Két harmadik hely az egri csörgőlabdatornán
A magyar női és férfi csörgőlabda-válogatott is a harmadik helyen végzett az Egerben vasárnap befejeződött nemzetközi tornán.
A nőknél a magyarok a világbajnoki ezüstérmes, s a riói paralimpiára már kijutott orosz, illetve az Ázsia-bajnokságon harmadik dél-koreai csapattal találkoztak. A három együttes részére két nap alatt négy körmérkőzéses sorozatot rendeztek, a hazaiak mindkét válogatott ellen egyszer-egyszer nyertek. A férfiaknál öt csapat küzdött egymással, a magyarok a szombati körmérkőzéses selejtezőt a második helyen zárták, majd az elődöntőben 10-6-ra kikaptak a későbbi tornagyőztes oroszoktól, a harmadik helyért pedig 10-0-ra nyertek a magyar utánpótlás-válogatott ellen. Szeptember 24. és 28. között Dabason és Szigetszentmiklóson rendezik a B csoportos Európa-bajnokságot, a női és férfi válogatottal szemben is az az elvárás, hogy feljusson az A csoportba. Ennek eléréséhez dobogós helyen kell végezniük. Forrás: MTI.
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Elismerést nyert a „Duna-Dráva a tehetségekért” ösztöndíj progra
Helyreállította a látását a vak pácienseknek egy új biomérnöki megoldás
Látássérült lányoktól lopott egy férfi
A MVGYOSZ. hírlevél műsora kedden 9-től (is. 21 órától)
Vakok Világa: marad az ideiglenes megoldás, egyelőre továbbra sem lesz pályázat
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás


25°C
Vélemény, hozzászólás?