Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Thembi - Love me
55
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A szürkehályog már ritkábban okoz vakságot

- 2024. november 8. 8:51 -

„A vakság és a gyengénlátás kialakulása az esetek 80 százalékában megelőzhető, illetve hatékonyan gyógyítható” – tétetett közhírré az utóbbi években bebizonyosodott tény a Vakok és Gyengénlátók Zala Vármegyei Egyesületének egészségnapján, amelyet hagyományosan az idén is a Keresztury VMK kamaratermében tartottak.

Ezért is bírt olyan fontossággal a hét elején tartott rendezvény, amely több mint egy évtizede felvállalta a sorstársak körében a betegségmegelőzés fontosságának hangsúlyozását, az egészséges életmód népszerűsítését, az egészségtudatos magatartás erősítését. Céljuk információt biztosítani a látást érintő tudományos kutatásokról, a lehetséges gyógymódokról, az elért eredményekről – ennek érdekében ezúttal is a legjobb szakemberek közül hívtak előadókat – tudtuk meg Choma Balázstól, a vármegyei és a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének elnökétől.
Szalczer tanár úr László János bonyolult szemészeti gondjai között is segített eligazodni
Ezért is bírt olyan fontossággal a hét elején tartott rendezvény, amely több mint egy évtizede felvállalta a sorstársak körében a betegségmegelőzés fontosságának hangsúlyozását, az egészséges életmód népszerűsítését, az egészségtudatos magatartás erősítését. Céljuk információt biztosítani a látást érintő tudományos kutatásokról, a lehetséges gyógymódokról, az elért eredményekről – ennek érdekében ezúttal is a legjobb szakemberek közül hívtak előadókat – tudtuk meg Choma A látásfogyatékosokat kiváló orvosok tájékoztatták
A látást érintő tudományos kutatások világába, a gyógyító munka erőfeszítéseibe és reményt adó eredményeibe dr. Szalczer Lajos egyetemi docens, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház szemészeti osztályának vezető főorvosa avatta be a Nagykanizsáról, Keszthelyről, Lentiből, Zalaegerszegről és a környező falvakból érkezett vak és látásfogyatékos sorstársakat. Mint elmondta, a Magyar Szemorvostársaság 2001-ben csatlakozott a WHO és a Nemzetközi Vakságmegelőző Ügynökség (IAPB) VISION 2020 programjához, s azóta idehaza is több jelentős lépést tettek a vakság és látáskárosodás megelőzése, valamint a látás-rehabilitáció érdekében. A fontossági sorrend elején a megelőzés, a különböző szűrővizsgálatok állnak. Kiváló eredményeket értek el: míg 2000-ben, az akkori állapotok változatlansága esetén 2020-ra 60 millió vak beteget prognosztizáltak, az elkerülhető vakság megelőzésére indított világméretű kezdeményezés, a „Látás 2020” program hatására az előrelátható 60 millió helyett 34 millióra csökkent Földünkön a vakok száma. Jelenleg 285 millió látássérült embertársunk él e sártekén, közülük 39 millió a vak, 246 millió a közepesen vagy súlyosan látásfogyatékos.
Dr. Szalczer Lajos szemész főorvos az előadását követően az egyéni kérdésekre is válaszoltBalázstól, a vármegyei és a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének elnökétől.

