Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Napi Evangélium - István atya rovata
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Munkára készítik fel a megváltozott munkaképességűeket

- 2012. november 30. 10:49 - 4082 megtekintés

Fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő központ nyílik Budapesten – mondta a központot vezető Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője.
kép
Hol vannak, hol lesznek munkahelyek ?

Kogon Zsófia elmondta: a projekt keretében 75 fogyatékos és megváltozott munkaképességű embert készítenek fel munkavállalásra, majd segítenek nekik elhelyezkedni. Emellett négy úgynevezett védett foglalkoztatót segítenek annak érdekében, hogy minél sikeresebben működjenek, így kevésbé függjenek az állami támogatástól.

A program részeként olyan integrációs módszereket ismertetnek meg nyílt munkaerő-piaci cégekkel, amelyekkel azok eredményesebben tudják foglalkoztatni a fogyatékos embereket – tette hozzá. A szervezet képviselője kiemelte: a 200 millió forintos projekt célja, hogy javuljanak a fogyatékos emberek foglalkoztatásának mennyiségi és minőségi jellemzői, az általuk végzett munka váljon verseny- és piacképessé, továbbá minél több munkahelyen valósuljon meg az integrált foglalkoztatás.

Közbeszerzéseknél helyzbe hoznák őket

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta: a kormány tervei szerint még idén úgy módosítják a közbeszerzési szabályokat, hogy az állami beszerzésekkor – meghatározott esetekben – kötelező legyen ajánlatot kérni olyan cégektől, amelyek több mint ötven százalékban fogyatékos vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak.

Fülöp Attila közölte, hogy az új szabályozás az egészségügyi és a szociális intézményi közbeszerzésekre vonatkozna. A projektet, amely májusban indult, a Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatja

Forrás: MTI

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


5 - = kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 06:29
Light drizzle
ESE
Light drizzle
20°C
1.1 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 1.1 m/s ESE
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /89% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com