Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Baby Gabi és Lányi Lala - *rült szerelem
56
hallgató

INTERJÚ LAJKÓ GÁBORRAL „Szinte valódi csoda történt velem, amikor képes lettem bot nélkül is járni…”

- 2021. december 2. 11:38 - 503 megtekintés

Egészséges emberként is számtalan akadályt gördít elénk az élet. Sokszor teszi próbára a képességeinket, a lelki erőnket, kitartásunkat, az önbizalmunkat. De mi van akkor, ha jóval a rajtvonal mögül indulunk a „futóversenyen”, és a testünk sem engedelmeskedik? Lajkó Gábor zenész, szövegíró, tanár, a Pöttyös Bögre nevű gyerekzenekar alapítójával beszélgetett az NLC.HU munkatársa.

Lajkó Gábor (Fotó: Kiss Czakó Imre)

Lajkó Gábor agyi bénulással született, társaihoz képest hatalmas lemaradással tanult meg járni, de már önmagában az is kész csoda volt, hogy lábra állt, orvosai ugyanis semmi jót nem jósoltak neki. Már 5 éves is elmúlt, amikor megtette az első lépéseket… Ma mégis boldog családban, teljes életet él feleségével és gyerekeivel, és azt csinálja, amit a legjobban szeret: alkot, zenél, verseket ír kicsiknek és nagyoknak, és egyvalamiben biztos: bármit hoz az élet, soha nem adja fel!

Mi volt a legnagyobb küzdelem eddig az életedben, azontúl, hogy megszenvedtél a lábra állásért?

Nehéz volt elfogadni saját magamat. Sokat keseregtem azon, hogy nekem miért ez a sors jutott. A feleségem volt az, aki nagyon sokat segített ebben, támogatott, hogy kimozduljak azokból a kilátástalannak tűnő nehéz helyzetekből, amikor nagyon magam alatt voltam.  Nem volt számára egyszerű, mert sokáig képtelen voltam azt is elfogadni, hogy valaki olyannak szeret, amilyen vagyok… 

Milyen hátrányok értek az állapotod miatt?

Például annak idején Szovjetunióban szerettem volna tanulni, ugyanis anyanyelvi szinten akartam megtanulni az oroszt. A felvételim sikerült, mégsem vettek fel, mert az akkori pártállam szerint „mozgássérült ember nem képviselheti az országot”. Lázadó fiatalként ez elfogadhatatlan volt számomra. Felutaztunk vidékről Pestre az akkori Művelődési Minisztériumba is, ahol egy osztályvezető közölte azt, amit az előbb idéztem. Még Gorbacsovnak is írtam levelet… Később szerettem volna beiratkozni a tanárképző főiskolára és szükségem volt egy orvosi alkalmassági vizsgálatra. Az ott dolgozó doktornő kiállította ugyan a papírt, de meg kellett ígérnem, hogy soha nem leszek tanár, mivel szerinte ez nem egyeztethető össze a betegségemmel. Végül diplomás tanár lettem, hála a hitemnek és a kitartásomnak. De ebből is látszik, hogy ahhoz, hogy elismerést kapjon egy fogyatékkal élő ember, többszörösen kell bizonyítania az egészségesekhez képest. 

A Pető Intézetben tanultál. Mit adott számodra az a közeg?

Örökké hálás vagyok az ott dolgozó konduktoroknak, hiszen tényleg a képességeim csúcsát hozták ki belőlem. A Pető Intézetben tanultam meg tőlük a küzdeni tudást, és azt, hogy nincs reménytelen helyzet. Csodálatos emberek dolgoznak ott nap mint  nap azért, hogy a sorstársaimnak minél teljesebb élete legyen. Azt is tudni kell, hogy az én diagnózisommal kevesen jutnak el ennyire jó állapotba. Három alkalommal műtöttek, fantasztikus orvosok, szinte valódi csoda történt velem, amikor képes lettem bot nélkül is járni…

Milyen nehézségekkel kell szembenéznetek a hétköznapi életben?

