Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Kovács Kati - A régi ház körül
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Hogyan segítsen jól speciális igényű embereknek?

- 2024. december 8. 16:37 - 774 megtekintés

Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik speciális igényekkel élnek – akár munkahelyen, iskolában vagy az utcán, a közlekedés során. Ilyenkor sokakban felmerülhet: „Hogyan viselkedjek? Mit mondjak? Segítsek vagy inkább ne?” Ezek a helyzetek gyakran bizonytalanságot keltenek, pedig az első lépés a megértés és elfogadás felé az, hogy merjünk természetesen viselkedni.

Berecz Balázs az Access4you alapítója és ügyvezetője, 15 éve kerekesszékes. Szerinte az emberek legnagyobb akadálya a félelem, mert amit nem ismerünk, attól alapvetően félünk. Ezt azonban őszinte kommunikációval és empátiával könnyen le lehet győzni.
Az Access4you az épített környezet akadálymentességi szintjének felmérésére specializálódott, figyelembe véve az érintettek igényeit. Küldetésük, hogy részletes és megbízható információkat nyújtsanak az akadálymentességről, amelyek bárki számára megkönnyítik a mindennapokat.
Egy esetre így emlékszik vissza Berecz Balázs:
– Néhány évvel ezelőtt a buszra vártam a Blaha Lujza téren. Egy ember állt háttal nekem a megállóban. Feltűnt, hogy amikor valaki megállt mellette, odahajolt hozzá, és mondott neki valamit. Az idő telt-múlt, az emberek jöttek-mentek, de ő még mindig ott állt. Figyelni kezdtem, mi történik. Kiderült, hogy egy vak emberről van szó, aki nem látta, melyik busz érkezik, ezért az arra járókhoz fordult segítségért. Ekkor döbbentem rá, hogy míg az én kihívásom az, hogy nem tudok önállóan felszállni a buszra, csak ha a sofőr lehajtja a rámpát, a vaknak meg az, hogy nem látja melyik busz jön. Ez a felismerés egyszerre volt szomorú és nagyon motiváló is. Megtanított arra, hogy figyeljem, hogyan segíthetek másoknak, mert szerintem segíteni jó.
Kik a speciális igényű emberek?
Speciális igényű embereknek tekintjük a kerekesszékes és mozgássérült, az idős és mozgásukban korlátozott embereket, a babakocsit használó, kisgyermekes szülőket, a siket és nagyothalló embereket, a vak és gyengén látó embereket, a kognitív zavarral élő embereket, valamint a segítőkutyával közlekedő embereket. A közösség részei az ő hozzátartozóik és segítőik is.
A Föld népességének 16 százaléka speciális igényű ember:
• ez Magyarországon 1,5 millió főt,
• Európában 120 milliót,
• a Földön 1,2 milliárd embert jelent.
Az akadálymentesség nem csupán a fogyatékossággal élők életében fontos, hiszen minden olyan ember érintetté válhat, aki átmenetileg vagy tartósan valamely képességében akadályozva van. Ez lehet baleset következtében fellépő mozgásképesség-változás, babakocsival való közlekedés, vagy akár életkorral járó nehézségek is.
Mindenki másképp spéci
Berecz Balázs szerint a pozitív kifejezések és az emberre fókuszáló megnevezések segítenek lebontani a távolságot. A „spéci” például olyan szó, amelyet érintett közösségek kezdtek el használni Magyarországon. Ez a kifejezés barátságos, pozitív és hiteles, mert az érintettek találták ki.
A spéciségek között is nagy a skála, nagyon diverz, nincs két egyforma ember. Például a kognitív zavar rendkívül széles spektrumon mozog és az sem mindegy, hogy egy gyengén látó hány százalékban lát.
Sokakban az a tévhit él, hogy a speciális igényű emberek különleges bánásmódot várnak el. Valójában azonban az érintettek többsége azt szeretné, ha egyenrangú félként, egyszerűen emberként kezelnék őket. Ez azt jelenti, hogy nem kell túlmagyarázni, túlgondolni vagy feszengeni a velük való találkozás során.
A szavak hatalma
