Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Patrisha - Valami Vadít
50
hallgató

Esti tagozatos gimnázium látássérült, vagy más fogyatékos tanulóknak

- 2010. augusztus 3. 13:42 - 4270 megtekintés

Az érettségire való felkészülés 2010 szeptemberétől folytatódik a Fehér Bot Alapítvány Felnőttképzésében. Az első esti tagozatú gimnáziumi tanév a MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola együttműködésével sikerrel zárult, a 12 fős csoport 10. évfolyamon tanul majd tovább. A szakképzés gyakran érettségihez kötött, amelyre a látássérült jelentkezőknek sok esetben nem volt lehetőségük, ezért a Fehér Bot Alapítvány megteremtette számukra. Az órákat egyetemet végzett tanárok tartják, akik a vak és gyengénlátó tanulók oktatásában már tapasztalatot szereztek.

Szeptembertől újabb 9.-es csoportba jelentkezhetnek a látássérült, vagy más fogyatékos érdeklődők is, akik szeretnének középszintű vagy emeltszintű érettségit szerezni. Heti 2-3 alkalommal 10-15 fős csoportban tanulhatnak a jelentkezők, természetesen ingyenesen. Helyszín: Debrecen, Eötvös utca 20-22. Jelentkezhetnek, érdeklődhetnek Belsőné Áginál a következő elérhetőségeken: telefonon: 06-52-321-145 telefonszámon e-mailben: belsone.agi@feherbot.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 3 = tizenkettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. április 25. péntek, Márk napja van.
Az év 17. hete és 115. napja.
Holnap Ervin napja lesz.

1205. III. Ince pápa Imre király árvája, özvegye és a királyi jogokról gondoskodva 4 iratot bocsátott ki, és felhívta a nemességet és a népet, hogy az elhunyt király iránt hívek legyenek.


1783. II. József császár a magyarországi földrengés és egyéb ínség hírére bejött az országba és körutat tett.


Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Időjárás

2025-04-25, 02:57
Overcast
NW
Előjelzés
16°C
2.2 m/s
Apparent: 16°C
Nyomás: 1009 mb
Páratartalom: 83%
Szél: 2.2 m/s NW
Széllökések: 7.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /90% / Rain
Napfelkelte: 05:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


nyolc szorozva egy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 326

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com