Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ráhel klub - a mikrofonnál Móni Robi és Sanyi
60
hallgató

Nyolcan vettek át díjat az MVGYOSZ fehérbot napi ünnepségén

- 2023. október 13. 20:24 - 312 megtekintés

Október 13-án partnerei, tagegyesületeinek képviselői részvételével rendezte meg a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a Vakok Kertjében az idei fehérbot napi ünnepségét. Az eseményen három Braille-emlékérmet és öt Hangomat adom díjat is átadtak.

A szabadtéri ünnepség résztvevőit először Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója köszöntötte, majd elmondta, több mint 80 ezer látássérült ember él Magyarországon, akik megbecsült és hasznos tagjai a társadalomnak. Beszédében méltatta az MVGYOSZ sokszínű szakmai munkáját, amellyel a szövetség hozzájárul a látássérült emberek esélyegyenlőségének megteremtéséhez. Mint mondta: „Magyarország Kormányának stratégiai partnerei a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek, amelynek eredményeként, 2010 óta háromszorosára nőtt a költségvetési támogatásuk.”

Dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke megnyitójában elmondta, hogy a szövetség székház-beruházása a befejezéséhez közeledik, így néhány hónap múlva már a felújított Sipeki-villa és az új szolgáltatóház várja a szolgáltatásokat igénybe vevő vak és gyengénlátó embereket. Örömét fejezte ki, hogy a hangoskönyvtárat és a megújult Távszem szolgáltatást egyre többen használják, valamint, hogy a látássérült tanulók számára készülő adaptált (Braille-, nagybetűs és elektronikus) tankönyvek száma jóval meghaladta az előző évi igényléseket, ami azt mutatja, hogy a diákok számára fontos és hiánypótló a szövetség tankönyv-adaptálási szolgáltatása.

A beszédeket követően dr. Nagy Sándor Nyitrai Zsolttal közösen adta át az MVGYOSZ elnöksége által 2023-ban adományozott Louis Braille-emlékérmeket. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöksége 2023-ban a látássérült emberek érdekében végzett több évtizedes szakmai munkája elismeréseként Louis Braille-emlékérmet adományozott Babolcsi Andrea múzeumpedagógusnak, a Nyíregyházi Jósa András Múzeum és a Sóstói Múzeumfalu munkatársának, Dvariecki Bálintnak, az Alko-Soft Nonprofit Bt. ügyvezetőjének, a LESEK konferencia főszervezőjének és Szilágyi Ildikónak, az MVGYOSZ nyugállományba vonult könyvtárosának.

Nyitrai Zsolt és dr. Nagy Sándor Babolcsi Andreával a díjátadáson

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 2021-ben új díjat alapított, amellyel az önkéntes felolvasók munkáját ismeri el. A díjat azon felolvasók kaphatják meg, akik 500 órát meghaladóan olvastak fel a Bodor Tibor Hangoskönyvtár számára. Az elismerést minden évben a szövetség legrangosabb eseményén, a fehérbot nemzetközi napján vehetik át a díjazottak. Az idei évben öt önkéntes felolvasó: Gulyásné Vastag Irén, Király-Tajti Ildikó, Szerencsés Melinda, Mach András és Varjasi Gábor vehette át a díjat szimbolizáló kristálymikrofont és a kapcsolódó emléklapot.

Dr. Nagy Sándor Puskás Kata és az idei Hangomat adom díjas felolvasók

Dr. Nagy Sándor Puskás Kata és az idei Hangomat adom díjas felolvasók

A Hangomat Adom díjak átadását követően Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke megköszönte az önkéntes felolvasók áldozatos munkáját, majd szeretett nagyapja, Bodor Tibor emlékét idézte meg, aki 500 könyvet olvasott fel, közel 9000 órában a látássérült személyek számára.

