Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Ismer*s Arcok - Szívemben tudlak
61
hallgató

Felhívás egy álom munkanapban való részvételre

- 2015. március 9. 15:31 - 1884 megtekintés

A Salva Vita Alapítvány „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” programjára hívjuk fel figyelmét az érdeklődőknek. A programot az évek óta sikeresen működő, ír Job Shadow Day mintájára alakította ki a szervezet, melyet 2015-ben először szervezik meg Magyarországon.

A program keretében fogyatékossággal élő emberek egy előre meghatározott áprilisi napon eltölthetnek egy fél napot egy számukra érdekes, általuk kiválasztott munkahelyen, munkakörben, mégpedig úgy, hogy egy konkrét kolléga napját követik nyomon. A munkahelyeket, munkaköröket a bevont fogyatékos emberek igényei, ötletei alapján választják ki, így garantálva, hogy mindenki tényleg olyan munkahelyre jusson el, ami őt érdekli. A résztvevő munkáltatók minden esetben megjelölnek egy „belső mentort”, aki a nap folyamán házigazdája lesz az érkező fogyatékos látogatónak, az ő munkáját követi nyomon közelről a látogató. A találkozás során nem hagyják egyedül a résztvevőket, felkészített kísérők (az alapítvány munkatársai, ill. önkéntesek) kalauzolják őket a munkahelyekre, és támogatják a helyszínen a folyamatot. E speciális nyílt nap folyamán a résztvevők megismerkednek az általuk választott munkahellyel, munkakörrel, kipróbálhatják magukat egy olyan közegben és szerepben, amire eddig még nem volt lehetőségük. A jelentkezőknek nem csak egy álma teljesül, hanem reálisabb elképzeléseik lesznek a munkavállalási lehetőségeikre vonatkozóan is. Ezzel együtt a munkáltatóknak is lehetőségük lesz személyesen megtapasztalni egy a munkaerő-piacra készülő fogyatékos munkavállalóval való együttműködést, és nekik is reálisabb elképzeléseik lesznek a fogyatékos emberekről. A program célja nem a munkaközvetítés, hanem a tapasztalatszerzés, a személyes találkozás, egymás megismerése. Olyan személyes találkozások, beszélgetések létrejöttében bíznak a szervezők, melyek segítik a fogyatékosságot övező félelmek, előítéletek lebontását, és kiinduló pontul szolgálhatnak a valós foglalkoztatás és befogadás felé. A „Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” program kilép a munkahelyek világából a nyilvánosság felé, az egész nap nagy médianyilvánosság mellett zajlik, melyben számít az alapítvány a résztvevők együttműködésére. Az eseményről rövid filmet és fotókat készítenek, mely a program saját honlapján és a médiában is megjelenik. A médiakampány révén üzenni szeretnének a szélesebb társadalom felé: a fogyatékos ember társadalmi el/befogadását kívánják előmozdítani. Ha Ön szívesen részt venne a programban vagy van a látókörében olyan fogyatékossággal élő ember, aki szívesen csatlakozna a programhoz, az alábbi honlapon bővebb információkat olvashat, valamint március 15-ig jelentkezhet is: http://nekedmunka.hu A 2015-ös évben 10 ember munkaálmát tudja az alapítvány egy napra megvalósítani. Amennyiben ennél többen érdeklődnek a program iránt, a jelentkezők közül választaniuk kell.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


három * 3 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Europe in my Backyard - Európai Uniós projektek (a Civil Rádió magazinműsora)
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: MVGYOSZ. hírlevél - A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hírlevél műsora
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - Reményik László interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. május 7. kedd, Gizella napja van.
Az év 19. hete és 128. napja.
Holnap Mihály napja lesz.

1917. Gyöngyös város tűzvész áldozatává lesz.


1932. Átadják pompás külsőségek között a debreceni egyetem új épületét.


Berzsenyi Dániel / 1776. máj.7. - 1836.

A Pesti Magyar Társasághoz

"...Az ész az isten, mely minket vezet,
Az ő szavára minden meghajul,
Hegyek lehullnak s olvadnak vizekké,
S örök helyéből a tenger kikél;
Ez alkot minden szépet és dicsőt,
Az egyes embert mint a milliókat
Ez áldja s égi boldogságra inti..."

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


öt plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 324

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com