Beszélő okostévé érkezik a Gépházba
Hogy kerül egy okostévé a rádióba? Legyen a vendége az MVGYOSZ és a Net-Média Alapítvány pénteki informatikai magazinműsorának, a Gépháznak, ahol sok más mellett erre a kérdésre is választ kaphat.
A műsor elején – a már megszokott napirendet követve – hallgatói levelekre válaszolnak a műsorvezetők, illetve hallgatói ajánlásra bemutatnak egy újabb számítógépes műsorújság-szolgáltatást, amelyet minden korábbinál akadálymentesebben lehet használni.
Mindezek után pedig megérkezik a műsorba Gombos Ferenc, akivel a beszélő smart televíziókról diskurálnak a „gép-házmesterek” egy jót. Megbeszéljük, mi a mostani piaci helyzet ebben a szegmensben, és melyek azok a szempontok, amelyekre feltétlenül figyelni kell vásárláskor, ha tévénket képernyőolvasó szoftverrel szeretnénk használni.
A beszélgetés után a gyakorlat következik, a műsor vendége ugyanis saját androidos okostelevízióján mutatja meg, miként működik egy ilyen készülék, és hogyan használhatják a látássérült emberek tévézésre, külső adathordozón található videóanyagok lejátszására, műsorok rögzítésére vagy éppen műsorinformációk megkeresésére. A téma izgalmas lesz, tartsanak a Hobby Rádió Gépház műsorával!
Mindenkit szeretettel vár Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté!
Mikor? 2021. április 2-án, pénteken 20:00 órától. Ismétlés vasárnap 13:00 órakor a Hobby Rádióban.
Ezeket is olvassa el:
Facsipesz - fogyasztóvédelmi magazin Törtei-Takács Krisztával hétfőn 11-től (ism. 23 órától)
Megjelent az NVDA 2021.1 ingyenes képernyőolvasó látássérülteknek
BácsvakokFarsangi meghívó 2025
Időskori látássérültek aktív tanulása
A pénteki Gépházban kipróbáljuk az Alza webáruház iOS alkalmazását
Megjelent a JAWS for Windows, a ZoomText és a Fusion 2021 szoftverek áprilisi frissítése
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
6°C





