Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
56
hallgató

Czibere Károly: a megfelelő rehabilitáció esélyt ad az aktív éle

- 2016. március 17. 6:43 - 1822 megtekintés

A megfelelő rehabilitáció esélyt ad arra, hogy a fogyatékossággal élő emberek a társadalom aktív, egyenrangú tagjává váljanak mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai fórumon.

Czibere Károly a Védelem, aktivitás, képessé tevés párbeszéd a szegénység elleni küzdelemről című, a minisztérium által szervezett konferenciasorozat idei első rendezvényén, amelynek témája a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációja, úgy fogalmazott: sokáig tartotta magát az a felfogás, amely szerint a fogyatékossággal élők problémát jelentenek, ezért láthatatlanná kell tenni őket. Ezt a megközelítést magunk mögött kell hagyni jelentette ki, hozzátéve, ebben segítenek az önálló életvitelt elősegítő kormányzati intézkedések is.

Ezek közül kiemelte az úgynevezett kitagolást, azaz a nagy vidéki intézményekben elhelyezett fogyatékos emberek társadalmi integrációját, kisebb lakóotthonokba, közösségekbe költöztetését, a fogyatékosságbarát munkahely elismerés adományozását, a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeknek járó évente egyszeri plusztámogatást, valamint a közbeszerzési törvény módosítását.

Utóbbinak köszönhetően a fogvatartottakhoz hasonlóan mentesülnek a közbeszerzési eljárás alól a megváltozott munkaképességű emberek is, ugyanis az uniós közbeszerzési értékhatár alatt nem kell az eljárást lefolytatni, ha megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat az adott cég.

Kitért arra, hogy a szerda kormányülés foglakozik azzal az előterjesztéssel, amely szerint módosulna a rehabilitációs eljárás folyósításának szabálya. Az eddig hatályos jogszabály szerint a folyósítást szüneteltetni kell arra az időre, amíg az ellátott keresőtevékenységet végez vagy közfoglalkoztatásban vesz részt, és a heti munkaideje meghaladja a 20 órát. Ezentúl viszont felső jövedelmi korláthoz kötnék az ellátás folyósítását.

Szekeres Pál, az Emmi fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozta, a jó jogszabályi környezet önmagában kevés, nagy szükség van nyílt befogadó társadalomra, illetve arra, hogy az érintettek elfogadják és elfogadtassák magukat a társadalommal.

Egy február elején közreadott kutatás szerint az ezredforduló óta folyamatosan nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya Magyarországon, 2015-ben a becslések szerint elérte a 24 százalékot, ez azonban még mindig messze elmarad a 40-50 százalékos uniós szinttől. Jelenleg a lakosság 5 százaléka részesül rehabilitációs vagy rokkantellátásban.

Czibere Károly államtitkár januárban azt mondta, a tavalyi 30 ezer 300 támogatott foglalkoztatott után idén már több mint 30 ezer 700 megváltozott munkaképességű ember tud valamilyen foglalkoztatási formában elhelyezkedni.

Forrás az MTI és boon.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


* négy = 8

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mindentudás egyeteme - válogatás az elmúlt évek legérdekesebb előadásaiból
  • 9:00: - Strasszer Andrea tudományos műsora
    Műsor az emberi tudás korszakalkotó eredményeiről. Különleges felfedezések, elképesztő technikai újítások, fejlesztések, felfedezések, új lehetőségek, régóta várt tudományos eredmények. A műsorvezető és szerkesztő: Kovács Attila.
  • 10:00: Szivárvány - magazin műsor vendégekkel és sok érdekes témával
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Szemfüles - A Vakok és Gyengénlátók Vas megyei Egyesületének műsora
  • 14:00: Kilátó - a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének műsora
  • 15:00: VGYKE. podcast - A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének műsora
  • 16:00: Teremtés koronái - csak arról, ami a férfiakat érdekli
  • 17:00: Nekem 90 - a varázslatos 90-es évekbe repítjük hallgatóinkat az elhangzó zenei felvételekkel
  • 18:00: - Közvetítés a Berlini versenyről Magyar nyelven 23 óráig
  • 23:00: Szivárvány - magazin műsor vendégekkel és sok érdekes témával

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. május 16. péntek, Mózes, Botond napja van.
Ma van a(z) Telefonos lelki-elsősegély szolgálat napja.
Az év 20. hete és 136. napja.
Holnap Paszkál napja lesz.

1781. II. József rendeletben szabályozza az erdélyi iskolarendszert, a magyarországi normákat vezeti be.


1848. Hirdetmény a magyar honvédség felállítására. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök arra hivatkozva, hogy "Szeretett magyar hazánk láthatárán viharfelhők tornyosulnak", szükségesnek látta 10000 főnyi hadsereg felállítását.


Petőfi Sándor: Mi kék az ég!

Mi kék
az ég!
Mi zöld
a föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt
hangos pacsirta fütyörész;
dalával a Napot kicsalta,
a Nap rá gyönyörködve néz.

Mi kék
az ég!
Mi zöld
a föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van.
És én oly sült bolond vagyok,
hogy idebenn a szűk szobában
kádenciákat faragok!

Időjárás

2025-05-16, 12:48
Overcast
NNW
Előjelzés
17°C
3.4 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1014 mb
Páratartalom: 69%
Szél: 3.4 m/s NNW
Széllökések: 8.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 05:05
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kettő mínusz nyolc = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com