Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Egészségedre - Turcsányi Sipos Éva m*sora
61
hallgató

Önvezető járművek műszaki követelményei – Megjelent az EBU állásfoglalása

- 2022. május 16. 9:53 - 496 megtekintés

Az Európai Bizottság 2022 áprilisában az automatizált járművek műszaki előírásaival kapcsolatos konzultációt hirdetett, mely téma fokozottan érinti a közlekedésben résztvevő ún. „veszélyeztetett úthasználókat”, köztük a látássérült gyalogosokat.

A kérdésben az Európai Vakok Szövetsége is állást foglalt.

A nyilvános konzultációra rendelkezésre álló egy hónap alatt összesen 78 vélemény érkezett a Bizottsághoz. A tagszervezetekkel folytatott egyeztetést követően az Európai Vakok Szövetsége (EBU) is benyújtotta a 2019/2144 Rendelet végrehajtási rendelettervezetével kapcsolatos állásfoglalását, melynek magyar fordítását az alábbiakban közöljük.

„A konzultáció célja

Az Európai Bizottság közleménye szerint: “2022 közepétől új uniós szabályozás, az (EU) 2019/2144 rendelet lesz irányadó a járművekben használt korszerű technológiákra. Az új szabályok a közúti közlekedésbiztonság javítását és a szennyezés csökkentését szolgálják. A javaslat, amely az említett rendelet végrehajtását célzó intézkedéseket tartalmaz, egyedi követelményeket vezet be az automatizált és a teljes mértékben automatizált (vezető nélküli) járművekre és azok rendszereire vonatkozóan. A javasolt szabályok a szóban forgó járművek biztonságos használatát hivatottak garantálni. A Bizottság szeretné megismerni az Önök véleményét.”

A válasz

A 2019/2144 Rendelet végrehajtási rendelettervezetében és annak mellékletében nincs említés a veszélyeztetett úthasználókról. A veszélyeztetett úthasználókról a 2010/40/EU EP és tanácsi irányelv módosítási javaslat 3. számú Mellékletének 1. részéhez tartozó 1. Függelék – Az Automatizált vezetési rendszerek (ADS) Működési tartomány meghatározása (ODD) szempontjából releváns forgatókönyvek meghatározásakor követendő elvek – 2.1.2 Bekezdése (ODD elemzés) tesz említést. Eszerint: „Az ODD tartalmazhatja a helyszínek alkotóelemeit (pl. fizikai infrastruktúra), a környezeti feltételeket, illetve dinamikus elemeket (pl. forgalmi viszonyok, veszélyeztetett úthasználók). A „tartalmazhat” kifejezés ebben az esetben félreérthető, ezért a következőkre hívjuk fel a figyelmet:

Mivel a vezető nélküli járművek valószínűleg egyre gyakoribbá válnak az európai utcákon és közutakon, elvárható, hogy ugyanazokat az elveket és szabályokat kövessék, mint a hagyományos autók. A járművezetőkhöz hasonlóan az önvezető járműveknek is képesnek kell lenniük arra, hogy alkalmazkodjanak a forgalomban résztvevő egyéb, „gyengébb” közlekedőkhöz, különös tekintettel a gyalogosan közlekedő látássérült személyekre. A járművezetők kötelesek a fehérbotot szimbólumként felismerni, ezért az automatizált járműveknek is így kell tenniük! Következésképpen, ahhoz hogy a vezető nélküli járművek használhassák a közutakat, ugyanúgy képesnek kell lenniük felismerni a fehérbotot, csakúgy, mint bármely más közlekedési jelzést! Ezt pedig kifejezetten rögzíteni kell az összekapcsolt és önvezető autókra (CAV) vonatkozó műszaki előírásokban!

A vonatkozó jogszabályoknak tartalmazniuk kell azt is, hogy a fehérbotok minden típusát és a látássérült személyek egyéb, látható jelzéseit is fel kell ismerni függetlenül attól, hogy a látássérült gyalogos egyszerűen csak tartja a fehérbotot, felemeli azt, vagy integet vele, még akkor is, ha ez utóbbi megkönnyíti a vak és gyengénlátó személyek felismerését. A fehérbotot akkor is fel kell tudni ismerni, ha az valamely személy vagy tárgy mögött, részben takarásban van. Mivel a vezető nélküli járművek összeköttetésben vannak, képesnek kell lenniük arra, hogy kommunikáljanak más – akár vezető nélküli, akár a szükséges infokommunikációs eszközökkel felszerelt – járművekkel, és megosszák egymással a környezetükben közlekedő látássérült személy jelenlétére vonatkozó információkat. A digitális jelzések segítségével – pl. okostelefonok vagy mikrochip által küldött jelzéseken keresztül – történő felismerés alkalmazását – amennyiben az lehetséges – azonban csak kiegészítő funkcióként lenne szabad engedélyezni!

Mivel a vezető nélküli járművek elektromos meghajtásúak, szintén kiegészítő funkcióként, akusztikus figyelmeztető rendszerrel (AVAS) is fel vannak szerelve. A látássérült gyalogos jelenlétének észlelésekor az AVAS hangerején lehetne növelni, így figyelmeztetve a szóban forgó gyalogost. (Ehhez azonban alapos tesztelés szükséges, nehogy a nagyobb hangerő zavart okozzon a jármű sebességének és távolságának észlelésekor!)

Mindenesetre, elvi kérdés, hogy a vezető nélküli járműnek kell alkalmazkodnia a közúti közlekedőkhöz, különösen a veszélyeztetett gyalogosokhoz, nem pedig fordítva! A vezető nélküli járművekben alkalmazott technológiák nem sérthetik a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezmény 14. és 20. cikkében, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 6. és 26. cikkében garantált alapjogokat: A személyi szabadsághoz és biztonsághoz, illetve a személyes mobilitáshoz való jogot. Éppen ellenkezőleg, mindezeknek a fenti jogok fokozott védelmét kell eredményeznie!

Az EBU-ról

Az Európai Vakok Szövetsége (EBU) – Érdekképviseleti szervezeti nyilvántartási száma: 42378755934 – egy1984-ben alapított, európai non-profit, civil szervezet. A Vakok Világszövetsége (WBU) hat regionális szervezetének egyikeként az európai vak és gyengénlátó személyek érdekeit képviseli. Az EBU jelenleg 41 nemzeti tagszervezetből álló hálózatként működik, amely 25 európai tagállam, tagjelölt országok és egyéb, a földrajzi Európában található országok látássérült szervezeteit foglalja magában.”

Az EBU állásfoglalása magyarul innen letölthető.

Az állásfoglalás angol nyelven itt érhető el:
https://www.euroblind.org/sites/default/files/documents/ebu_response_to_consultation_on_technical_specifications_of_automated_vehicles_may_2022.pdf

 

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


8 + négy =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 6. hétfő, Ivett, Frida napja van.
Az év 19. hete és 127. napja.
Holnap Gizella napja lesz.

1198. II. Endre hercegnek Hercegovinában és Dalmáciában szerzett vívmányainak emléke.


1338. Erzsébet, III. András és Fenenna királyné leánya meghal a tössi zárdában. Vele nőágon is kihal az Árpád-ház.


Csanádi Imre: Májusdícsérő

Május,
mosolygó,
békák torkát
megoldó,
gyöngyvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresnyét!

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc mínusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com