Legfrissebb híreink
Műszaki Tanulmánytárban (2010. október 9. 10:00-17:00)
Október a látás hónapja, ezért a hónap második szombatján a lelkünk tükrével, a szemünkkel foglalkozunk.
Meghívott előadóink interaktív előadás keretében bemutatják, hogy a vakok és gyengénlátók esetében
a technika áldás-e vagy átok, illetve hogy a „beszélő közlekedési lámpákon” túl milyen speciális
eszközök segítik a mindennapokat. Az előadások alatt és után lehetőség nyílik arra, hogy kipróbáljuk és
megtapasztaljuk, hogy vajon mi hogyan boldogulnánk a dolgos hétköznapokon.
A legerkölcstelenebb rabló címre esélyes az a pár, amely a fővárosban esett neki a mozgássérült férfinak.
Néhány napja ez történt a fővárosban, ahol egy XIII. kerületi társasház udvarán egy 33 éves nő és egy 50 éves férfi megtámadta a tolókocsijában ülő mozgássérültet. Előbb elkezdték ütlegelni a védekezésre képtelen férfit, majd elvették a mobilját és a nála lévő pénzt is, majd a székéből a földre lökték és elmenekültek a helyszínről. A tetteseket az angyalföldi járőrök másnap a lakásukon elfogták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Belvárosi Bűnügyi Régiója eljárást indított őrizetbe vételük mellett a két gyanúsított ellen.
A parkoló autók fele mozgássérült kártyával várakozik Budapest VI. kerületének belvárosi csücskében – a Vasárnap reggel tapasztalata szerint.
Egy átlagos hétköznapon a Bajcsy-Zsilinszky út Andrássy út Teréz körút háromszögben 168 parkoló autóból 79-en talált rokkantkártyát. Kétharmada ráadásul luxuskategóriájú volt. A lap azt írja: két éve Miskolcon akciócsoportot hoztak létre a rokkantkártyák jogosultságának ellenőrzésére - a városban azóta megszűntek a visszaélések. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint minden megyei főkapitányság rendszeresen ellenőrzi a kártyával parkolókat, de arról még becslésük sincs, hogy 265 ezer mozgássérült kártyából mennyit használnak jogosulatlanul.
Esti tagozatos gimnázium látássérült, vagy más fogyatékos tanulóknak
Az érettségire való felkészülés 2010 szeptemberétől folytatódik a Fehér Bot Alapítvány Felnőttképzésében. Az első esti tagozatú gimnáziumi tanév a MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola együttműködésével sikerrel zárult, a 12 fős csoport 10. évfolyamon tanul majd tovább. A szakképzés gyakran érettségihez kötött, amelyre a látássérült jelentkezőknek sok esetben nem volt lehetőségük, ezért a Fehér Bot Alapítvány megteremtette számukra. Az órákat egyetemet végzett tanárok tartják, akik a vak és gyengénlátó tanulók oktatásában már tapasztalatot szereztek.
Látássérült, megváltozott munkaképességű emberek a nyílt munkaerőpiacon
Pénzadománnyal és védőoltással segíti a Sanofi Pasteur az árvízkárosultakat
A Sanofi Pasteur jóvoltából 10.000 db vakcina érkezett Magyarországra a franciaországi Lyon-ból, melyet a jelenlegi helyreállítási munkában résztvevő hivatásos állomány védőoltására valamint a jövőbeni esetleges katasztrófák elleni védekezésben résztvevők immunizálására kívánnak felhasználni. Ezen túlmenően a károsultak közvetlen támogatására a Sanofi Pasteur és a sanofi-aventis/Chinoin magyarországi munkatársainak összefogásával nem kevesebb, mint 7,2 millió forint pénzadományt gyűjtött össze a vállalat.
A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete
BKV Sztrájk információk
Ma reggel a BKV Zrt. metró-, HÉV- és trolibusz járatai minden vonalon menetrend szerint elindultak. A 28-as, a 6-os, a 3-as, a 2-es és az 1-es villamosok vonalán a szerelvények nagyobb követési idővel közlekednek. Elindult a forgalom az 58-as, a 63-as, a 128-as, a 166-os, a 150-es, a 170-s és a 173-as autóbuszvonalakon is. A tegnapi közleménnyel ellentétben a 85-ös busz a teljes vonalon jár.
Új szolgáltatás a VGYKE-nél: családkonzultáció
Üzenőfal
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C