Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Médiaválogatott - Sztártitkok
55
hallgató

Megválasztották az Európai Vakok Szövetségének új tisztségviselőit

- 2024. február 19. 8:15 - 139 megtekintés

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége is részt vett az Európai Vakok Szövetsége (EBU) tisztújító közgyűlésén Lisszabonban.

Az európai országokból érkező érdekképviseleti szakemberek megválasztották az EBU vezető tisztségviselőit, elfogadták a szövetség új stratégiáját, és módosították annak alapszabályát. Emellett egy innovatív segédeszközökről szóló konferenciának is jutott hely.

A 2024. február 11-14. között megtartott tisztújító közgyűlés azon túl, hogy elfogadta az EBU új alapszabályát, megválasztotta az EBU végrehajtási bizottságának (Board) 8 tagját, első és második alelnökét, elnökét, továbbá a Vakok Világszövetségébe (WBU) küldendő három képviselőt.

A leköszönő tisztségviselők jelentései alapján az EBU pozitív időszakot zárt, és bár a Covid, az ukrán helyzet és az ezek kapcsán fellépő gazdasági recesszió nehezítette a munkát, összességében mégis büszkék lehetünk a szervezet eredményeire.

A bizottság, az alelnökök, az elnök és a 3 WBU küldött jelölése szabályszerűen zajlott, választási visszásság a jelölőbizottság jelentése alapján nem történt. A nemre, korra, látássérülés mértékére, és szaktudásra vonatkozó reprezentatív adatok alapján a jelöltlista igencsak sokszínűnek bizonyult.

A február 13-án tartott választáson induló jelölteknek lehetőségük volt 2-2 percben szóban is bemutatkozni a közgyűlésnek. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége nevében dr. Velegi Dorottya megbízott szakmai vezető vett részt a szavazásban.

Az EBU új elnökének Tytti Matsinent választották Finnországból, az első alelnök Barbara Martin Munoz Spanyolországból, a második alelnök pedig Kevin Kelly Írországból.

Főtitkár: Maria Thorstensson (Svédország)

Kincstárnok: Roland Studer (Svájc)

A Bizottság 8 rendes tagja:
Sabine Stroem (Németország)
Jakob Rosin (Észtország)
Anja Ursic (Szlovénia)
David Aldwinckle (Egyesült Királyság)
Andreas Havsberg (Norvégia)
Hubert Perfler (Olaszország)
Sinan Tafaj (Albánia)
Dagmar Filgasova (Cseh Köztársaság)

WBU küldöttek:
Tytti Matsinen (Finnország) ex officio
Maria Thorstensson (Svédország)
Roland Studer (Svájc)
Rodrigo Santos (Portugália)

Innovációval a látássérült emberek önálló életviteléért

A közgyűléssel egy időben több Európa-szerte ismert és elismert segédeszközgyártó cég kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A kiállításon többek között az Eyesynth, a SuperBrain, az Ambutech, a portugál ACAPO Szövetség segédeszközboltja, az IndexBraille és a BraillePen cégek tartottak bemutatókat. Az eseményen fehérbotokat, Braille-kijelzőket, ábranagyítókat, okosszemüvegeket és lézeres akadályérzékelő berendezéseket lehetett kipróbálni.

Az Eyesynth által gyártott Niira okosszemüveg egy, a szemüvegre épített kamera segítségével pásztázza a viselője előtti környezetet, a felmért akadályok távolságát pedig lézerrel határozza meg. A szemüveg szárára két csontrezgéses fülhallgatót építettek, ami különböző típusú hangokat továbbít a viselőjéhez. Az egyes típusú akadályokat, mint például az ajtónyílások, vagy az oldalirányból közeledő, ill. a mozgó akadályok, különböző típusú állandó zajokkal közli az eszköz. Az oldal irányú akadályokat egy szélfúváshoz hasonló susogás, a mozgó akadályokat pedig a tengerzúgás hangját imitáló fehér zaj jelzi. A szemüvegről egy kábel ágazik le, ami a látott képet értelmező kisebb számítógépbe fut be. Ezen a nagyjából egy kisebb tablet méretével megegyező eszközön jól kitapintható nyomógombokkal tudjuk az eszköz hangerejét, a távolság mértékét és üzemmódját (panoráma vagy egyenes mód) beállítani. Az eszköz prototípus stádiumban van jelenleg, és várhatóan 4000 euró egységáron fogják forgalmazni.

A SuperBrain nevű, fejre rögzíthető haptikus akadályérzékelő berendezés úgy néz ki, mint egy munkavédelmi sisak. Különlegességét az adja, hogy a homlokra és a hajas fejbőrre továbbítja, ha az eszközbe épített lézeres érzékelők akadályokat érzékelnek. Az előttünk lévő akadályokat kb. 180 fokos látószögben érzékeli a fejpánt. A sűrűn elhelyezett rezgő betétek azon az oldalon rezdülnek meg, amelyiken az akadály van. A pulzáló jelzések az akadállyal együtt mozognak végig az ember homlokán. Előnye, hogy a viselő füle szabadon marad, hátránya viszont, hogy a homlok bőrére érkező kisebb rezdülések meglétét meg kell szokni és meg kell tanulni értelmezni.

Tapintható jelzések az új euró bankjegyeken

Az euró bankjegyeket annak bevezetése óta úgy alkották meg, hogy méretük eltérjen, így a súlyosan látássérült emberek is könnyen meg tudják azokat különböztetni. Az Európai Központi Bank a megújuló euró bankjegyek megalkotása során továbbra is figyelemmel szeretne lenni a látássérült emberek igényeire, ezért az EBU közgyűlésével egy időben lehetővé tette, hogy a magyar delegáció tagjai teszteljék az új bankjegyekre telepített tapintható jelzéseket. A tapintható jelzések az eltérő méretű bankjegyek megkülönböztetését segítik. A teszt során két típusú jelzést volt lehetőség értékelni, ebből az első változat bizonyult tartósabbnak.

(Dr. Weninger Magda               Dr. Velegi Dorottya – MVgYOSZ. jogtanácsos                      megbízott szakmai vezető)

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három * = 6

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 10:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: Ráhel Klub - Madarasi Mónika műsora
  • 22:00: - Műsorvezetők: Haddad Henrik és Ricky.
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár. Műsorvezetőnk Haddad Henrik és Ricky.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 9. csütörtök, Gergely napja van.
Az év 19. hete és 130. napja.
Holnap Ármin, Pálma napja lesz.

1526. A törvények kihirdetésekor a király és alattvalói a külhatalmak követei jelenlétében komédiát játszottak. Erről így írt a pápa követe: "Mondák, menjen a király hadaival az ellenségre és néha nincs a királynak jó saruja."


1865. Gróf Apponyi György bécsi lapja, a Debatte az ún. "májusi levelekben" kiegyezési tervet ismertet. Ez föltételezi a felelős magyar kormány kinevezését és az uralkodó megkoronázását.


Batsányi János / 1763. máj.9. - 1845.máj.12. /

A magyar író

"Mint az égő fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol."
Míg az értetlenek nagy-bátran ítélik,
S a gyáva rablelkek gúnyolhatni vélik:
Míg a bölcs örömmel szemléli, csudálja,
Mint oszlik az elmék éjjeli homálya:
Ő / noha van máris, ki szívből dicséri,
S hogy jót akart és tett, nyilván megisméri/
Saját érdemében lelvén fő jutalmát,
Népe jobb részében veti bizodalmát,
S reményli, hogy Árpád igaz maradéki
Hív fáradozásit megköszönik néki.

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com