Nem adja fel kosaras pályafutását Natasa Kovacevic.
A 19 éves győri játékos jobb lábát térd alatt amputálni kellett a csapat szeptemberi buszbalesete után. Szeretne visszatérne az élvonalba, de az orvosok szkeptikusak, és lehet, hogy nem is ez az egyetlen akadály.
„Szeretnék egy olyan műlábat, amellyel ismét játszani tudok, ám erre még várni kell 6-7 hónapot” – mondta a szerb játékos, aki már több olyan képet is kitett a Facebook-oldalára, amelyen fél lábbal kosárra dob, illetve a művégtaggal látható.
„Egy orvosi teammel dolgozunk együtt, a rehabilitáció során felmérjük az állapotát, és csak utána tudunk dönteni, hogy milyen protézisre van szüksége” – mondta az Origónak Fűzy András klubelnök, megjegyezve, hogy éppen ezért a korábbi hírekben szereplő „német cég” egyelőre nincs a képben, mert még nem tudni pontosan, milyen eszközre lesz majd szükség.
A klub napi kapcsolatban áll a játékossal, legtöbbször telefonon beszélnek vele, de a vezetők szerdán kiutaznak hozzá Belgrádba megnézni, hol tart a gyógyulási folyamat. Kovacevic rengeteg támogatást kap, a klubjánál felajánlottak neki egy titkári állást, és a szerb sportminiszter, a korábbi pólós Vanja Udovicic is jelezte, mindenben számíthat „a szerb sportra”. És lelkileg is támogatják, a hétvégén például Dusan Dzakic MMA-harcos lépett szorítóba a kosaras lány fényképével a pólóján.
„Nagyon nehéz annak tudatában élni, hogy az ember nyomorék lett, de csak akkor, ha mindig azzal foglalkozik” – fogalmazott Kovacevic, aki minden felajánlott segítség ellenére inkább a kosárpályán bizonyítana.
A szurkolók többségét lenyűgözi Kovacevic akaratereje, de akadnak szkeptikusok, akik úgy vélik, lehetetlen lesz visszatérnie. Pedig más sportágak versenyzői már bizonyították, hogy van értelme tovább küzdeni.
Vissza a pályára
A legismertebb művégtagos élsportoló kétségtelenül a barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius. A dél-afrikai középtávfutónak 11 hónapos korában mindkét lábát amputálták térd alatt. Noha a mozgássérült sportolók versenyein több kategória létezik a fogyatékosság mértéke szerint, Pistorius az egy művégtagos sportolók közt indult, majd 2011-től az épek mezőnyében küzdött.
Négyszáz méteren egyéniben, és a dél-afrikai váltó tagjaként is indult, utóbbival ezüstérmet szerzett a tegui világbajnokságon, egyéniben pedig indult a londoni olimpián, de nem jutott tovább az előfutamokból. 2008-ban a Time magazin a világ száz legbefolyásosabb embere közé választotta, harmadik lett a „Hősök és úttörők” közt, ám később több pályatársa azzal vádolta, hogy a rugalmas pengékkel előnyt szerez hozzájuk képest.
„Az a művégtag, amivel gyorsan lehet futni, nem hasonlít egy kosarazásra alkalmas műlábhoz” – hívta fel a figyelmet dr. Mező Róbert, egy ortopédiai eszközöket gyártó cég szakmai igazgatója. „A felugrásnál biztosan gondjai lesznek, és az is kérdés, hogy amikor leérkezik, hogyan tud majd csillapítani a protézis. Egy kontaktsportnál, mint a kosárlabda, figyelni kell arra is, hogy ne okozzon sérülést a társainak a művégtaggal.”
„Elvben előnyt is jelenthet egy gondosan összerakott művégtag bizonyos mozdulatoknál, de annyira összetett a kosarasok mozgása, hogy mindent egybevetve biztosan hátrány” – mondta dr. Bejek Zoltán, a Semmelweis Egyetem ortopédsebésze, a paralimpiai válogatott csapatorvosa. „Hirtelen irányváltásnál, megállásnál, indulásnál biztosan gátolná a protézis. Tovább még nincs tapasztalat arra, hogy valaki így játsszon, az is elképzelhető, hogy bizonyos mozgásoknál a két végtag összeakad, tehát nagyon komoly kérdések merülnek fel.”
