„Nekünk itt Bodor Tiborral egy nagyon szerethető történetünk van” – Interjú Puskás Kata Szidóniával, a BTKE elnökével

Bodor Tibor, a könyvtár névadója és legjelentősebb hangja egy kicsit közelebbi kapcsolatban állt vele – neki Kata szeretett kisunokája volt…

Iván Péter: „Készült a Bodor Tibor Kulturális Egyesület támogatásával”, halljuk az összes hangoskönyv elején, ami 2018 után került be a Bodor Tibor Hangoskönyvtár katalógusába. Kik vagytok ti, és mi az összefüggés a két szervezet között?

Puskás Kata Szidónia: Az egyesület elsősorban azért jött létre, hogy jogi és szervezeti hátteret biztosítson a hangoskönyvtár önkéntes felolvasói számára. Vállalt feladatunk ezenfelül új felolvasók bevonzása, a felvételek elkészítésével kapcsolatos tanácsadás és beszédtechnikai továbbképzés, amiben 2018 óta Jancsó Sarolta színésznő van segítségünkre.

I. P.: Európában biztosan, de talán az egész világon egyedülálló, hogy egy látássérült olvasók számára létesített hangoskönyvtár kizárólag önkéntes felolvasók anyagaiból építkezzen.

P. K. Sz.: Minden vég valami új dolog kezdete. A kétezres évek elején az MVGYOSZ kénytelen volt felszámolni saját stúdióit, 2017-től kezdve pedig egy agilis fiatalember, Maxi (Helle Maximilian, a BTKE alelnöke, az MVGYOSZ munkatársa – a szerk.) önkéntes felolvasókat kezdett toborozni a világhálón. Ennek apropóján találkoztunk össze, kezdtünk ötletelni. Nagyon hamar kiderült, hogy nem vagyunk egyedül: a szövetséggel közösek a szándékaink egy egyedülálló, egészen különleges hangoskönyvtár létrehozására, melynek virtuális alapkövét az MVGYOSZ 2018-as centenáriumi ünnepségeinek során le is raktuk. Az egyesület és a szövetség azóta is szoros együttműködésben áll és segíti egymás munkáját. Egyesületünk egyfajta hídszervezetként is működik, ahol látó és látássérült könyvbarátok közösen dolgoznak évről évre minőségi hangoskönyvek készítésén. Ahhoz, hogy ez a munka elindulhasson, nagyon fontos volt az MVGYOSZ vezetőségének a nyitottsága és tettrekészsége, amivel a mai napig támogatják ezt a közös feladatot.

I. P.: Amikor először kapcsolatba léptél Maxival, megosztottál vele egy nagyon fontos információt: te legendás felolvasónk, Bodor Tibor unokája vagy.

P. K. Sz.: Felkaptam a fejem Maxi felhívására, hiszen sokszor hallottam nagypapámtól kislánykoromban, hogy „megyek a vakokhoz”. Bodor Tibor 1961 óta, tehát egészen a hangoskönyvtár megalapításától kezdve járt a Hermina útra felolvasni, gyakran valóban egész napokat töltött a mikrofon előtt, több mint 9000 órányi hanganyaggal gazdagítva a könyvtár állományát. Ha valaki nekiállna és elkezdené meghallgatni nagyapám, az egyik legszebb hangú magyar színművész felolvasásait, közel egy egész éven át szólnának a lejátszóján az irodalom gyöngyszemei. Az 514 hangoskönyv közül sajnos jónéhány elveszett, a megmaradt „csupán” négyszáz felvételből napról napra egyre többet érhetnek el a látássérült felhasználók az alkalmazásban és a hangoskönyvtár online felületein digitálisan felfrissített, jól navigálható formában.

I. P.: Vajon mi vitte rá Bodor Tibort, aki a hatvanas-hetvenes években igen foglalkoztatott színpadi és filmszínész, keresett szinkronhang volt, hogy hetente sok-sok órán át felolvasson a látássérült hallgatóknak?

P. K. Sz.: Nagyapám igazi kultúrnagykövet volt, aki minden alkalmat megragadott, hogy népszerűsítse az irodalmat: rendhagyó magyarórákat tartott vidéki középiskolákban, szavalt, zsűrizett. A szövetségnél is egyfajta missziót teljesített: felolvasótársaival együtt a semmiből kellett létrehozniuk egy speciális könyvtárat, ebben ő oroszlánrészt vállalt. A klasszikusokkal, a kötelező olvasmányokkal kellett kezdeni, utána jöhetett a kortárs szépirodalom és persze a mindig népszerű lektűrök is. A nagyapám elképesztően sokat olvasott, és amit felolvasásra érdemesnek talált, azzal hamar be is ült a stúdióba.
Valószínűleg nem volt teljesen véletlen, hogy Bodor Tibor annak idején megkereste a szövetséget. Nagymamám úgy mesélte, hogy Apóka kiskorában a saját látássérült nagyapjának olvasott fel rendszeresen, és ez mindkettőjüknek nagy örömöt okozott.

