Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Edda - Száguldás
59
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Analfabétaként kezeli a vakokat a Posta

- 2015. április 17. 8:02 - 3086 megtekintés

Megdöbbentő rendeletet hozott a Magyar Posta: a vakok már nem vehetik át levelüket, csak tanú jelenlétében – írja a Bors Online.

Tóth Ilona el sem hitte, amikor a postás egy vadidegen emberrel állított be hozzá.   Mit sem sejtve, a szokásos módon ment ki leveleiért a látássérült Tóth Ilona. Azonban a borítékokat nem vehette át, a postás ugyanis közölte vele: nem kaphatja meg, csak egy látó tanú jelenlétében. A postás már előre intézkedett, egy vadidegen tanút is hozott. – Negyven éve vagyok vak, de még soha nem éreztem magam ennyire megbélyegezve emiatt – mondta a Borsnak felháborodottan az asszony. – Iskolába jártam, írástudó vagyok. Ha új postás jött, előre bemutatták, megismertem a hangját, megbíztam benne. Erről az egészről viszont értesítést nem kaptunk, csak megjelent a postás, aki arra sem vette a fáradságot, hogy becsöngessen, van-e tanúm, hanem már egy idegen emberrel állított be, aki előre aláírta az átvételt. Természetesen azonnal felhívtuk a postát, mivel ezt a rendeletet a szabályzatban sem találtuk – közölte Ilona, aki igazán csak ekkor döbbent meg. Azt a választ kapta, hogy a vakokat és gyengénlátókat ezentúl az analfabétákkal veszik egy kalap alá.  – Nem kifejezés, hogy megdöbbentem. Elkeserítő hallani, hogy a posta elvileg a saját alkalmazottait megbízhatatlannak tartja. Azonban én mit tegyek akkor, ha éppen nincs senki nálam? Vagy nem kapom meg a levelem vagy pedig egy ismeretlen emberben kellene megbíznom, akinek semmi köze az én magánügyeimhez. A pénzügyeimhez meg főleg nem – tette hozzá Ilona, aki eddig sehol nem tapasztalt ilyen diszkriminációt. Országos szinten megközelítőleg hetvenezer embert érint a probléma, sokan Ilonához hasonlóan megalázónak tartják az eljárást. A Bors megkérdezte a Magyar Posta Zrt.-t a kialakult helyzetről, de hétfő óta nem kaptak választ. Forrás: Bors Online



A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!


Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


7 * = húsz(on) egy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. július 22. szerda, Magdolna napja van.
Az év 30. hete és 203. napja.
Holnap Lenke napja lesz.

1456. Hunyadi végső nagy diadala Nándorfehérvárnál.


1543. A szultán Budára érkezik.


1686. Budán fölrobban a központi fegyverraktár. (Óriási pusztítást okoz.)


Reviczky Gyula: Magdolna

"Szép s ifjú volt, forró vér áldozatja;
De ifjúságát bűnbánón siratta.
S a porból , hová röpke gerjedelme
Tiporta, Isten karja fölemelte.
Mert szíve tiszta volt, s bár elbukott,
Szeretni, mint ő, senki nem tudott..."

Időjárás

2026-07-22, 10:38
Clear sky
NNW
Clear sky
23°C
2.5 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1018 mb
Páratartalom: 41%
Szél: 2.5 m/s NNW
Széllökések: 9.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /8% / Rain
Napfelkelte: 05:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét szorozva három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com