Az, hogy hogyan beszélünk, óriási hatással van arra, hogyan érzik magukat a környezetünkben élők. A kommunikáció egyszerű, de fontos eszköz, amellyel kifejezhetjük a tiszteletet és az elfogadást. Itt is a jó szándék az elsődleges, a hozzáálláson van a hangsúly. A vicc, a kedves humor még abszolút belefér, de a szándékos bántás már nyilván nem. Mindenkinek lehet más, személyes preferenciája a kommunikációban – érdemes megkérdezni az illetőt, ha biztosra akarunk menni.
Hogyan beszéljünk a fogyatékos emberekről?
Ehhez nyújt segítséget ez a szótár, melyek a javasolt és a kerülendő kifejezések.
Helyes kifejezés
Kerülendő kifejezés
ép, épek (azaz nem fogyatékossággal élő
emberek)
egészséges
fogyatékos* pl. fogyatékos ember, fogyatékos sportoló**
fogyatékkal élő
fogyatékossággal élő
fogyatékkal élő
mozgáskorlátozott, mozgássérült
béna, nyomorék, rokkant
kerekesszékes ember
tolószékes
kerekesszék
tolószék, tolókocsi, rokkantkocsi
kerekesszékkel közlekedő
tolókocsihoz kötött
beszédfogyatékos, beszédhibás
hallónéma
értelmi fogyatékos, tanulásban
akadályozott, értelmileg akadályozott
korlátolt, szellemi fogyatékos
halmozottan sérült, halmozottan fogyatékos
fogyatékkal élő, rokkant, béna
szervátültetett, transzplantált
beteg
megváltozott munkaképességű személy
csökkent munkaképességű
siket, nagyothalló, hallássérült
süket, süketnéma
jelnyelv, siketek jelnyelve
mutogatás, süketnéma nyelv, jelbeszéd
jelnyelvi tolmács
süketnéma tolmács
hallókészülék
nagyothalló készülék
vak, gyengénlátó, látássérült
világtalan
Braille-írás (vagyis pontírás)
vakírás
Down-szindrómás
Down-kóros
kognitív zavarral élők
kognitív hiánnyal élők
* A fogyatékos ember helyes, és általánosan elterjedt kifejezés, társadalmi megítélése azonban egyre negatívabb. Ha teheti, használja inkább a fogyatékossággal élő ember kifejezést.
**Azt javasoljuk, hogy a fogyatékossággal élő, vagy kerekesszékes, siket stb. kifejezéseket jelzőként használjuk, ne főnévként. Ezzel elkerüljük, hogy a fogyatékossággal azonosítsuk az embert. Tehát használjuk így: kerekesszékes vásárló, siket vendég, fogyatékossággal élő ügyfél stb.
Tippek a helyes hozzáálláshoz
Az inkluzív szemlélet nem bonyolult, és a hétköznapi életben is könnyen alkalmazható. Ha nem biztos abban, hogyan segítsen, egyszerűen kérdezzen rá! Például, ha lát valakit kerekesszékkel megállni egy lépcső előtt, a legegyszerűbb, ha megkérdezi: „Segíthetek?” Az érintett eldöntheti, hogy igényli-e a segítséget, vagy megoldja egyedül. A jó szándék mindig többet ér, mint a tökéletes megoldás.
Saját példáját meséli el Szilágyi Andrea, az Access4you marketing vezetője:
– Korábban magam is nagyon féltem azoktól a helyzetektől, amikor speciális igényű embernek kellett segíteni. Egy alkalommal úgy alakult, hogy rajtam kívül nem volt más, aki segítsen egy vak embernek. Odamentem hozzá, remegő kézzel megfogtam a karját, ő érezte rajtam, hogy izgulok. Erre megkérdezte tőlem: hölgyem, miért izgul? Ön lát.
Azt hiszem ez volt az első ilyen élményem, amikor megtapasztaltam, hogyan lehet természetesen és humorral kezelni az ilyen helyzeteket.
Néhány egyszerű tipp:
• Merjen kérdezni! Ha bizonytalan abban, hogy segítenie kell-e, vagy hogyan tegye, kérdezzen. Az érintettek többsége szívesen elmondja, mire van szüksége.
• Legyen türelmes. Nem mindenki fog azonnal válaszolni vagy elfogadni a segítséget, és ez rendben van. A türelem és az empátia minden helyzetet könnyebbé tesz.
• Figyeljen a testbeszédére. Egy mosoly vagy egy bátorító pillantás sokszor többet mond, mint a szavak.
Egy mosoly is elég lehet
A kölcsönös tisztelet, a nyitottság és az inkluzív szemlélet nemcsak a speciális igényű emberek életét teszi könnyebbé, hanem mindannyiunk számára élhetőbb, befogadóbb világot teremt. Az elfogadás és az empátia gyakorlása olyan apró gesztusokkal kezdődik, amelyeket bárki megtehet. Egy őszinte kérdés, egy bátorító mosoly vagy egy segítő kéznyújtás már hatalmas lépés.

