Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Gépház - Informatikai magazin
27
hallgató

Kiemelt ápolási díj

- 2014. február 10. 19:11 - 2787 megtekintés

Ápolási díjat a tartósan gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg emberek otthoni ápolását-gondozását ellátó hozzátartozók kaphatnak, emelt összegű ápolási díjat azok, akiknek hozzátartozója fokozott ápolást igényel, míg kiemelt ápolási díjat – 2014 januártól – azok, akik a legsúlyosabb egészségi kategóriába tartozó családtagjukat gondozzák.

2014. január 1-jétől bevezetésre kerül a kiemelt ápolási díj, mely a legsúlyosabb egészségi állapotú hozzátartozóikat gondozók számára állapítható meg. Az ellátásra jogosult az, aki által ápolt hozzátartozó jelentősen egészségkárosodott és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes.

Jogosult lehet a kiemelt ápolási díjra annak a folyamatos gondozást- ápolást igénylő súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermeknek a hozzátartozója is, akire tekintettel a háztartás magasabb összegű családi pótlékban részesül, és a betegség megfelel a miniszteri rendeletben meghatározott feltételeknek.

A kiemelt ápolási díj csak kérelemre adható

Azaz minden esetben kérnie kell az ápolást végző hozzátartozónak. Kiemelt ápolási díj annak a személynek adható, aki
•a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény szerinti „E” minősítési kategóriába sorolt hozzátartozójának gondozását, ápolását végzi, vagy
•olyan hozzátartozójának gondozását, ápolását végzi, aki után a magasabb összegű családi pótlékot miniszteri rendeletben meghatározott súlyosságú betegségre vagy fogyatékosságra tekintettel folyósítják.

Kapcsolódó jogszabályok
•82/2013.(XII.29.) EMMI rendelet a kiemelt ápolási díjra való jogosultságot megalapozó körülményekről
•a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény

A kiemelt ápolási díj összege

A kiemelt ápolási díj összege a költségvetési törvényben meghatározott alapösszeg 180%-a, azaz jelenleg 53.100 Ft.

Kérelem nyomtatvány

A kérelmet a kormany.hu oldalról lehet letölteni, vagy erről a hivatkozásról: Kérelem az ápolási díj megállapítására. A nyomtatvány tartalmaz egy részletes tájékoztatót, valamint azt a nyomtatványt is, amit a háziorvossal kell kitöltetni és a kérelemmel együtt benyújtani.

Az ápolási díj megállapítása iránti kérelmet – a méltányossági ápolási díj kivételével – az ápolást végző személy lakóhelye szerint illetékes járási hivatalhoz kell benyújtani. Méltányossági ápolási díjat a jegyző állapíthat meg.

Kapcsolódó jogszabály
•63/2006. (III. 27.) Kormány rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól

Forrás: csibeszkemagazin.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 - = egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 13:09
Overcast
SW
Előjelzés
29°C
3.5 m/s
Apparent: 31°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 38%
Szél: 3.5 m/s SW
Széllökések: 8.9 m/s
UV-Index: 7.05
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz kilenc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com