Bármilyen fogyatékosság jelentős többletköltségekkel jár. Gyógyszerek, műtétek, rehabilitáció, tolószék és még sorolhatnám. Egy mozgássérült, mint én is, állandóan kénytelen használni az autóját, hiszen nem tud gyalogolni, buszozni, vonatozni. A benzin is rengeteg pénzbe kerül. A jelenlegi ellátás összege viszont olyan alacsony, hogy ebből képtelenség finanszírozni ezeket a költségeket. Lehetne ezen min javítani… Van például olyan európai ország, ahol a fogyatékos emberek alanyi jogon kapnak egy átlagfizetésnek megfelelő támogatást és ezt akkor is megkapják, ha emellett még dolgoznak. És jó lenne, ha a rokkantnyugdíjak is emberhez méltó életet tudnának biztosítani. Eléggé elszomorodom akkor is, amikor jogosulatlanul elfoglalják a parkolókban a mozgássérülteknek fenntartott helyeket. Ilyenkor nem tudom befogni a szám, nem is egyszer vitatkoztam már ennek kapcsán. De sokszor az is gond, hogy a rámpákat olyan meredekre építik, hogy képtelenség felmenni rá tolókocsival, de bottal se nagyon. Embertársaimnak üzenném, hogy ha valaki segíteni szeretne nekünk az utcán, kérdezze meg, hogy azt hogyan tehetné. Velem ugyanis többször előfordult már, hogy szinte elrántottak. Az emberek többsége egyébként nagyon segítőkész és ez jóérzéssel tölt el. 

Fotó: Pöttyös Bögre zenekar / Facebook

 

Sok a nehézség az életedben. Mi az, ami segít ezeken túllendülni?

Amikor évekkel ezelőtt hirtelen, szinte egyik napról a másikra jogellenesen kitettek az akkori tanári állásomból, nagyon komoly mélypont következett az életemben. Egy ideig biztosítási ügynökként dolgoztam, aztán annak is vége lett. Borzasztó volt átélni, hogy reggelente mindenki munkába indul, én pedig otthon vagyok. Nagyon sajnáltam magamat, ráadásul akkor már régen nem élt anyukám sem, aki addig a támaszom volt.  Úgy éreztem, én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon. Ebben a lelkiállapotban néztem meg Nick Vujicic filmjét, aki egy végtagok nélkül született ember. Nick sérültként, egészséges embereknek tart a mai napig előadásokat arról, hogyan éljünk boldogan. Emlékszem a felismerésre, amikor észrevettem, hogy Nickhez képest én egészséges vagyok. Van kezem, lábam, sőt feleségem, gyerekeim, egyszóval mindenem megvan. Azóta így szemlélem a világot. Nem kesergek olyan dolgok miatt, ami nincs, hanem hálás vagyok mindenért, amim van. Ez a szemlélet szinte azonnal megnyitott egy új világot. Elkezdtem pozitív, építő jellegű dolgokkal foglalkozni újra.

Hogyan jött a zenekar-alapítás ötlete?

Jó pár éve keresett meg két barátom azzal, hogy csináljunk egy zenekart, amiben gyerekeknek szóló dalokat játszunk. Nagyon jó ötletnek tartottam, és rögtön azt is javasoltam, hogy írjunk saját dalokat, mert így lesz a leghitelesebb az előadásunk. Megalakítottuk hát a Pöttyös Bögre zenekart. Verseket írok, és ezekhez komponáljuk a dallamokat zenésztársaimmal Kis Dáviddal és Kis Csabával. Rájöttem, az élet mindig az utunkba sodorja azokat az embereket, akikkel meg tudjuk valósítani a céljainkat, csak nyitott szemmel kell járni.  Hiszek benne, hogy nem hiába, nem céltalanul jöttünk a világra, mindenkiben van valami érték. Néha persze nem egyszerű felfedezni magunkban, hogy mi is ez. Úgy vélem, először a saját félelmeinket kell legyőzni. Fogadd el magad, és a világ is elfogad!

Hívtak benneteket Kaliforniába is tavaly, hogy ottani magyar gyerekeknek zenéljetek…

Igen, életem nagy álma volt, hogy a zenekarral kiutazzunk Amerikába. Váratlanul felkérést kaptunk Rachidi Máriától, a Walnut Creekben működő magyar iskola igazgatójától, hogy szeretettel várnak minket a magyar fesztiválon fellépőként, mi pedig boldogan elfogadtuk a meghívást.  Sokat kilincseltünk támogatásokért, hogy el tudjunk utazni. Nem volt egyszerű összeszedni a pénzt, egy évünkbe telt; mikor kidobtak az ajtón, visszamentünk az ablakon, de végül meglett a szükséges összeg. A vízum már a fiókban, a repülőjegyek már a zsebünkben voltak, amikor kitört a koronavírus-járvány… De mint mondtam, én soha nem adom fel! Előbb vagy utóbb, de biztosan megvalósul ez az álmom is!

(Forrás:NLC.HU)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 - = nulla

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő plusz hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com