Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Világjáró - Magyarosi Marianna utazási m*sora
62
hallgató

A felnőtt lakosság csaknem 40 százaléka érezte már úgy, hogy hátrányos megkülönböztetés éri. Tavaly a leggyakrabban előforduló panaszok valamilyen fogyatékosságot érintettek.

Nagyjából ezer panaszbeadvány érkezett tavaly az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) diszkriminációs ügyekben – tudtuk meg a hatóság elnökétől, Honecz Ágnestől. Ez azt jelenti, hogy naponta legalább két-három, esetenként ennél is több panaszos fordul az EBH-hoz. A beadványok mintegy 40 százalékában tudtak érdemi eljárást indítani. Az elnök szerint a szám nem kirívó a korábbi évek adataihoz […]

Nagyjából ezer panaszbeadvány érkezett tavaly az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) diszkriminációs ügyekben – tudtuk meg a hatóság elnökétől, Honecz Ágnestől. Ez azt jelenti, hogy naponta legalább két-három, esetenként ennél is több panaszos fordul az EBH-hoz. A beadványok mintegy 40 százalékában tudtak érdemi eljárást indítani. Az elnök szerint a szám nem kirívó a korábbi évek adataihoz képest, ugyanakkor egyértelmű tendencia figyelhető meg a sikeres eljárások tekintetében: tavaly 36 esetben állapítottak meg jogsértést, ami hattal több, mint az azt megelőző évben. Az elutasító határozatok száma 112-ről 80-ra csökkent. A fennmaradó ügyek rendszerint közigazgatási végzéssel zárulnak – ezekre akkor kerül sor, amikor az eljárás során kiderül, a hatóságnak nincs érdemi hatásköre vagy az ügyben bírósági eljárás is indult -, két párhuzamos eljárás ugyanis nem futhat.

– Mindebből arra következtetünk, javul az emberek jogtudatossága – vélekedett az elnök. Ugyanakkor még mindig van hova fejlődni: a hatóság legutóbbi, 2017-es felmérése szerint a 18 éven felüli lakosság körében 38 százalék a személyesen megélt diszkrimináció aránya. Ez nem azt jelenti, hogy ennyi diszkriminációs cselekmény történik, hanem azt, ennyien veszik észre, hogy valamilyen hátrányos megkülönböztetés érte őket. Honecz Ágnes elmondása szerint a panaszosok leginkább magánszemélyek, egyéni panaszokkal, de gyakran előfordul, hogy civil szervezetek fordulnak hozzájuk.

A tavalyi évben a leggyakrabban előforduló panaszok valamilyen fogyatékosságot érintettek. Egy szülő például azért fordult a hatósághoz, mert a biztosító nem volt hajlandó baleset-biztosítást kötni autista gyermeke számára, mondván, „köztudott”, hogy az autisták gyakrabban szenvednek balesetet. – Semmilyen háttér-információt, orvosi papírt nem szereztek be, előítéletek alapján utasították el a biztosítás megkötését. Ilyen nem fordulhatna elő – fogalmazott a hatóság elnöke. A foglalkoztatással kapcsolatban is sok panasz érkezik, számos esetben már az álláshirdetések is diszkriminatívak, elsősorban az életkor, a nem és a roma származás tekintetében. Jellemző, hogy a próbaidő alatt lévő munkavállaló jogviszonyát megszüntetik, kirúgják, ha megtudják, hogy gyermeket vár. – Holott az anyaság olyan nevesített védett tulajdonság, ami miatt nem diszkriminálni, hanem támogatni kellene a nőket – hangsúlyozta.

A hatóság kutatása szerint 2013-2017 között a vagyoni helyzet, valamint a társadalmi származás voltak a hátrányos megkülönböztetés legdinamikusabban növekvő okai. Az elmúlt években emelkedett a roma származás és a szexuális irányultság miatt benyújtott diszkriminációs panaszok száma is. Fajsúlyos ügyeknek számítanak az iskolai szegregációval, telepfelszámolásokkal kapcsolatos panaszok. Emellett vannak „furcsa” ügyek is: tavaly például egy fürdővel szemben járt el a hatóság, ahol különösebb indoklás nélkül megszüntették az elkülönített férfi naturista napozóhelyiséget, míg a nők ezt a szolgáltatást továbbra is igénybe tudták vermi.

Ha a hatóság megállapítja a jogsértést, szankciókat alkalmazhat. Ezek közé tartozik a jogsértő tevékenységtől való eltiltás, bírság kiszabása, valamint kötelezhetik a jogsértést elkövető szervezetet, munkáltatót, hogy a hatóság döntését tegyék nyilvánossá a weboldalukon. – Ennek jelentős preventív hatása van, a cégek nem szeretik a honlapjukon reklámozni, hogy diszkriminálnak – mondta Honecz Ágnes. A pénzbüntetés 50 ezer forinttól 6 millióig terjedhet. A tavalyi évben összesen 6,1 millió forint bírságot szabott ki az EBH. Egy-egy ügyben a legnagyobb bírság 500-600 ezer forintra tehető.

– A jogérvényesítés lehetőségét nem látom akadályozottnak. Ugyanakkor fontos lenne, ha nagyobb figyelem irányulna a tevékenységünkre – mondta az EBH elnöke.

(Népszava, 2019 02. 08.)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


7 - = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 8. kedd, Ellák napja van.
Az év 28. hete és 189. napja.
Holnap Lukrécia napja lesz.

1683. A tatár előhad Bécs felé Ausztriába tört. Kara Musztafa nagyvezér, miután Fogarason, Szebenen, Fejérváron, Enyeden és Somlyón át rabolva és égetve betört tatár khánt magához vonta és Veszprémet, Tatát, Szentmártont és Pápát elfoglalta, július 8-án a tatár előhadat Ausztriába indítá.


1815. A feloszlott budai színtársulat tagjaiból új társulat alakul Miskolcon.


Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel!...Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod?...Tovatüntek...
Magukkal vitték a szemünket!

Időjárás

2025-07-08, 10:23
Moderate drizzle
NE
Moderate drizzle
19°C
1.3 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1005 mb
Páratartalom: 81%
Szél: 1.3 m/s NE
Széllökések: 12.8 m/s
UV-Index: 0.9
Rövid leírás: 15.2mm /100% / Rain
Napfelkelte: 04:55
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com