Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


nincs
0
hallgató

Botos-Jogos” – Elektronikus aláírás

- 2025. március 19. 10:40 - 236 megtekintés

A JNSZMVAKOK cikksorozatot indított „Botos-Jogos” címmel.

Célja a vak és gyengénlátó embereket érintő vagy köreikben különböző okok miatt közérdeklődésre számot tartó jogszabályok közérthető ismertetése. Ebben Dr. Simon Gergely kamarai jogtanácsos van a segítségünkre. Reméljük, ezen sorozattal olyan párbeszédet kezdhetünk tagjainkkal, melynek eredménye, hogy mindennapi ügyeiket könnyebben intézhessék. Így akinek kérdése van, vagy azt szeretné, hogy egy-egy témakörrel bővebben foglalkozzunk, írjon a
jog.simon@gmail.com
e-mail címre. Ez a sorozat nem minősül egyedi jogi tanácsadásnak, célja a jogi ismeretterjesztés. Jogi tanácsadó szolgáltatásunk a korábban megszokott formában áll szíves rendelkezésükre.
Decemberben fontos mérföldkőhöz érkeztünk, az Idomsoft Zrt. elindította az elektronikus aláírás és tanúsítás szolgáltatásokat, melyek együtt értelmezhetőek.
Az elektronikus aláírás fokozatosan válik elérhetővé, így ne csodálkozzunk, ha még nem érhető el.
Elektronikus aláírás már az ezredforduló óta van, először a 2000. évi XXXV. törvény szabályozta. Azonban több mint húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az elektronikus aláírás magától értetődő legyen mindenki számára, aki nyitott az ilyen technológiák alkalmazására.
Az elektronikus aláírás elterjedését több tényező együttes fennállása akadályozta.
– Az emberek idegenkednek az újtól: Annál nincs is magától értetődőbb, mint hogy az ember egy papírlapra leír egy jognyilatkozatot és aláírja. A papír nem kér áramot, nem válik használhatatlanná üzemzavar esetén, ha jól tárolják, évszázadokig is képes megőrizni a rajta tárolt tartalmat. „A szó elszáll, az írás megmarad”, tartja a több mint kétezer éves latin szólás. De akkor mi a baj vele?
Sok minden. Egy tűz, egy beázás vagy más hasonló katasztrófahelyzet esetén sérülhet vagy megsemmisülhet, viszonylag könnyű hamisítani, nem készíthető belőle másolat biztonsági célra, mert az nem egyezik meg az eredetivel stb. Tudjuk azt is, hogy a papír alapú élet postára járással, hosszú sorok kivárásával stb. jár. Ha ezt szeretnénk elkerülni, más technológiákat alkalmazhatunk.
– Sokáig csak piaci szolgáltatók biztosítottak elektronikus aláírást. Aki nem volt rákényszerülve, nem vásárolt magának kártyaolvasót, szoftvert, nem rendelt éves előfizetési díjért elektronikus aláíró tanúsítványt stb. Aki rá volt kényszerülve, mint pl. az ügyvédek, közjegyzők, azok természetesen kénytelenek voltak ezeket az eszközöket megvásárolni, előfizetni a szolgáltatásra.
