Korai volt a vak horgászok öröme
A napokban a parlament megszavazta, hogy a vakok és gyengénlátók ingyen horgászhatnak. A vak horgászok első körben persze örültek a hírnek, de kiderült, hogy valójában csak az állami horgászjegyet ússzák meg, ami évente kétezer forint. A sokszor ennyibe kerülő területi- és napijegyeket ugyanúgy meg kell venniük ezután is.
„Velünk senki sem közölte, csak a sajtóból értesültünk róla” – reagált az Origó megkeresésére Dr. Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke. – Nagyon örülök annak, hogy beemeltek bennünket a kedvezményezett körbe, remélem, sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy minél többet legyenek a természetben.” Bekötött szemmel az aranyhalat A hírről beszámolt a Borsonline, és foglalkoztak vele a Music FM reggeli műsorában is, ahol egy másik vak férfi, Balogh Róbert így reagált: „Az egész vak horgászat abszurdum, a Parlamentben nem gondolkoztak el ezen. Azt ajánlanám a törvényhozóknak, hogy menjenek, és bekötött szemmel próbálják meg kifogni az aranyhalat. Valahol sértő, hogy ezzel akarják kiszúrni a vakok szemét. Inkább kaptunk volna valami mást, ez maximum kampánynak lesz jó.” Forrás: Origó
Ezeket is olvassa el:
Beszélő vérnyomásmérőkkel és zenés gyógytornával lepték meg a résztvevőket Szolnokon
Péntek este mobilokon próbáljuk ki a Google Chatet
Jubileumi Balaton körüli tandemtúrát rendeznek
Kerekes székben is kerek a világ az ifjú pár számára
“Hat pontról hat pontban” – Konferencia a 200 éves Braille-írás tiszteletére
A Tour de Hongrie-n nem tekerhetett, de így is teljesítette a távot a vak bringás
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
10°C






Vélemény, hozzászólás?