Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Kalendárium
40
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Félmilliárd forint támogatást nyert több szabolcsi és hajdúsági szociális intézmény

- 2013. április 28. 9:24 - 3136 megtekintés

kép

Több mint 500 millió forintos támogatást kap épületeinek felújítására és korszerűsítésére több Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei szociális intézmény – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön Máriapócson.

A szabolcsi településen megrendezett Családbarát közgondolkodás – megmaradni és gyarapodni a végeken című konferenciára ellátogató államtitkár elmondta: a már lezárt pályáztatás eredményeként az országos programban csaknem hatvan szociális intézmény összesen hétmilliárd forintot használhat fel ilyen fejlesztésekre. A tárca tartalékösszeget tervez bevonni a beérkezett nagy számúnagyszámú pályamunkára tekintettel, az újabb kiírás több száz intézmény előtt nyitja meg ismét a pályázati lehetőséget – tette hozzá Soltész Miklós.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a családok átmeneti otthona, amelyet a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás működtet, 100 millió, a bagaméri református szeretetotthon több mint 130 millió, a szintén református egyház által működtetett zsarolyáni idősotthon 129 millió, a nyíregyházi gyermekotthon 80 millió, valamint Hajdúdorogi Egyházmegye fenntartásában lévő lakásotthonok 83,5 millió forintot fordíthatnak épületeik korszerűsítésére az Új Széchenyi Terven keresztül érkező támogatás segítségével.

A máriapócsi zarándokházban rendezett családügyi konferencián Soltész Miklós az ország demográfiai helyzetével kapcsolatban elmondta: 2001 és 2011 között 261 ezerrel csökkent Magyarország össznépessége, és az elöregedés jellemzi. Míg az 60 év felettiek száma 250 ezerrel nőtt, addig az aktív korúak száma 263 ezerrel, a 14 év alattiak csoportja pedig 247 ezerrel szűkült. A házasságok száma tíz év alatt csaknem 676 ezerrel csökkent, „ami iszonyatos nagy szám”. Az elváltak száma ez idő alatt viszont 758 ezerről csaknem egymillióra nőtt, ezek az adatok pedig bizonyos szempontból tükrözik a társadalom felfogását és gondolkodásmódját is – hangsúlyozta az államtitkár.

Soltész Miklós szerint a gyerekvállalás területén is problémák vannak, hiszen már meg kellett volna születniük a Ratkó-unokák nagy részének, ez azonban nem történt meg. A kormányzat két nagy irányban kezdte el a családtámogatási rendszerek átalakítását. Soltész Miklós az anyagi támogatás mellett – utalva az Új Széchenyi Terv családi életre való felkészítést segítő pályázatára – fontosnak nevezte a fiatalok számára a „szimbolikus lelki tér” biztosítását és segítségnyújtást, amelyre közlése szerint nagy hangsúlyt fektet a kormány. A két irányelvnek az összefogása nagymértékben változtathat azon a szemléleten, amely az elmúlt évtizedekben kialakult – fűzte hozzá. Nem arról van szó, hogy a kormány „össze akar házasítani boldog-boldogtalant”, hanem arról, hogy megadja a segítséget a fiataloknak – fogalmazott Soltész Miklós.

Forrás: MTI.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ kilenc = 13

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 22. péntek, Menyhért, Mirjan napja van.
Az év 34. hete és 234. napja.
Holnap Bence napja lesz.

1834. Az egyházi tized eltörlését már augusztus 19.-én indítványozta Kölcsey Ferenc a követek házában. E tárgy a főrendek ellenkezése miatt nem terjeszttetett elő.


1837. A pesti Magyar Nemzeti Színház megnyitása. Az építkezés 1835-ben kezdődött a kerepesi úton, Grassalkovich Antal által ajándékozott telken. "A Magyar Színház megnyitása elhibázott dolog, legyőzhetetlen unalom, 6 félórától 11-ig." - írta róla Széchenyi.


Kosztolányi Dezső: Napraforgó

A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó - fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí, és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg s izzik, mint a réz.

Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.

Időjárás

2025-08-23, 00:13
Clear sky
NW
Clear sky
19°C
4 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1005 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 4 m/s NW
Széllökések: 12.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /98% / Rain
Napfelkelte: 05:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com