Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


A tudomány mai állása - Strasszer Andrea m*sora
49
hallgató

SÖTÉTBEN IS SZÍNESEN: A VAKSÁG NEM AKADÁLY

- 2012. január 11. 19:53 - 1416 megtekintés

5 éves korában szürkehályog miatt vesztette el látását Orsós Zsolt. A vak paralimpikon azt mondja, fogyatékosságával is teljes életet él.

Két paralimpián való részvétel, Európa bajnokság és világkupa győzelem – ezekkel a címekkel is büszkélkedhet Orsós Zsolt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának munkatársa, aki nem mellesleg a szolidaritás nagykövete is. Zsolt 31 éves kora ellenére sikert sikerre halmozott, mindezt úgy, hogy 5 éves korában egyik napról a másikra megvakult. „Néhány hónapos voltam amikor megállapította az orvos, hogy szürkehályoggal születtem. Egyik műtét a másikat követte, de sajnos 5 évesen utolért a kor. Az utcán bicikliztem, majd miután bementem a lakásba, mondtam édesanyámnak, hogy kapcsolja fel a villanyt, mert nagyon sötét van. Persze teljesen világos volt, megvakultam” – mesélte Zsolt kedden a Kazinczy Ferenc Gimnázium tanulóinak, akik csendben hallgatták a megható történetet.

Aztán gyorsan oldódott a hangulat, hiszen a nagykövet humoros előadásával próbálta megismertetni a fiatalokkal a fogyatékosok, ezen belül is elsősorban a vakok életét. A diákok közül sokan segítettek már az utcán segítségre szoruló vak társaikon, Zsolt azonban azt mondja nem mindegy hogyan és mikor érkezik a támogatás. „Volt, hogy a kedvesemre vártam a gyalogátkelőhelynél, és egy idős hölgy szeretett volna segédkezni az átkelésben. Hiába mondtam neki, hogy most nem szeretném igényelni a segítségét, mégis erősködött. Kisebb fajta perpatvar alakult ki” – meséli viccesen a történetet a sportoló, aki hozzáteszi, hogy fontos az, hogy meglegyen a bizalom ilyen esetekben.

A találkozón a kazinczysok között is ült egy gyengén látó tanuló, aki a sztorikat hallgatva, pozitív impulzusokat kaphatott Zsolttól. A vidámsággal és élettel teli paralimpikon ugyanis nem szégyellt beszélni iskolás éveiről, küzdelmeiről és arról, hogy ő a mai napig képekben látja a világot. Elképzeli az általa fiatalon megismert színeket és formákat és maga elé festi az elképzeléseket. Arra a kérdésre viszont, hogy szerinte valós-e az általa látott kép, azt mondja: „Talán soha nem tudom meg…”

A csörgőlabda-válogatott jeles alakja végezetül egy kis játékra invitálta a gyerekeket az iskola tornatermébe, ahol mindenki kipróbálhatta az izgalmas sportágat.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ négy = 9

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 18. péntek, Andrea, Ilma napja van.
Ma van a(z) Műemlékvédelmi nap.
Az év 16. hete és 108. napja.
Holnap Emma napja és Húsvét vasárnap lesz.

1423. Zsigmond király az 1417-ben az országba érkezett cigányoknak Szepesváralján kiváltságot adott. Vajdájuknak megengedte, hogy az országot népével bejárhassa, s a települések határain megtelepedhessék.


1707. II. Rákóczi Ferenc kinevezi a jobbágyszármazású Esze Tamást brigadérossá és három gyalogezredet helyez a parancsnoksága alá.


Gulyás Pál: Rügyek

"...Minden rügy egy parányi ablak,
melyhez leányfejek tapadnak:
bent vannak a leányfejek,
bent a fában merengenek,
nap-éjen át álmodnak ott...
S most csak félig nyitják ki, félig
az álmukat tovább remélik."

Időjárás

2025-04-18, 08:54
Overcast
SSE
Előjelzés
17°C
4.5 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1012 mb
Páratartalom: 89%
Szél: 4.5 m/s SSE
Széllökések: 15 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 27.9mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:49
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com