A parlament előtt a fogyatékos embereket is érintő építési törvény tervezete
A MEOSZ ezért is tartotta lényegesnek már a koncepció megjelenésekor benyújtani a fogyatékos embereket érintő javaslatait a szabályozásra vonatkozóan az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz.
A koncepció véleményezését követően a minisztériumban személyes egyeztetésre került sor, ahol ígéretet kapott a szervezet arra, hogy a tárca az új építési szabályozás kialakítása során egyeztet a szövetséggel, és javaslataikat lehetőség szerint figyelembe veszik (az egyeztetésről, illetve a koncepcióval kapcsolatos javaslatokról itt olvashat: https://www.meosz.hu/blog/kormanyzati-szintu-egyeztetes-az-epitesi-torveny-koncepciojarol-es-a-mopedek-szallitasarol/ ).
A magyar építészetről szóló törvény tervezetének véleményezését a MEOSZ. már a többi fogyatékos emberek érdekképviseleti szervezeteivel közösen készítette el és nyújtotta be a tárcához. Érdemi előrelépésnek tartja a szervezet, hogy a törvény tervezetébe számos a koncepcióhoz, valamint a tervezethez készített MEOSZ javaslat bekerült. A szabályozás pontosítására vonatkozóan pedig újabb javaslatokat nyújtottak be a már parlament előtt lévő tervezethez.
A témával kapcsolatos dokumentációt teljes terjedelemben itt olvashatja.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
16°C
Vélemény, hozzászólás?