Az élsportolók számára készített speciális művégtagokhoz a Forma-1-ből is ismert anyagokat – szénszál, kevlár – használnak, egyebek mellett ezért sem olcsó. A protéziskészítő cégekkel kapcsolatban álló Bejek elmondta, milliókba kerülhet a győri játékos műlábának kifejlesztése: „Az ilyen speciális esetekre külön iparág épül már. Mivel teljesen egyedi fejlesztésű sporteszköz, nagyjából kettő-ötmillió forint körüli összeget emészthet fel.”
Kovacevic esetében sokat számíthat, hogy csak térdtől lefele amputálták a lábát, mert így „megvannak azok az eszközök és szakmai fogások”, amelyek segítségvel sportolásra alkalmas lábat építhetnek. A belgrádi kosarasra ezzel együtt nagyon kemény tanulási folyamat vár.
A saját magának jósolt hat-hét hónap „alsó hangon lehet csak elég”, vélekedik Bejek, aki inkább azt mondaná, „egy éven belül eldőlhet, hogy képes-e ezt valóban folytatni azon a szinten, ahogy azt tőle elvárnák. Először meg kell tanulnia a hétköznapi életben használni, utána a kosárpályán, miközben vissza kell szereznie a korábbi erőnléti szintjét.”
Egy focistának is sikerült
Bár Pistoriusnak futóként nem kell gyors irányváltásokra készülnie, sem olyan felugrásokra és leérkezésekre, mint egy kosarasnak, azért más sportágba is visszatértek már amputálás után. Martin Hofbauer műlábbal tért vissza a focipályára, a világon elsőként.
Az osztrák játékosnak – akinek egy 13 centis daganat miatt kellett amputálni a lábát tavaly márciusban, miután a kemoterápiás kezelések nem segítettek rajta – idén májusban adott játékengedélyt a FIFA, hogy bajnokin is játszhasson.
Ahogy Kovacevicre, rá is több hónapos rehabilitáció várt, melynek végén azonban újra tudott futni, ami olyan érzés volt, amiről „álmodni sem mert volna”. Azóta úgy érzi, a protézis a részévé vált, és semmiben sem akadályozza.
A tartományi bajnokságban induló Miesenbach játékosa két hónnapal a lába elvesztése után kapta meg Matthias Lanzinger telefonszámát. Utóbbi egy osztrák síző, akinek 2008-ben vágták le a bal lábát, miután nyílt törést és érrendszeri sérülést szenvedett.
Lanzinger négyéves kihagyás után, a flachaui műlesikló Világkupán tért vissza – igaz, csak előfutóként -, jövőre pedig a szocsi paralimpián szeretne érmet szerezni.
Goran Stojanovic bal kézfejét egy présgép vágta le, ennek ellenére a Buducnost kapusa maradt. A 27 éves kapus Dél-Szerbia egyik legjobbjának számít. Megszokta, hogy kézfej nélkül véd, de azt mondta, segítene rajta valamilyen különleges protézis vagy kesztyű, ami tompítaná a ladba ütéseit. Zach Hodskins egy karral született, ám így is kiválóan kosarazik a georgiai középiskolai bajnokságban.
Kovacevic esélyei
Kovacevicnek azonban éljátékosként kellene megállnia a helyét egy csapatsportban, ráadásul más akadálya is lehet még a visszatérésének. „Egyelőre a mozgássérültek számára csak a kerekesszékes kosárlabda létezik, másféle nem. Az pedig már Pistoriusnál is nagy viharokat váltott ki, hogy ép sportolónak minősül vagy sem? Mivel műlábas kosarasra még nem volt példa, az is kérdés, hogy a sport szabályrendszere megengedi-e” – jegyezte meg Bejek doktor.
Minden nehézség ellenére az orvos szerint két dolog segítheti Kovacevic tervét: „Mivel térd alatt amputálták a lábát, csak a bokaizülete esik ki, amit nagyon jól lehet korrigálni. Egy jó művégtaggal eleve majdnem tökéletesen képes járni bárki. A hirtelen mozgásoknál viszont hatalmasakat lehetne vele esni, bár ez jól tapadó anyagokkal talán megoldható. Másrész segíthet, hogy nagyon fiatal játékosról van szól, aki így esélyesebb arra, hogy jól sikerüljön a rehabilitációja.”
Forrás: origo.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
2°C
Vélemény, hozzászólás?