A látásfogyatékosokat kiváló orvosok tájékoztatták
A látást érintő tudományos kutatások világába, a gyógyító munka erőfeszítéseibe és reményt adó eredményeibe dr. Szalczer Lajos egyetemi docens, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház szemészeti osztályának vezető főorvosa avatta be a Nagykanizsáról, Keszthelyről, Lentiből, Zalaegerszegről és a környező falvakból érkezett vak és látásfogyatékos sorstársakat. Mint elmondta, a Magyar Szemorvostársaság 2001-ben csatlakozott a WHO és a Nemzetközi Vakságmegelőző Ügynökség (IAPB) VISION 2020 programjához, s azóta idehaza is több jelentős lépést tettek a vakság és látáskárosodás megelőzése, valamint a látás-rehabilitáció érdekében. A fontossági sorrend elején a megelőzés, a különböző szűrővizsgálatok állnak. Kiváló eredményeket értek el: míg 2000-ben, az akkori állapotok változatlansága esetén 2020-ra 60 millió vak beteget prognosztizáltak, az elkerülhető vakság megelőzésére indított világméretű kezdeményezés, a „Látás 2020” program hatására az előrelátható 60 millió helyett 34 millióra csökkent Földünkön a vakok száma. Jelenleg 285 millió látássérült embertársunk él e sártekén, közülük 39 millió a vak, 246 millió a közepesen vagy súlyosan látásfogyatékos.
Dr. Szalczer Lajos szemész főorvos az előadását követően az egyéni kérdésekre is válaszolt
A szürkehályog műtéti eljárása robbanásszerűen fejlődött
– A szürkehályog betegség a műtétek robbanásszerű fejlődésével és a beavatkozások számának emelkedésével Magyarországon lekerült a 3 leggyakoribb vakságot okozó kórkép közül, a vakság okaként elsődlegesen az időskori látásromlás illetve a cukorbetegség szövődménye említhető. Csaknem 33 ezer vak ember él az országban, az esetek többségében az időskori makuladegeneráció és egyéb látóhártya-betegségek, a szürkehályog, a zöldhályog és a cukorbetegség áll a háttérben – osztotta meg a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának országos felmérésen alapuló megállapításait a szemész főorvos, akinek szakmai munkásságát Zalaegerszeg Város Díszpolgára kitüntető címmel is elismerték. Szalczer tanár úr 1992 májusától vezeti a vármegyei kórház szemészeti osztályát, fő profiljuk a szürkehályog sebészet, amely során az országban elsőként alkalmazták a legmodernebb ultrahangos módszert. Az eltelt idő alatt idő alatt több mint 45 ezer szürkehályog műtétet végeztek a ultrahangos lencsemag-eltávolítási technológiájú eljárással, műlencse beültetéssel.
A megelőzés a zöldhályog esetében is roppant fontos, hiszen a kór kezeletlenül a látóideg rostjainak fokozatos pusztulásával jár – figyelmeztetett előadásában a szakember. Vizsgálatokkal kiszűrhető a szemnyomás emelkedése, szemcseppekkel, lézeres kezeléssel, műtéttel kordában tartható, viszont a betegség állandó ellenőrzést igényel, a kezelése élethosszig tarthat. A vakság leggyakoribb oka, az időskori makuladegeneráció ellen 2005-ig semmit sem tudtak tenni. Mára a „száraz” típusa, bár nem gyógyítható, megfelelő kezeléssel, bizonyos vitaminokkal lényegesen lassítható az előrehaladása. Fontos a megelőzés, az egészséges életmód, a szem természetes védelmi mechanizmusát erősítő táplálkozás, mindenképpen kerülni kell az ereket károsító dohányzást, ami a betegség kialakulásának kockázatát többszörösére növeli. A” nedves” makuladegeneráció kóros érképződést produkál az éleslátás alatt, s a gyenge falú, hevenyészett erekből könnyen vér kerül a látóhártya rétegei közé. Az utóbbi években a daganatképződést is gátló injekciókkal, lézeres technikákkal e téren is sikerült javulást elérni. Zalaegerszegen a szemészet már 19 éve rendelkezik OCT készülékkel, amellyel megfigyelhetik az éleslátás helyét is – így időben tetten érhető és sikerrel lassítható a makuladegeneráció is.
Végvári Viktória dietetikus életmódbeli és táplálkozási jó tanácsokkal látta el a látásfogyatékosokat
A szemész szakember a számos jó tanácsot is tartalmazó előadás után a látásfogyatékos hallgatóság egyéni gondjait részletező kérésekre is válaszolt, akárcsak dr. Kozma-Bognár Tamás, az urológiai osztály vezető főorvosa.
Az urológiai betegségeknél is a legfontosabb a prevenció
Mint elhangzott: az urológiai betegségeknél is a legfontosabb a prevenció, amelyet elősegíthetnek a rendszeres hasi ultrahangos vizsgálatok, a szűrések. E kórokok megelőzésében is élen jár a dohányzásmentes egészséges életmód – elgondolkodtató statisztikai adat: 10 hólyagdaganatos beteg közül 9 erős dohányos. A prosztatarákos betegek időbeni gyógyításához nagyban hozzájárulna, ha az urológus szakemberek kérését meghallgatva a háziorvosok is jogot kapnának arra, hogy a vérvizsgálatok sorában a pácienseik PSA (prosztata specifikus antigén) vizsgálatát is igényelhessék.
Ha a hallgatók megfogadják a harmadik előadó: Végvári Viktória dietetikus, a kórház Központi Dietetikai Szolgálat vezetőjének táplálkozási tanácsait, sokat tehetnek a látásuk és urológiai jellegű egészségük megőrzéséért is. Ne féljenek felhasználni a teljes kiőrlésű és különleges gabonaféléket, bőséggel a zöldfűszereket – bátorította a jelenlévőket. Felhívta a figyelmet a húsok mellett a vasban, B-vitaminokban gazdag belsőségekre, a halak gazdag választékára, a megfelelő vitaminszint és az ásványi anyagok fontosságára is.
Nos, az előadások után közösen elfogyasztott ebéd tápanyag- és vitaminszintje ránézésre is megfelelőnek látszott: bővelkedett húsokban, gazdag volt köretben – a baráti beszélgetéshez pedig a jó hangulatot egy-egy pohár saját termésű bor emelte.