A díjátadást a Vakok Iskolája Legato kórusának fellépése tette emlékezetessé. A kórus 2018-ban a tanulók kezdeményezésére szerveződött újjá, a repertoárban a reneszánsztól a XX. század végéig találunk zeneműveket. A kórus tagjai az iskola általános és szakiskolás tanulói, tanárai és volt diákjai. A sokszínű együttes célja a közös zenélés mellett felhívni a figyelmet a fogyatékossággal élő személyekben rejlő értékekre a zene segítségével. A fehérbot napi eseményen a résztvevők többek között Beethoven Örömódáját, Arcadelt Ave Maria című és Bárdos Lajos Tiszai dallamok című művét hallhatták.

A 2023-as év mérföldkő jelentőségű a szövetség életében, hiszen Magyarország Kormányának támogatásával decemberben befejeződik az MVGYOSZ Hermina úti székházának a felújítása, melynek köszönhetően a szövetség méltó körülmények között biztosíthatja a látássérült emberek életvitelét megkönnyítő szolgáltatásait.

Az idei fehérbot napi rendezvény már egyfajta ráhangolódás volt az örömteli eseményre is, a díjátadásokat követően a szövetség kerekasztal-beszélgetést szervezett a székházberuházásról a tervezésben és kivitelezésben résztvevő szakemberek bevonásával.
A beszélgetést dr. Nagyné Berke Mónika, az MVGYOSZ szolgáltatásvezetője vezette, beszélgetőpartnerei Falvai Balázs építész, a DBA műterem vezető tervezője, az MVGYOSZ székházfelújításának tervezője, Böröczffy István műszaki ellenőr, a Böröczffy Mérnöki Iroda ügyvezetője és Erhart Péter, az MVGYOSZ székházfelújítást koordináló munkatársa volt.

A székház-beszélgetés résztvevői: dr. Nagyné Berke Mónika, Böröczffy István, Erhart Péter, Falvai Balázs

A székház-beszélgetés résztvevői: dr. Nagyné Berke Mónika, Böröczffy István, Erhart Péter, Falvai Balázs

A jó hangulatú, kötetlen diskurzus során a résztvevők felidézték a hároméves közös munka emlékezetes pillanatait, megismertették a jelenlévőket az újjáépített székház legfontosabb változásaival. Akadálymentesített terek, lift, többfunkciós termek, új szolgáltatótér és egy kívül-belül megújult épületegyüttes várja 2024-től a látássérült személyeket. A beszélgetés érdekessége volt, hogy a résztvevők tapintható építészeti elemekkel is megismerkedhettek, többek között tapintható tervek, makettek, homlokzatdíszítő elemek, üvegtéglák és bádogdíszek sorakoztak az asztalon.

A kerekasztal-beszélgetés részleteiről hamarosan a Hobby Rádióban hallhatnak összeállítást az érdeklődők.

(Hegedűs Katalin – MVGYOSZ. kommunikációs munkatárs)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


9 - öt =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 9. csütörtök, Gergely napja van.
Az év 19. hete és 130. napja.
Holnap Ármin, Pálma napja lesz.

1526. A törvények kihirdetésekor a király és alattvalói a külhatalmak követei jelenlétében komédiát játszottak. Erről így írt a pápa követe: "Mondák, menjen a király hadaival az ellenségre és néha nincs a királynak jó saruja."


1865. Gróf Apponyi György bécsi lapja, a Debatte az ún. "májusi levelekben" kiegyezési tervet ismertet. Ez föltételezi a felelős magyar kormány kinevezését és az uralkodó megkoronázását.


Batsányi János / 1763. máj.9. - 1845.máj.12. /

A magyar író

"Mint az égő fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol."
Míg az értetlenek nagy-bátran ítélik,
S a gyáva rablelkek gúnyolhatni vélik:
Míg a bölcs örömmel szemléli, csudálja,
Mint oszlik az elmék éjjeli homálya:
Ő / noha van máris, ki szívből dicséri,
S hogy jót akart és tett, nyilván megisméri/
Saját érdemében lelvén fő jutalmát,
Népe jobb részében veti bizodalmát,
S reményli, hogy Árpád igaz maradéki
Hív fáradozásit megköszönik néki.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com