I. P.: Hát így szállt nagyszülőről unokára a hangoskönyv-gyártás, hiszen te magad is felolvasónk vagy, méghozzá kiváló!

P. K. Sz.: Ha jó felolvasó vált belőlem, azt csakis nagyapámnak köszönhetem, hiszen a közelében mi, unokák folyamatos beszédtréningnek voltunk kitéve. Ahogy kinyitottuk a szánkat, jött a „ne hadarj”, a „ne vidd fel a hangsúlyt mondat végén” és a sok „beszélj érthetően”. Ezt mi, gyerekek nem terrorként éltük meg, mindig is súlya volt annak, amit nagyapánk mondott, tanácsolt. Hamar megértettem, hogy a jó kiállás, a jelenlét elsődleges záloga a tiszta, érthető beszéd. Talán nem véletlen, hogy húszévesen még televíziós riporternek készültem…

I. P.: Ha nem is a képernyőn, de mégis a közlés lett a kenyered.

P. K. Sz.: Lassan huszonöt éve foglalkozom marketing-kommunikációval, jelenlegi munkahelyem, a Duna Autó marketing- és PR-vezetőjeként is gyakran kell kiállnom a nyilvánosság elé. És persze kevés szabadidőmben felolvasok a hangoskönyvtárnak, igyekszem megosztani másokkal is egy történet örömét. Arra sajnos sem időm, sem türelmem nincs, hogy Bodor Tiborhoz hasonlóan előre elolvassam, kiemelésekkel és jegyzetekkel lássam el a választott szöveget, én veletek együtt, a felolvasás során ismerkedek meg a könyvvel.

I. P.: Így legalább belülről látod, milyen kihívásokkal szembesül egy-egy önkéntes felolvasó.

P. K. Sz.: Valóban, ebbe a tevékenységbe is bele kell rázódni, hiszen akárhonnan is nézzük, a felolvasás egy szakma, amire nem mindenki alkalmas. A megfelelő hangképzésen és szövegértésen túl sok-sok kitartás, fegyelem és érzékenység kell hozzá, no meg helyes önértékelés, hiszen mi is kiállunk egy aprócska színpadra, ahová ugyanúgy dobálhatnak virágot, mint záptojást. Tudod, hogy még Bodor Tibor előadásmódja sem jön be minden hallgatónak…

I. P.: Elszántságban nincs hiány. Eddig tizennégy önkéntes felolvasó vehette át a Hangomat adom díjat, amely 500 órányi hanganyag elkészítésével érdemelhető ki.

P. K. Sz.: Az önkéntes alapon működő hangoskönyvtár igazi sikersztori. Számomra nem meglepő, hogy ilyen káprázatos közösség állt itt össze, hiszen aki olvas, az érzékenyebbé válik a világ és mások szükségletei iránt, így kész például önkéntesként is szerepet vállalni a kultúra terjesztésében – ezt a munkát ugyanakkor nem lehet elégszer megköszönni a felolvasóknak.
A héten beszélgettem fiatal felnőttekkel egy főiskolai előadás keretében. Még szép, hogy megkérdeztem őket, melyikük végez önkéntes munkát. Erre mindenki behúzta a nyakát, én pedig azt mondtam nekik: ha ti nem adtok bele semmit, mitől várjátok, hogy jobb hely legyen ez a világ?
Friss adat, hogy a magyarok 51%-a éves szinten kevesebb, mint egy könyvet olvas el. Egyre figyelemzavarosabb társadalomban élünk. Az olvasás fókuszált tevékenység, koncentrált figyelmet hoz létre, fejleszti a személyiséget, a kreativitást, problémamegoldó képességet, empátiát. A könyvekben rejlő tudást, varázserőt mindenképpen meg kell osztanunk a látássérült emberekkel!

I. P.: A BTKE egy másik egyedülálló projektje a Vaksötét estek sorozat. Itt az élvezetes zenei és irodalmi események mellett alapvetően szemléletformálás történik, hiszen a publikum és az előadók kénytelenek minden fényforrást nélkülözni.

P. K. Sz.: Ezeket a népszerű esteket 2018 óta szervezzük, és nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk róluk. Az előadóknak igazán bevállalósnak kell lenniük, hiszen a teljes elsötétítés miatt elmaradnak a vizuális show-elemek, a zenész csak hangszeres tudásával vagy vokális előadói képességeivel tudja elvarázsolni a közönséget, amely szintén csak hallására, térérzékelésére támaszkodhat a befogadásban. Sok művész megfordult már a rendezvényen, mindegyiküknek hatalmas élmény volt, sőt Szalóki Ági vagy a Bagossy Brothers személyében már visszajáró előadóink is vannak.

I. P.: Éppen egy több tíz órás Bodor-felolvasást adaptálok a hangoskönyvtárnak. Nekem már nagyon otthonos hallgatni, ahogy a nagyapád felvétel közben kevergeti a kávéját, kortyol, csettint, azután újra elmerül a szövegben, amit hallhatóan mindig nagyon élvez…

P. K. Sz.: Akkor most elmondom neked, hogy Apóka ilyenkor a szacharint kavarta el a kávéjában. Cukorbetegsége ellenére mindvégig hatalmas gourmet maradt, aki nem csupán a fogások, hanem az irodalmi szövegek és emberi kapcsolatai ízeit is nagyra értékelte. Amikor megismertelek benneteket, meglepve tapasztaltam, hogy a látássérült irodalombarátok körében mekkora elismerés övezi Bodor Tibor munkásságát. Örülök, hogy az ő szellemi hagyatéka köré szerveződött ez a remek közösség, hiszen lássuk be: nekünk itt Bodor Tiborral egy nagyon szerethető történetünk van.

(Iván Péter – MVGYOSZ.)