 

Forrás: ZAOL

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


9 + = tizenöt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - <a href=http://www.sztarportre.hu target=_blank>Szabolccsal</a>
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 11:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: - <ul><li>A hét prózája - <a href=http://www.irodalmiradio.hu target=_blank>Zsoldos Árpád</a> - Irodalmi rádió műsora)<li>Take away - a <a href=http://www.bbc.co.uk>BBC.</a> Angol nyelvleckéje<li><a href=viewpage.php?page_id=80>QTC</a> - <a href=http://ha2mn.hhx.hu target=_blank>Zentai Tibor</a> rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)</ul>
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - <a href=http://www.sztarportre.hu target=_blank>Szabolccsal</a>
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 23:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 12. hétfő, Miksa napja van.
Az év 42. hete és 285. napja.
Holnap Kálmán, Ede napja lesz.

1576. Miksa király halála Augsburgban mellvízkórban. Miksa személyes hajlamait a protestantizmus iránt haláláig megtartotta. Az általa kinevezett 2 német protestáns tábornok kényök kedve szerint terjeszthették a vallási reformációt a felvidéken.


1968. A XIX. nyári Olimpia Mexikóban. (A magyar sportolók 10 arany-, 10 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek.)


Parti Nagy Lajos /1953. okt.12. - /

/ MM Nulla, elmebajszag/

tükör-darab volt szplén és neurózis
nélkül a lélek nem volt hiteles
két tripliszek volt istenem a dózis
alig kellettem hogy belém szeress
és izga játék volt a szép szorongás
bogra kötött elfésült nárcium
mit adtam volna volt hogy most láss
s most mit hogy akkor most mikor
elmebajszaga van a reggeleknek
s arcomba szakadt fölle ráncaim
mögül redőny mögül szeretnék
épp nem nagyon csak túlélni mikor
félek és félek hogy eltitkolom

Időjárás

2026-10-12, 12:43
Clear sky
NW
Clear sky
15°C
4 m/s
Apparent: 11°C
Nyomás: 1015 mb
Páratartalom: 61%
Szél: 4 m/s NW
Széllökések: 9.4 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /2% / Rain
Napfelkelte: 06:57
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


három mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com