– 2016-ban már az állam is felismerte, hogy az elektronikus aláírást természetes személyek számára ingyen kell biztosítania. Bevezette tehát az e-személyihez kötött elektronikus aláírást. Erről annyit érdemes tudni, hogy a személyi igazolványnak van egy elektronikus tárolóeleme, továbbá a személyi igazolványunk nálunk van. Ezért jó ötletnek tűnt, hogy maga a személyi igazolvány legyen az elektronikus aláíró tanúsítványhoz kapcsolódó kártya. Így, ha aktiváltuk az e-személyink elektronikus aláírási PIN kódját, vettünk kártyaolvasót vagy feltettük androidos telefonra az eszemélyim mobilappot, valamint a megfelelő eszközillesztő programot, valamint feltettük a KEAASZ, azaz kormányzati elektronikus aláírás-ellenőrző és aláíró szoftvert, akkor már lehetőségünk nyílt dokumentumok elektronikus aláírására pdf vagy asice konténer formátumban. Tegyük a szívünkre a kezünket, ez nem egy egyszerű módszer, ezért csak az elszántak próbálták ki. Én is köztük voltam. A teljesség kedvéért, az eszemélyihez tartozik egy másik, ún. eszemélyi PIN kód is, amivel egyéb azonosításokat, no meg a DÁP mobilalkalmazás regisztrációját is el lehet végezni. A történeti hűséghez az is hozzátartozik, hogy már e-személyihez nem bocsátanak ki új elektronikus aláíró tanúsítványt. Akinek még érvényes, annak van egy kis ideje átállni, ha nem szeretne elektronikus aláíró tanúsítvány nélkül maradni. Az e-személyihez kapcsolódó elektronikus aláíró tanúsítványokat két évre adták ki, az utolsókat 2024. augusztus 31-én. Így, aki akkor még kért ilyen tanúsítványt, 2026. aug. 31-ig használhatja. Aki korábban kért, annak korábban is fog lejárni.
– A DÁP mobilalkalmazással sokkal egyszerűbb lesz elektronikus aláírást kérni és használni, mint eddig. Remélhetőleg ez most már tényleg megnyitja az utat a természetes személyek előtt, hogy széles körben használhassák ezt a számukra új technológiát. E körben érdemes egy-két fogalmat tisztázni.
Az egyik ilyen a természetes személy fogalma. A magyar jog jelenleg háromféle személytípust különböztet meg. Természetes személy: azaz az ember, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet. Aki nem ember, az szervezet, a szervezet pedig ma már általában jogi személy, de korábbról még maradtak olyan szervezetek, melyeknek a jog nem adott jogi személyi státuszt, ezek a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek. Most nem részletezzük, melyek ezek, az a lényeg, hogy természetes személyek számára ingyen és alanyi jogon jár az elektronikus aláírás, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek számára nem, ők piaci szolgáltatóktól rendelhetnek maguknak elektronikus aláírás szolgáltatást.
Annyiban érdemes megismerkednünk a szerepkör fogalmával is, hogy tudjuk, a természetes személyek számára biztosított elektronikus aláíráshoz nem kapcsolódik szerepkör. A szerepkör általában valamilyen eljárási jogosultság más szervezet vagy személy nevében vagy helyett. Például a közigazgatási szerv ügyintézője a döntés kibocsátásakor nem a saját nevében jár el, hanem a szervezetét képviseli a hozzá kapcsolódó szerepkörrel, de ez sokszor nem derül ki, mert nem ő a kiadványozó, hanem ő csak fel van jogosítva és kötelezve van arra, hogy a döntést a felelős, rendszerint a szervezet vezetője nevében meghozza. Ennek során egyértelműen meg van határozva, hogy az ügyintéző mit tehet meg és mit nem, a felettese mire jogosult, mire nem stb. Ezeket szerepkörnek nevezzük. Ebből tehát az a lényeg, hogy a természetes személy elektronikus aláírásához nem járul semmiféle szerepkör.
Természetesen bárki képviselhet mást, és ahogyan papír alapon is adhatunk meghatalmazást valakinek, hogy képviseljen minket, úgy erre elektronikusan is van lehetőség. Érdemes a rendelkezési nyilvántartást tüzetesebben megnézni, miként adhatunk elektronikusan meghatalmazást másnak akár egy, akár több ügy vitelére, jognyilatkozat megtételére stb. De ez most ennek a cikknek nem tárgya.
– Összefoglalva tehát: A DÁP alkalmazásban biztosított elektronikus aláírást csak természetes személy csak magán (nem üzleti) célra, csak saját maga nevében veheti igénybe. A tanúsítvány három évig érvényes, utána újat kell igényelni. Ez logikus, hiszen a telefonok kihordási ideje is általában három-öt év.
