Rodeó jegyzete: vak vagyok magyarországon – avagy magyarországon vagyok vak

Bizony mondom, nem akartam vak lenni ebben a hazában. Sem fizikai értelemben, sem szellemileg. Nem rajtam múlott. Az lettem, s az akkori rend, dehogyis talán szüleim tájékozottsága beparancsolt a vakok álltalános iskolája és nevelő otthonába. Tudom, nagybetűvel kellett volna írni, de én nem szerettem ott élni. Azt azért el kell mondanom, utólag hálás vagyok Édesapámnak, hogy beparancsolt ebbe az intézettbe. Ez intézmény által lettem ember, ki megkereste és megtalálta a helyét a társadalomban. A fogalmazás nem véletlen! A társadalomban! A régiben és az újban is, minddkettőben muszáj volt, ha élni akartam s megakartam felelni az elvárásoknak, s nem akartam (kegyelem-kenyéren) valamilyen szociális ellátásból élni, (megélni).

Romlott a szemem! A tanult szakmát már nem tudtam, nem láttam ellátni, képességeim okán ott kellett hagyni. Nem adtam fel, mert dolgozni akartam! Nem az öntudat, nagyon egyszerű praktikum okán akartam tartozni valahová! Hát lettem telefonalközpontkezelő. Megtanultam, kellettem. Mestereim nem szégyenkeznének az elvégzett munka okán. Az, amit választottam soha nem volt egy megbecsült tevékenység. Ismeretlen, láthatatlan hang, aki beleszól a telefonba és köszön. Mindent rá lehetett zúdítani, hiszen a személyes megjelenést csak a hang adta, s a kijelzőt tételezzük fel nem látja a kezelő. Sokszor volt baj a státuszommal. Voltam köztisztviselő, alkalmazott, most munkatörvénykönyv szerint vagyok kezelendő. Alapból nem érdekelt, dolgozni akartam, dolgozom, s hagyták hogy tegyem. A béremmel nem igazán dicsekedhetem 43-éves munkaviszony után alig vagyok felette a minimál-munkabérnek, igaz a rokkantsági nyugdíj is jár. Szóval a „Panelproli” Szintje felett egy kicsivel. II. kategóriás nyugdíjasként alapból nem lenne okom panaszkodni. Most ott tartunk, hogy felül akarják vizsgálni azt, hogy valóban vak vagyok-e és nem csaltam el eddig a magyar állam pénzét, magyarán nem vagyok, voltam-e élősködő ebben a hazában. Modern Tajgetosz, fonetikusan írva! Keresztény-Demokrata-Emberbarát. A baj, hogy nemcsak engem árul el, hanem minddazokat, akik sorstársaim, vétlen honfitársaim ebben a hazában! Holnap is dolgozni akarok, mert életem része a munka. Ezt tanultam, apámtól, mestereimtől! S attól, hogy vak vagyok ezt nekem meg kellene hogy addja a társadalom. Úgy, hogy ne kelljen attól félnem, hogy II. kategóriás rokkantnyugdíjjasként ezt elvegye tőlem az állam. Alig a létminimum felett, igaz jóval alatta, ami a magyarországi átlag-jövedelem. Én ezzel is elégedett lennék, ha békén hagynának és holnap is dolgozhatnék.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .