Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Esti mese
65
hallgató

Javult a látássérültek helyzete Szegeden

- 2013. október 21. 14:29 - 2804 megtekintés

Nagyot változott a vakok és gyengénlátók helyzete az elmúlt évtizedekben Magyarországon, kiváltképpen mióta hazánk az Európai Unió tagja lett. Korábban a „kaptok, amit kaptok” elv volt jellemző, az érintettek viszont most azt mondják, az uniós pályázatoknak köszönhetően a korábbinál nagyobb figyelmet kapnak Szegeden. Ezzel együtt vannak nehézségeik, és konkrét javítanivaló is akad.

Leginkább a beszélő lámpák hiánya, a tömegközlekedési eszközök hangos utastájékoztatóinak pontatlansága és a járdán kerékpározók jelentenek problémát a látássérültek közlekedésében Szegeden. Kevesen tudják, de a Braille-írás nem mindig jelent jó megoldást, hiszen akik életük későbbi szakaszán veszítik el látásukat, már nem biztos, hogy meg tudják tanulni a módszert. Arról nem is beszélve, hogy 20-30-40 év fizikai munkavégzés után esetleg az ujjbegyek sem alkalmasak az apró jelek kitapintására.

Konkrétumok

A látássérültek szerint a sípoló lámpák nem jelentik a legjobb megoldást. Szegeden, a Bocskai utcánál vagy az Anna kútnál lévők a közlekedés zaja miatt nem mindig hallhatók rendesen, és az sem mellékes, hogy több lámpa esetén nem egyértelmű, melyik adja a hangot. Ezt a problémát orvosolhatja olyan beszélő lámpák telepítése, amelyek közlik az áthaladás irányának megfelelő utca nevét és azt is, hogy merre mehet a gyalogos. Szegeden például a Rókusi körúton működik ilyen.

Komoly problémát jelent a kerékpárosok járdán közlekedése is. A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete Szegeden a Bocskai utcában található, itt is gyakran bringások riogatják a látássérülteket. Az érintettek szeretnék, ha az utca két végén felfestéssel és táblákkal jeleznék, hogy legalább ezen a járdaszakaszon ne biciklizzenek, ha már egyébként is tilos.

Ami a tömegközlekedést illeti, a szegedi buszokat és villamosokat felszerelték ugyan beszélő utastájékoztató rendszerrel, de ezek sok esetben “csúsznak”, tehát nem a megfelelő megállót mondják – mondja Vaskóné Kiss Éva, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének elnöke. “Szeretnénk, hogy ha egy kicsit nagyobb figyelemmel lennének, mert így akár balesetveszélyes helyzet is kialakulhat” – teszi hozzá. A helyzet persze nem rossz, sőt, Vaskóné Kiss Éva szerint összességében elégedettek a Szegedi Közlekedési Kft. és a Tisza Volán Zrt. hozzáállásával is.

A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete egy érzékenyítő programot is kezdeményezett, amely során látássérültek tréninget tarthattak a szegedi közlekedési cégek járművezetőinek. Szimulációs szemüveget is felpróbáltattak a sofőrökkel, akik így megtapasztalhatták, hogy milyen a gyengénlátók helyzete a közlekedésben.

Pozitív példák

Vannak persze pozitívumok is. Elsősorban az uniós fejlesztéseknek köszönhetően szinte minden esetben kötelező odafigyelni az akadálymentesítésre. Kikérik a vakok és gyengénlátók véleményét, akik bár saját bevallásuk szerint sem szakértők, olyan felhasználók, akik tapasztalata elengedhetetlen. Szegeden a felújított járdák szinte mindegyike már vezetősávval készül, és a tömegközlekedés-fejlesztés egyik sarokköve az utastájékoztató-rendszer akadálymentesítése. De több térplasztikát is átadtak az utóbbi időben, így tehát valóban elmondható: egyre többet gondolunk látássérült embertársainkra.

A Fehér Bot, azaz a látássérültek nemzetközi napját október 15-én tartják világszerte. A Somogyi-könyvtárban “Érints meg!” címmel egy tapintható kiállítást is szerveztek az alkalomra, immáron negyedik alkalommal. A hónap végéig látható és érinthető tárlat Barta András, Balvinszky Orsolya, Kis Anna és Szemerey-Kiss Balázs alkotásait vonultatja fel.

De lesz rendezvény október 15-én is, méghozzá a Szent-Györgyi Albert Agórában 17 órától is: Balla Mária, aki maga is látássérült énekművész lép fel, de beszélgetést is hallhatnak vele az érdeklődők.

Forrás: szegedcafe.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


hat * = 6

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 19:29
Clear sky
SSW
Clear sky
29°C
4.1 m/s
Apparent: 27°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 32%
Szél: 4.1 m/s SSW
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 1.2
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com