Hogyan kell igényelni az elektronikus aláíró tanúsítványt?
A DÁP mobilalkalmazásban megjelenik egy új menüpont a kezdőképernyőn, ahol az igénylést meg lehet kezdeni. A folyamat nagyon egyszerű: ki kell találni egy jelszót, ami legalább nyolc karakterből áll, kell lennie benne kis- és nagybetűnek, számnak, és nem árt, ha van benne különleges jel is, pl. % ! stb. Minél hosszabb és minél bonyolultabb a jelszó, annál jobb. Ezt kétszer kell megadni annak érdekében, hogy biztosan jól adjuk meg, majd a tovább gombra kell kattintanunk. Ezt követően megjelenik négy gomb az elektronikus aláírásra vonatkozó szabályzatokkal, általános szerződési feltételekkel stb. Ezeket érdemes tanulmányozni. Igaz, hogy nagyon hosszúak, de a felhasználók számára vannak benne fontos tudnivalók. A gomboknál található jelölőnégyzetet be kell jelölni, hogy megismertük és elfogadjuk a szabályzatban foglaltakat. Végül a tovább gombra kell kattintanunk, ezzel be is fejeztük a folyamatot. Akkor végeztünk, amikor a kezdőképernyőre kerülünk vissza.
Kapunk egy e-mailt, amikor létrejött a tanúsítványunk. Az e-mailben benne van a tanúsítvány minden lényeges adata, pl. a sorozatszáma is. Ha ez az e-mail megérkezik, használhatjuk a tanúsítványt.
Hogyan írjunk alá dokumentumokat?
A DÁP alkalmazásban a digitális aláírás feliratra kell koppintanunk a kezdőképernyőn, majd meg kell nyitnunk az aláírni kívánt dokumentumokat, tovább kell lépni, meg kell adni a jelszót, amit a tanúsítvány igénylésekor megadtunk, végül be kell fejezni a folyamatot.
A program pdf formátumú dokumentumot tud aláírni, melynek a telefonon kell lennie. Ha androidos telefonunk van, a következőképpen járhatunk el.
Elkészítjük a dokumentumot számítógépen, majd ebből egy pdf fájlt mentünk ki, általában a fájl, exportálás menüjével. Pdf dokumentumot már szinte minden irodai program tud, így használhatjuk erre a word-öt, a libre office writer-t, a pages-t is. Az így előállított pdf fájl, főleg, ha megadjuk az akadálymentesítési beállításokat, akadálymentes és csak szöveges lesz. Ez azért jó, mert a képernyőolvasókkal is könnyen elolvashatjuk a hiteles dokumentumot.
Használhatunk pdf nyomtatót is, de lehet, hogy az eredmény rosszabb lesz akadálymentesítési szempontból.
Nem ajánlott egy dokumentumot szkennelt pdf-ként tárolni, mert nem akadálymentes, ugyanakkor ez sem tiltott.
Ha androidos a telefonunk, a számítógépen előállított pdf fájlt könnyen átmásolhatjuk a telefonra. Ha összekötjük a gépet a telefonnal, a telefon hasonlóképpen jelenik meg, mint egy pendrive, a megfelelő mappába könnyen bemásolhatjuk az aláírni kívánt pdf-et. Elképzelhető, hogy ez a módszer nem minden androidos telefonnál működik.
Ha iphone-unk van, akkor egy windows-os gépre valószínűleg fel kell tenni az icloud drive programot, be kell jelentkezni. Ha az icloud drive-ra másolunk, akkor az az iphone-unkon is meg fog jelenni.
Persze arra is van mód, hogy a számítógépen készített pdf-et e-mailben elküldjük magunknak vagy feltegyük egy fájlmegosztóra, hogy a telefonunkra letölthessük. De ezekkel bánjunk óvatosan, hiszen, ha fontos információk vannak a dokumentumban, nem jó, ha más is megtudhatja annak tartalmát.
