Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
42
hallgató

Az új beszerzésű buszok az elektromos mopedek szállítására is alkalmasak legyenek – a MEOSZ a pályázati kiírás pontosítását kéri

- 2021. március 12. 9:07 - 1062 megtekintés

Az illetékeseknek levelet írt a szervezet.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke haladéktalanul Kaderják Péterhez, a Zöld Busz Program Projektirányító Bizottságának elnökéhez (a MEOSZ elnökének levele itt  olvasható) és a pályázattal érintett önkormányzatokhoz fordult, miután a MEOSZ. tudomására jutott, hogy a Zöld Busz Program keretében 2020 és 2029 között összesen 36 milliárd forint áll rendelkezésre elsősorban elektromos meghajtású buszok beszerzésére. A járműbeszerzésre a jelenlegi projektidőszakban a 25 ezer főnél nagyobb lélekszámú városok önkormányzatai, illetve ezek közlekedési társaságai pályázhatnak. Miután a magyarországi autó- és trolibusz állomány jelentős hányada elöregedett, nem akadálymentes járművekből áll, ezért kiemelt fontosságú, hogy a XXI. századi környezetvédelmi követelményeknek is megfelelő új, elektromos járműpark a mozgáskorlátozott emberek számára is akadálymentesen hozzáférhető legyen a méltóságteljes és biztonságos utazást biztosítva. A MEOSZ szerint ezért elsődleges fontosságú hogy e bőséges anyagi forrással rendelkező Zöld Busz Program keretében kizárólag olyan autóbuszok és trolibuszok beszerzése nyerjen támogatást, amelyek valóban akadálymentesek, minden mozgáskorlátozott ember számára hozzáférhetőek.

A hazai és nemzetközi jogszabályok előírják, hogy minden fogyatékos ember számára másokkal azonos alapon, akadálymentesen kell biztosítani a közlekedési szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Ez a követelmény az autóbuszok és a trolibuszok esetében kizárólag akkor valósul meg, ha e járműveket a mozgáskorlátozott utasok az általuk használt mozgást segítő berendezés fajtájától függetlenül igénybe tudják venni. A pályázati kiírás sajnálatos módon e tekintetben nem fogalmazott egyértelműen, és kizárólag a kerekesszékes utasokról tett említést, amikor a járművek vonatkozásában az akadálymentesség követelményét megfogalmazta. A mozgást segítő berendezések közül azonban a kerekesszék mellett a közlekedés során leggyakrabban használt eszköz a moped, ezért kiemelt jelentőségű, hogy a beszerzett járművek ne kizárólag a kerekesszékes, hanem az elektromos mopedet használó utasok számára is akadálymentesek legyenek úgy, hogy a mopedek fordulása és megfelelő rögzítése a buszokon és trolibuszokon lehetséges legyen.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke ezért a pályázatokról döntést hozó Zöld Busz Program Projektirányító Bizottságának, valamint a pályázati lehetőséggel érintett önkormányzatoknak írt levelében rámutatott, hogy a jelenlegi valamint a jövőbeni kiírások során kizárólag olyan járművek beszerzését támogassák, illetve olyan járművek beszerzésére nyújtsanak be pályázatot, amelyek a mopedet, vagy más mozgást segítő eszközt vagy berendezést használó mozgáskorlátozott emberek számára is megfelelnek az akadálymentesség törvényi követelményének, azaz amelyekre a kerekesszéken kívül ezekkel az eszközökkel is fel lehet szállni, és amelyeken ezek az eszközök is biztonságosan rögzíthetők.

A Program keretében a jövőben kiírásra kerülő pályázatok tekintetében a MEOSZ elnöke azt is kérte, hogy már a kiírásban szerepeljen, hogy a járműveknek teljes körűen akadálymentes – kerekesszékes, más mozgást segítő eszközt vagy berendezést, így mopedet használó utas szállítására alkalmas – kialakítással kell rendelkezniük.

A levelek elküldése óta eltelt időben számos visszajelzés érkezett, amelyek alapján a MEOSZ elnöke szükségesnek tartotta az érintett önkormányzatok figyelmét nyomatékosan felhívni arra, hogy az akadálymentességi követelmények teljesítése nem lehetőség, hanem jogszabályi előírás, jogsértő, ha a fogyatékossággal élő, mozgáskorlátozott emberek számára – függetlenül a mozgást segítő berendezésük fajtájától – a közlekedési szolgáltatás nem teljes körűen akadálymentes, nem egyenlő eséllyel hozzáférhető. Hangsúlyozták azt is, hogy a valódi, teljes körű akadálymentesség eléréséhez elengedhetetlen, hogy az önkormányzatok olyan buszokat szerezzenek be, amelyeken a mopedek biztonsággal rögzíthetők.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 11:47
Clear sky
SSW
Clear sky
28°C
3.4 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 3.4 m/s SSW
Széllökések: 8.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com