Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Movie and music - filmajánló m*sor
64
hallgató

Korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket segített az UNICEF Magyarország

- 2021. április 9. 9:57 - 767 megtekintés

Korai fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket segített az UNICEF Magyarország Felelősen a kora gyermekkorért elnevezésű pályázata a koronavírus-járvány idején.

Az UNICEF Magyarország csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 2020 elején indított pályázaton öt szakmai szervezet nyert el támogatást, amelyet a 0-6 éves, fejlődésük szempontjából veszélyeztetett vagy fogyatékkal élő gyermekek és családjaik érdekében végzett tevékenységükre fordíthattak.

A tapasztalatok szerint a járvány idején a fejlesztési programokra hatalmas igény mutatkozott, sok szülő kért tanácsadást, szakértő segítséget – írták.

Ismertették: a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület egyéni tanácsadásokat és fejlesztéseket szervezett, amelyekkel 146 gyermeknek nyújtottak terápiát.

A szegedi Odú Központ az udvarán a gyerekek komplex személyiségfejlődését segítő játszóteret rendezett be, és 30 családot vitt el vadasparki kirándulásra szakértők bevonásával.

A Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja úgynevezett szenzoros kommunikációs csoportok felállításával a gyermekek szociális kommunikációs fejlődését támogatta, és segédanyagokkal, gesztusszótárral, szülőknek szóló tájékoztatókkal segítette az otthoni fejlesztés biztonságát.

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ a komplex evésterápiás ellátásra koncentrált, amelynek során egyéni és csoportos formában autizmussal élő, súlyosan és halmozottan sérült gyermekek és családjaik kaptak szakszerű és rendszeres segítséget az intézményben.

A Vadaskert Alapítvány családterápiát biztosított a szakorvosi vélemények szerint erre rászoruló családoknak. Az esetek többségében figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros (ADHD), vagy autizmus spektrumzavarban érintett gyermekeknek és családjaiknak segítettek. Emellett online előadást tartottak a korai fejlesztés és fejlődés témájában a szülőknek és az érdeklődőknek. Az előadások több ezren vehettek részt.

Kiemelték, hogy a járvány idején komoly gondot okoz a korai fejlesztési programok akadozása, pedig az időben elkezdett terápia a gyermek egész későbbi életét megváltoztathatja. 2017-ben Magyarországon a gyerekek mindössze két százaléka kapott fejlesztést a szükséges hét százalék helyett – tették hozzá.

A program kidolgozásában és végrehajtásában fontos szerepet vállalt a Budapesti Korai Fejlesztő Központ. A projektet a Penny Market ötmillió forinttal támogatta – olvasható a közleményben.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 4. szerda, Borbála, Barbara napja van.
Az év 49. hete és 339. napja.
Holnap Vilma napja lesz.

1483. IV. Sixtus pápa, ki Mátyást " a hitetlenek és eretnekek pörölyének " nevezte, buzdította a királyt, hogy az országa függelékét képező Csehországban a katolikusok segítségére keljen, kiket a kelyhesek kardélre hánytak.


1918. A szénkormánybiztos a szénhiányra való tekintettel rendeletben korlátozta a lakások fűtését, a villany - és gázfogyasztást.


Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót:
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomba.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!

Időjárás

2024-12-04, 09:19
Overcast
W
Előjelzés
4°C
1.1 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1.1 m/s W
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 07:14
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com