Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Katinka - Ezen az ünnepen
48
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A döntés az Öné! – a MVGYOSZ. hangprofil pályázatában várják a közönség szavazatát is

- 2020. december 19. 8:59 -

A zsűri meghozta döntését az MVGYOSZ hangprofil pályázatára beérkezett szerzemények esetében, most hozza meg Ön is a döntését!

Az MVGYOSZ hangprofil pályázatára 22 szerzeménnyel pályázott 8 fő. A legkülönfélébb témákkal készültek a pályázók, volt aki a Braille-írást vette alapul, és volt, aki könnyedebb, dallamosabb zenét képzelt el a több mint száz éves szövetség hangprofiljának. A pályázati kiírásban meghirdetett feltételek alapján a zsűri választotta ki a három legjobb szerzeményt, melyek közül aztán a közönség dönti el, hogy mely tetszik neki a legjobban. A zsűri tagjai Máj Krisztina látássérült amatőr énekesnő, illetve Szendy Szilvi és Peller Károly színművészek voltak. A zsűri által kiválasztott három mű az MVGYOSZ Youtube csatornáján, az alábbi linkeken hallgatható meg:

Király-Kékesi Csaba 1: https://youtu.be/WoyjMNEUbSw

Király-Kékesi Csaba 2: https://youtu.be/6djDlHLD3c4

Pintér Norbert: https://youtu.be/8v5ShOr0h3o

Kérjük, nyomjon egy lájkot arra a műre, amelyik a leginkább tetszik Önnek. A szavazás kizárólag a Youtube-on zajlik, az adott hangprofil-ötletre egy „Tetszik” gomb nyomásával. Egy felhasználó csupán egy szavazatot adhat le, a szavazáshoz pedig be kell jelentkezni a Youtube felületén. A szavazás nyertese, vagyis az MVGYOSZ hivatalos hangprofilja, az a pályázat lesz, mely a szavazás lezárásának időpontjában a legtöbb lájkkal rendelkezik.

Szavazni 2020. december 23. szerdán 12:00 óráig lehet. A nyertes mű szerzője 50.000 forintos vásárlási utalványt kap, melyet az MVGYOSZ segédeszközboltjában tud levásárolni.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 22. kedd, Móricz napja van.
Az év 39. hete és 265. napja.
Holnap Tekla napja lesz.

1278. III. Miklós a rend helyreállítása végett Fülöp fermói püspököt küldötte Magyarországra, hol a gyilkolások és rablások nagy terjedelmet vettek.


1566. Győrt tűzvész pusztítja el. (A város katonai mérnökök tervei alapján - ma is meglévő alaprajz szerint - épül újjá.)


Faludy György /1910. szept.22. - /

A magyar szabadságról

"...Itt több tehetség sarjad holdanként, mint akárhol.
Talán sikerül egyszer. De ezt én be nem várom:
szemet húnyok, mosolygok és jutalmamat kérem
mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,
sír a 301 - es parcella közelében."

Időjárás

2026-09-22, 12:50
Mainly clear
NNW
Mainly clear
18°C
4.5 m/s
Apparent: 12°C
Nyomás: 1023 mb
Páratartalom: 60%
Szél: 4.5 m/s NNW
Széllökések: 13 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /68% / Rain
Napfelkelte: 06:30
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com