Semmilyen ellátást nem garantálna rokkantság esetén az Alaptörvény

Az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése kimondja: Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

A tavaly januártól eltörölt rokkantnyugdíj helyébe a táppénzszerű rokkantsági ellátás lépett, amelyet 40 százalékos vagy annál nagyobb mértékű egészségkárosodás esetén lehet megkapni, ami egy tágabb kört érint. Fogyatékosság alapján csupán egy szűkebb csoportnak, a súlyosan fogyatékos embereknek jár egy minimális, hátránykompenzációs támogatás. A megváltozott munkaképességű, rokkant emberek nagy része nem minősül fogyatékosnak, így ha a rokkantság kicserélődne a fogyatékosság fogalmára, nekik már semmilyen ellátást nem garantálna az Alaptörvény. Bár a módosítást a kormánypártok az indoklás szerint csupán kodifikációs pontosításnak szánják, a két szó kicserélése súlyos jogvesztést eredményezne és végképp kiszolgáltatott helyzetbe hozná mindazokat, akik több évtizednyi munka után, egy súlyos betegség következtében részben vagy egészben elveszítik a munkaképességüket.

A MEOSZ nem gondolja, hogy ez lenne a kormánypártok szándéka, már csak azért sem, mert ellentétes lenne a Nemzeti Hitvallással is, amely kimondja: „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét”. Az elesettek körébe vélhetően a súlyos betegségben szenvedő, önhibájukon kívül munkaképtelenné vált állampolgárok is beletartoznak, akik alanyai kell legyenek a szociális biztonsághoz való alapvető jognak.

Az Alaptörvény módosítására február 8-án nyújtottak be javaslatot a kormánypártok képviselői, ennek részletes vitája a jövő héten várható.