Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Pa-dö-d* - Szépdal
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Országosan is elismerték a jászberényiek érzékenyítő programját

- 2020. december 8. 16:46 - 1260 megtekintés

A jászberényi Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola 11/a osztálya eredményesen szerepelt az Adj egy ötöst! című országos pályázaton. Lélekemelő programjuk célja az volt, hogy személyes találkozásokon és élményeken keresztül megismerjék a fogyatékkal élő fiatalok mindennapjait.

Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál

A Salva Vita Alapítvány harmadik alkalommal hirdette meg az Adj egy ötöst! című pályázatát, melynek célja, hogy a részt vevő diákok, tanárok és a bevont fogyatékkal élő emberek közös élményeken keresztül ismerjék meg egymást. A 2019/2020-as pályázati ciklusban 115 iskola csatlakozott az országos kezdeményezéshez, köztük a jászberényi Terplán Zénó Kolping Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola 11/A osztályának csapata is. Értékes vagy! című pályázatukat a zsűri az öt legjobb között hirdette ki novemberben.

Osztályukban Székely Enikő ferences ösztöndíjas diák vezetésével még tavaly szeptemberben megalakult a TeSzeK, azaz a Terplán Szeretet Kör. Azzal a szándékkal kopogtattak be a helyi Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola igazgatói irodájába, hogy segítő tevékenységgel szeretnének bekapcsolódni az iskola életébe.

Az intézményben Gulyásné Rácz Gyöngyi gyógypedagógus, az ötödikesek osztályfőnöke lelkesen fogadta a terplános fiatalok közeledését, a két osztály diákjai a lélekemelő együttlétek során egymásra találtak. A ferences diákok segítőként vettek részt például iskolai rendezvényeken, több alkalommal gyűjtöttek a fogyatékkal élőknek játékokat, meleg ruhát, cipőt. Közben felfigyeltek az Adj egy ötöst! pályázati lehetőségre, és úgy döntöttek, folytatják tevékenységüket, azzal a különbséggel, hogy filmet is készítenek a közös élményekről.

A 11/A osztály diákjai a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportálnak arról számoltak be, hogy pályamunkájukat a környezetvédelemre építették. A koronavírus-járvány felülírta ugyan a terveiket, de kreatív ötletekkel, az óvintézkedések betartásával a szabadban sikerült megvalósítaniuk programjaikat. Szemléletformáló tevékenységük egyik állomásán a speciális iskola fogyatékkal élő diákjaival közösen szelektív hulladékgyűjtőket készítettek, majd a következő alkalommal szemetet szedtek.

Utolsó találkozásukkor a jászberényi hulladékudvarba látogattak el, ahol megismerkedtek a hulladékok szelektív kezelésével. Az osztály tagjai érdeklődésünkre elmondták, hogy a fogyatékkal élők megismerésével egy új világ kapuja nyílt ki számukra.

– Először azt hittem, hogy nagyon más világ az övék, és nem tudok majd jól viszonyulni hozzájuk, de idővel kellemesen csalódtam magamban – beszélt érzéseiről Kiss Laura Tamara.

– Nagyon szeretnivaló, okos, értelmes gyerekekkel találkoztam. Felemelő volt látni, ahogy ők is élvezik a programokat, nemcsak mi  tette hozzá.

Székely Enikő egy látássérült kisfiúnak segített, és közben megismerte a gyermek mindennapjait.

– Szívszorító érzés volt a sérült fiúval találkozni, ugyanakkor felemelő a kedvessége és tudása. Beszélgetéseinket sokszor megkönnyeztem, amikor elmesélte örömeit, bánatait. Látássérült, mégis boldog, és nem panaszkodik – magyarázta Enikő.

Hasonló tapasztalatokkal gazdagodott Nagy Lilla is.

– Jó érzés volt, hogy mindig nagy örömmel vártak bennünket, összebarátkoztunk. Azt vettem észre, hogy a sérült fiatalok a legkisebb dolgot­ is jobban tudják értékelni, mint mi – állapította meg Lilla.

Remekül tudtak csapatban együtt dolgozni a diákok

– A pályázat megvalósításában az osztályom mellett nagy segítséget kaptam a speciális iskola tanárától, Gulyásné Rácz Gyöngyi tanárnőtől – mondta Zsidó Zoltánné, a terplános diákok osztályfőnöke.

– A programjainkra két volt diákom, Simon Roland és Jakab Lajos kísértek el, akik fényképeztek, videóztak, hiszen a kisfilm elkészítésével lehetett indulni a pályázaton. Azt gondolom, hogy nem volt hiába ez az időszak. A segítő tevékenységek, a szemléletformáló kezdeményezés lényegét maguk a fiatalok fogalmazták meg: „jobb embernek érzem magam” – összegzett Zsidó Zoltánné.

(Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 + három =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 20:27
Overcast
NW
Előjelzés
22°C
3.5 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 3.5 m/s NW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com