Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


A nap receptje
58
hallgató

2020-as áttekintő a TÁRS projekt súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek támogatott életvitelének kialakítását elősegítő modellprogramjáról

- 2020. december 19. 8:55 - 630 megtekintés

Az NFSZK Nonprofit Kft. TÁRS projektjének egyik feladata a súlyosan, halmozottan fogyatékos (SHF) személyek támogatott életvitelének kialakítását segítő modellprogram megvalósítása.

A projekt munkatársai ugyanakkor fontosnak tartják a kiváltási folyamatban részt vevő szakemberek, szakmai szervezetek és szolgáltató szervezetek közötti tudásmegosztást, hiszen minden segítő anyag, amely ebben a témakörben születik, tovább gazdagítja a tématerület szakmai, módszertani ismeretanyagát. Így, a 2020-as év zárásaként, a TÁRS projekt szakemberei készítettek egy olyan összefoglalót, mely ismerteti mindazon elkészült szakmai anyagokat, amelyek jelentősen segíthetik a fogyatékosságügyi területen dolgozókat abban, hogy a fogyatékos célcsoport kevésbé látható – ugyanakkor leghátrányosabb helyzetű – csoportjáról és támogatásuk lehetőségeiről minél többet megtudjanak.

A  „Gyakorlati példák különböző alap kommunikációs helyzetekre, igényekre a speciális kommunikációs szükségletű személyek segítői számára (gesztusjelek, tárgyjelek, PCS grafikák)” című kiadvány támogatást és segítséget nyújt olyan szakembereknek, gondozóknak és családtagoknak, akik augmentatív és alternatív kommunikációs  (AAK) szükségletű személyekkel foglalkoznak, őket gondozzák. A szakmai segédletben szereplő szituációk a mindennapi rutintevékenységeken keresztül illusztrálnak olyan kommunikációs helyzeteket, melyekben a szakemberek elkezdhetik bevezetni az AAK eszközeivel történő kommunikációs támogatást. Mindez segíti az SHF személyeknek értelmezni a környezet információit, valamint kifejezni saját vágyaikat, gondolataikat. A kiadvánnyal kapcsolatos hír és a szakmai anyag az alábbi linken érhető el: https://fszk.hu/hir/uj-kiadvany-a-specialis-kommunikacios-szuksegletu-szemelyekkel-dolgozok-szamara/

Az „Értelmileg súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek társadalmi befogadása” című kiadvány célja, hogy felhívja a döntéshozók, a szakemberek és az érdeklődők figyelmét a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek és hozzátartozóik jellemzőire, igényeire és szükségleteire, annak érdekében, hogy társadalmi befogadásuk minél hamarabb előmozduljon. A szakmai anyag különlegessége, hogy a benne lévő tartalmak könnyen érthető kommunikációs (KÉK) megfogalmazásban is elérhetőek a kiadványon belül, amelyet többek között Szilágyi Dániel, a TÁRS projekt tapasztalati szakértője is véleményezett, továbbá készített hozzá egy ajánlót is. A kiadvány és az ajánlója, valamint annak KÉK változata innen érhető el: https://fszk.hu/kiadvany/ertelmileg-sulyosan-halmozottan-fogyatekos-emberek-tarsadalmi-befogadasa/

A TÁRS projekt keretein belül elkészült a „Nemzetközi és hazai ígéretes gyakorlatok magas támogatási szükségletű / SHF személyek lakhatási szolgáltatásainak kialakítására és működtetésére” című kiadvány is. A nemzetközi ígéretes gyakorlatokról szóló tanulmányok nagy hangsúlyt fektetnek 1-1 ország szociális ellátórendszerének és az ottani kiváltási folyamat alakulásának, illetve 1-1 ígéretes lakhatási szolgáltatást nyújtó gyakorlatának bemutatására is. A hazai ígéretes gyakorlatok bemutatásával pedig elsősorban abban kíván segítséget nyújtani, hogy az olvasók példákat és megoldásokat ismerhessenek meg arra vonatkozóan, hogy miként lehet SHF és magas támogatási szükségletű személyek számára lakhatási szolgáltatást kialakítani és működtetni. A kiadványokkal kapcsolatos hír innen tölthető le: https://fszk.hu/hir/nemzetkozi-es-hazai-igeretes-gyakorlatok-bemutatasa/

A jó gyakorlatok a címre kattintva letölthetőek:

A TÁRS projekt, az SHF modellprogram keretében, többek között célul tűzte ki az SHF személyek életminőség mérésének segítését a kiváltásban résztvevő intézményekben. Ehhez a nemzetközileg elismert spanyol Escala San Martín életminőség mérő eszközt hívta segítségül. Annak érdekében, hogy az eszköz Magyarországon is használható és más szervezetek részére is elérhető legyen, az NFSZK Nonprofit Kft. licenc megállapodást kötött az INICO-INSTITUTO UNIVERSITARIO DE INTEGRACIÓN EN LA COMUNIDAD (de la Universidad da Salamanca) szervezettel. Az eszköz lefordítása és adaptációja után a „San Martín Skála- Életminőségmérő eszköz súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek felméréséhez” címet kapta. A mérőeszköz célja, hogy 18 éves kort betöltött (vagy legalább 16 éves kort betöltött személyek, kizárólag abban az esetben, ha az oktatási rendszerből már kikerültek) súlyosan, halmozottan fogyatékos/magas/komplex támogatási szükségletű személyek életminőségét értékelje. Az eszköz letöltéséhez regisztrációra van szükség, amely az alábbi linken érhető el: https://fszk.hu/hir/shf-szemelyek-eletminoseg-mero-eszkoze-valik-elerhetove-magyarorszagon/

A TÁRS projekt szakemberei készítettetek olyan kiadványokat is, amelyek célcsoport-specifikus tartalmakat, ajánlásokat tartalmaznak. Egyik ilyen szakmai anyag „A támogatott lakhatás működtetésének szakmai ajánlásokkal kiegészített protokollja”. A szakmai kiadvány útmutatást nyújt minden kiváltási folyamatban érintett célcsoport számára, legyen szó akár a támogatott lakhatás szolgáltatás igénybevevőiről, a szolgáltatást nyújtókról, fenntartókról, de akár a fenntartók, szolgáltatások engedélyezését és ellenőrzését végző hatóságokról. Információt szerezhetnek belőle az olvasók a támogatott lakhatás kialakításával, működtetésével és működésével kapcsolatos folyamatokról, a meghatározó jogszabályokról, a szolgáltatás igénybevételéről és a szolgáltatásnyújtás szakmai tartalmáról. Az útmutató és az azt beharangozó hír innen érhető el: https://fszk.hu/hir/tarsadalmi-egyeztetesek-utan-veglegesitesre-kerult-a-tl-protokoll/

Szintén célcsoport-specifikus tartalmakat tartogat a „Komplex kiváltási szükségletfelmérés, ezen belül az Egyéni kiváltást és felkészítést támogató szükségletfelmérés (EKISZ2), valamint az Egyéni komplex kiváltási fejlesztési terv (EKKiFet) módszertan”. A szakmai anyag célja, hogy a kiváltásban résztvevő intézményekben egyéni gondozási/fejlesztési terveket készítő, és a kiváltásra való felkészítésben résztvevő szakembereknek, intézményi munkatársaknak nyújtson támpontot a felkészítési folyamatban, a gondozásról a támogatásra való áttérés során egy célzottabb felmérési-tervezési eszközrendszerrel. A módszertan alkalmazása lehetőséget nyújt mélyebben figyelembe venni a kiváltásban érintett emberek személyes céljait, ezzel segíti bevonódásukat, részletes készségleltárával és a célcsoport-specifikus szempontok, illetve beavatkozási lehetőségek bemutatásával támpontokat nyújt az eszközök egyénre szabott alkalmazásához. A kiadványról szóló hír és a kiadvány letöltéséhez szükséges regisztrációs felület itt érhető el: https://fszk.hu/szakmai-tevekenysegek/intezmenyi-ferohely-kivaltas/tars-projekt-efop-1-9-1/tars-ifkt/komplex-kivaltasi-szuksegletfelmeres-ekisz2-es-ekkifet-modszertana/

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 8. szerda, Mihály napja van.
Ma van a(z) Anya nélkül nevelkedő gyermekek napja, Nemzetközi Vöröskereszt napja.
Az év 19. hete és 129. napja.
Holnap Gergely napja lesz.

1440. Erzsébet özvegy királyné házi koronáját, mellyel 1438-ban megkoronáztatott és más ékszereit Eizinger Ulriknak 2500 forint erejéig elzálogosította.


1490. Ulászló Szapolyai Istvántól, vesztegetve szavazatot vásárol. Cserébe elzálogosítja a lublói és a podolini várakat.


József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton-
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com