Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Movie and music - filmajánló m*sor
55
hallgató

Helen Keller díjat kapott az Apple

- 2015. május 8. 11:54 - 2383 megtekintés

Az American Foundation for the Blind (Amerikai Vakokért Alapítvány) rendszeresen kiosztja a Helen Keller díjat olyan magánszemélyeknek és cégeknek, akik valamilyen formában segítik a vakok és gyengénlátók életét. Az idei díjazottak között van az Apple is, a VoiceOver technológia megalkotásáért.

Az Apple az egyetlen technológiai cég az idei díjazottak között. Rajtuk kívül Charlie Cox részesült az elismerésben a vak szuperhős, Fenegyerek (Daredevil) szerepéért a Netflix sorozatában, Ward Marston születése óta vak amerikai zenész és a Vanda Pharmaceuticals Inc. nevű cég, amely egy vakokat érintő alvási zavarokat okozó betegség ellenszerét fedezte fel. A szervezet elnöke, Carl R. Augosto az alábbiakat mondta a díjjal kapcsolatban: Olyan magánszemélyeket és cégeket díjazunk, akik sikereket érnek el a vakok és gyengénlátók életminőségének javítása terén, legyen szó valamilyen úttörő innovációról, vagy olyan más eredményről, mely megváltoztatja a vakok és gyengénlátók életével kapcsolatos közfelfogást. Az Apple kifejezetten a VoiceOver interaktív képernyő-felolvasó technológia miatt kapta meg a díjat. A beépített VoiceOver képernyőolvasóval a vakok és gyengén látók meghallgathatnak egy leírást a kezelőfelület éppen megérintett eleméről, így az érintőkijelző használatával is képesek navigálni az alkalmazásokban és az operációs rendszerben. Az Apple régóta kiemelt figyelmet fordít a termékeivel kapcsolatos kisegítő lehetőségek fejlesztésére, így a fogyatékossággal élők is teljes mértékben kihasználhatják a Macekben és iOS-készülékekben rejlő lehetőségeket. A cég egyébként 2009-ben már megkapta az Access Award díjat ugyanettől a szervezettől, pont azért, mert kiemelt figyelmet fordítanak ezekre a fejlesztésekre. Nem mindenki gondolja azonban úgy, hogy az Apple úttörő lenne ezen a téren. A Reuters tavaly jelentetett meg egy cikket, melyben élesen kritizálták a cég ez irányú fejlesztéseit, és Tim Cooktól származó, szövegkörnyezetéből kiragadott idézetekkel próbálták alátámasztani az állításokat. A cikkre akkor gyorsan reagált Mark A. Riccobono, az amerikai Vakok Országos Szövetségének elnöke, élesen kritizálta a Reuters szerzőjének írását, és ezt nyilatkozta, hogy az Apple sokkal többet tett a hozzáférhetőségért, mint bármelyik cég valaha: A Reuters provokatív és gyenge cikke pontatlan képet fest [az Apple-ről]. Az Apple többet tett a hozzáférhetőségért, mint bármely cég valaha, és ezt már hivatalosan is többször elismertük, legalább két díjjal (köztük az éves Dr. Jacob Bolotin díjunkkal), valamint nyilvánosan is dicsérjük a céget, amikor csak lehetőségünk van rá. Az Apple által biztosított kisegítő lehetőségek olyannyira átfogóak, hogy például fejleszthetünk is ilyen módon iOS-re. Forrás: AppleInsider / Imagazin

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 5 = tizenkettő

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 9:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - a Hobby Rádióban.
  • 10:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 14:00: Zamat - finom falatok a konyhában (két órán keresztül)
  • 16:00: Retikül - női magazin sok csajos hírrel és kevés focival
  • 17:00: Nagy generáció - Mindenki, aki a 70-es és 80-as években formálta a zenei világot (retró műsor a legnagyobbakkal)
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Fülpiszka - Lőrincz Attila zenei műsora - kizárólag értékes magyar előadókkal, hiszen a tisztánhallás mindenkinek jár!
  • 21:00: - film és zene (filmajánló műsor)
    Hallottál egy filmről, de nem tudod eldönteni, hogy megéri-e megnézni? Tetszik egy film betétdala, de a filmet nem ismered? Akkor jó helyen jársz! Egy órában bemutatunk egy filmet és az abban hallható zenéket. Movie and Music - szombaton 17 órától a Hobby Rádióban.
  • 22:00: Coctail - Érdekes témák, érdekes emberek - magazin műsor - két órán keresztül

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 4. szerda, Borbála, Barbara napja van.
Az év 49. hete és 339. napja.
Holnap Vilma napja lesz.

1483. IV. Sixtus pápa, ki Mátyást " a hitetlenek és eretnekek pörölyének " nevezte, buzdította a királyt, hogy az országa függelékét képező Csehországban a katolikusok segítségére keljen, kiket a kelyhesek kardélre hánytak.


1918. A szénkormánybiztos a szénhiányra való tekintettel rendeletben korlátozta a lakások fűtését, a villany - és gázfogyasztást.


Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót:
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomba.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca,
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol,
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye
és reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!

Időjárás

2024-12-04, 09:49
Overcast
NW
Előjelzés
4°C
1 m/s
Apparent: 2°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 86%
Szél: 1 m/s NW
Széllökések: 3.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 07:14
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com