 

Forrás: Egészségkalauz

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


2 * = hat

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 7:00: - Egész nap locsolkodni megyünk!
    Húsvéthétfőn a Hobby Rádió fenekestül felforgatja az étert: egész napos ünnepi műsorral, virtuális locsolkodással és nyereményekkel várjuk a hallgatókat a médialejátszók elé.

    Nálunk a tojásból is zene szól

    Idén nem kell attól tartanod, hogy a kölni szaga napokig a hajadban marad – hacsak nem kéred! Hétfőn a Hobby Rádió csapata magasabb fokozatra kapcsolja a húsvéti hangulatot. Legyen szó digitális locsolkodásról a képernyőkön keresztül, vagy meglepetésszerű személyes vizitekről, nálunk senki sem marad szárazon (vagy legalábbis jókedv nélkül).

    Kultúra, hagyomány és a „nyúl titkai”

    Nemcsak a zenéé lesz a főszerep: elmélyedünk a Húsvét eredetében és felelevenítjük a legérdekesebb népszokásokat is. Megtudhatod például, miért a nyúl tojja a tojást, és mi köze van mindehhez a sonkának. Versenyezz a versekkel! Készítsd elő a rímfaragó énedet! Várjuk a legviccesebb, legeredetibb vagy akár a legmeghatóbb húsvéti locsolóverseket a műsor ideje alatt. Ne fogd vissza magad, jöhetnek a modern átiratok is! > A nap fénypontja: A beküldött művek közül a zsűri kiválasztja a „Nap Versét”, a győztest pedig a nap végén különdíjjal jutalmazzuk! Ne hagyd, hogy a nyuszi nélküled ugrándozzon el! Hallgasd a Hobby Rádiót április 6-án egész nap, mert nálunk a locsolóvers mellé nemcsak tojás, hanem a legjobb slágerek is járnak!
  • 8:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 9:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 10:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 11:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 15:00: 4 ütem - autós magazin
  • 16:00: -
    • A hét prózája - Zsoldos Árpád - Irodalmi rádió műsora)
    • Take away - a BBC. Angol nyelvleckéje
    • QTC - Zentai Tibor rádióamatőr műsora (Szerkesztő: Rózsa Dezső)
    HA2MN - Tibi a Hobbyrádiónak

    Hívójelem HA2MN, nevem Zentai Tibor. A név nem hiszem, hogy sokat mondana bárkinek, ugyanis a hívójelem alapján ismernek világszerte. Amatőr rádiós vagyok, az első rádió-összeköttetésemet saját építésű rövidhullámú adóval már több mint 44 évvel ezelőtt "kínlódtam össze". Azóta a rádióhullámok segítségével bejártam a világ szinte minden szegletét, s ahova eddig nem jutottam, igyekszem eljutni.

    Első szakmám szerint erősáramú üzemmérnök vagyok, s hogy elektromos területet választottam szakmámnak, köszönhető a rádióamatőrködés iránti gyermekkori érdeklődésemnek. Később külkereskedelmi végzettséget is szereztem, s valahol ebben is ott van a rádiós hobbi hatása - ugyanis a nemzetközi rádióamatőr forgalomban az angol nyelv használata kényszerűség. Én pedig tanultam a nyelvet szorgalmasan.

    A Hajdú QTC a rádióamatőrök havi hangos híradója, amelyet a rádióamatőr hullámsávokban sugároznak. A QTC nemzetközi rádiótávírász rövidítés, jelentése "közlemények vannak"

    Rózsa Dezső, HG0EK a Hajdú QTC főszerkesztője a 2000-es évek közepén keresett meg, hogy legyek QTC készítőinek munkatársa önálló anyagokkal, sorozatokkal. Ez idő óta minden hónapban jelentkezem jegyzetekkel és sorozatokkal, amelyeket magam írok és a hangfelvételt, a hanganyag szerkesztését is - mintegy botcsinálta hangmérnökként - magam végzem. Dezső tőlem adás-kész hangfelvételt kap, természetesen e-mailben.

    A rádióamatőr hobbi hazánkban éppen nem a legfényesebb éveit éli ama tekintetben, hogy az engedélyes rádióamatőrök száma évről, évre csökken, mialatt Európában, Amerikában, Ázsiában és Óceániában az e hobbit művelők száma szépen emelkedik.

    A hobbi kezdete nehéz, hiszen sokat kell tanulni és kitartás kell ahhoz, hogy valaki sikeres rádióamatőr vizsgát tegyen és hívójelet szerezhessen, azaz rádióamatőr engedélyt kapjon.

    Érzékelve a hobbi hazai gondjait elhatároztam, hogy "emberi nyelven" írok egy mesét arról, hogy mi a rádióamatőr, mit csinál a rádióamatőr, s nagyjából mit kell megtanulnia ahhoz, hogy az éter hullámain létrehozhassa első rádió-összeköttetését a világgal. Azért gondoltam "emberi nyelvre", mert ha két rádióamatőr magyarul beszélget egymással, kódokkal, rövidítésekkel, szakszavakkal, hívójelekkel dobálózik, s nincs a hobbin kívülálló ember aki azt megértené.

    Ugyanis mi rádióamatőrök - többek között - a Titanic hivatásos rádióstisztjeinek civil és amatőr leszármazottai és örökösei vagyunk.

    Annyit még meg kell jegyezni, hogy a hangzóanyag minősége korlátozott, hiszen a rádióamatőrök a lehető legkisebb sávszélességre törekednek éterbeli munkájuk során. A hi-fi hangminőség nem ránk jellemző, ellenben a zajos viszonyok közötti legjobb érthetőség elérésére való törekvés igen.

    73 - vagyis magyarul minden jót kívánok a hallgatóknak!

    Tibi, HA2MN
  • 17:00: Live Hungary - a legnagyobb hazai előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: - Ferenczi István népzenei műsora
    A Népzenei kavalkád c. műsor nem egy konkrét nép zenéjével foglalkozik, hanem általában a népzenével és vonulataival. A műsor első felében népi hangszereket mutat be a műsorvezető, nemcsak történetükről, hanem azok hangját is meghallgathatjuk az adásban.
    A műsor második részében néhai adatközlőket, énekeseket, hangszereseket, illetve zenekarokat mutat be Ferenczi IStván,. majd más népek zenéjét hallgathatjuk a műsorban.
    A műsor utolsó részében ma élő adatközlőket, hangszereseket, énekeseket, és zenekarokat ismerhetünk meg, valamint olyan együtteseket, énekeseket, zenekarokat, akik ma művelik a népzenét és egy kicsit hozzá nyúltak, illetve beleraktak más műfalyokat, pl. jazz, és a könnyűzene.
  • 21:00: - Szabolccsal
    A Sztárportré egy több éve működő rádióműsor sorozat, ahol hétről-hétre közismert emberek nyilatkoznak, mindig egy-egy újabb, gyakran a személyükhöz igen közel álló témában. A Sztárportré optimista műsor, törekszik mindenről valódi képet festeni. Az adások szereplői olyan közismert emberek, akiket a legtöbb magyar ember a sajtóból jól ismer, és szívesen hallgat. Könnyű téma, nehéz kérdések, alapos válaszok.

    Bővebb információ: www.sztarportre.hu
  • 22:00: - Turcsányi Sipos Éva műsora
    Beszélgetés betegségekről és azok alternatív úton történő egyszerű meggyógyításáról, megelőzéséről ismert emberekkel.
  • 23:00: - Törtei-Takács Kriszta fogyasztóvédelmi magazinműsora
    Ma amikor sose látott áru és szolgáltatási dömpingben vagyunk kénytelenek élni és döntéseket hozni, nagyon alapos ismeretek nélkül szinte lehetetlen az eligazodás. Melyiket válasszam, hol merjek vásárolni, és ha megpróbáltak becsapni mikor milyen lehetőségeim vannak a jogos panaszom érvényesítésére. Hogy ne tévedhessen el a vásárlás igen kacifántos útvesztőjében, nem csak ismereteket hanem konkrét megoldásokat is kaphat ebben a műsorban. Ugyanis ha tutod, akkor a megoldás olyan egyszerű mint egy facsipesz…

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. április 6. hétfő, Vilmos, Biborka napja és Húsvét hétfő van.
Az év 15. hete és 96. napja.
Holnap Herman napja lesz.

1490. Hunyadi Mátyás király halála Bécsben. "Vetne bár Mátyás király évenként háromszoros adót reánk, örömest tűrnőnk, csak állna hatalmunkban őt visszahozni."- írta Bonfini.


1496. II. Ulászló tékozolja a közjövedelmeket. A pénzben szűkölködő király megengedte Thurzó János krakkói polgármesternek, ahol neki tetszik fémolvasztókat felállíthat és a nyert ezüstnek kiadásától a kincstár részére felmentette.


Hunyadi Mátyás
/ 1443. febr.24. - 1490. ápr. 6./

Királok kezett lél te hatalmas,
És nagy igyeknek diadalmas,
Néped kezett nagy bizodalmas:

Időjárás

2026-04-06, 04:58
Overcast
WNW
Előjelzés
17°C
6.3 m/s
Apparent: 13°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 60%
Szél: 6.3 m/s WNW
Széllökések: 15.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /26% / Rain
Napfelkelte: 06:12
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com