A természetes személy által használható elektronikus aláírásnak vannak korlátai, melyek a következők:
– Csak magán (nem üzleti) célra használhatók. Az egyéni vállalkozó már nem természetes személy, hanem ún. gazdálkodó szervezet, ezért ő már piaci alapú elektronikus aláírást használhat. Érvénytelen az az elektronikus aláírás, amit a természetes személy nem megengedett célra használ, például egyéni vállalkozóként, cég vezetőjeként, ügyvédként stb.
-Egyszerre csak öt pdf fájlt lehet aláírni. Egy természetes személynek a mindennapi élete során nincs szüksége tömeges aláírásra.
– Egyszerre darabonként maximum harminc megabájt méretű dokumentumot lehet aláírni. Ha ez szöveges pdf és nem tartalmaz fényképet, ez nagyon nagy mennyiség, több száz oldal is lehet. Ha viszont a pdf nagy tárterület-igényű fényképeket is tartalmaz, gyorsan összejöhet a harminc megabájt.
– Csak pdf fájl írható alá így. Ennek nyilvánvalóan szoftverfejlesztési okai vannak.
– A tanúsítvány a kibocsátástól számított három évig érvényes.
– Ha változnak a tanúsítványban szereplő adatok, pl. valaki megházasodik és változik a viselt neve, nincs lehetőség a tanúsítvány módosítására, ilyenkor vissza kell azt vonni, majd újat kell igényelni. Ugyanígy kell eljárni, ha pl. ellopják a telefonunkat.
– Minden eszköz saját tanúsítványt kap, tehát ez nem vihető át egyik telefonról a másikra. Ha új telefont veszünk, a régi tanúsítványt vissza kell vonni és újat kell igényelni.
Egyéb tudnivalók:
Az elektronikus aláírás megegyezik a hagyományossal abban az értelemben, hogy teljes bizonyító erejű magánokirat keletkezik ugyanúgy, mintha a papír alapú iratot saját kézzel írnánk és aláírnánk vagy a géppel írt és nyomtatott okiratot két tanú előtt írnánk alá.
Ingatlan-nyilvántartási és egyéb olyan ügyleteknél, melyek kiemelt fontosságúak, előírják, hogy csak szöveges tartalom írható alá. Azaz a pdf fájl nem tartalmazhat fényképet vagy mást. Ennek több oka is van és jól is van ez így. Például az egyik oka, hogy így biztosítható az akadálymentesség is, továbbá, ha az okirat tartalmát gépek dolgozzák fel, azok egyértelműbben és könnyebben boldogulnak a csak szöveges tartalommal, és kevesebbszer van szükség emberi beavatkozásra. Emellett még számos oka lehet, amiért ezt megkövetelik.
Ötven millió forintnál nagyobb ügyleti értékről szóló okiratot nem lehet így aláírni. Ennek az az oka, hogy az ilyen jogügyletek különös megfontolást igényelnek, továbbá ilyen nagy összegű pénzmozgás vagy egyéb ügylet esetében mindenféleképpen szükség van az ügyfél átvilágítására, hogy megfelel-e a pénzmosás és terrorizmus elleni fellépéssel kapcsolatban hozott jogszabályok követelményeinek. Továbbá az ilyen ügyletek indokolttá teszik ügyvéd vagy közjegyző közreműködését.
Ingatlanügyletek esetén szintén nem használható ilyen aláírás, mert az ingatlan-nyilvántartási eljárás során ügyvéd vagy közjegyző közreműködése kötelező.
Ugyanez igaz a végrendeletekre és egyéb, örökléssel kapcsolatos iratokra is. Ezek egyébként is különös megfontolást igényelnek, így szükséges hozzá szakember közreműködése. Arról nem is beszélve, hogy aki vak vagy írásra, olvasásra képtelen vagy nem érti azt a nyelvet, amelyen az okirat készült, általában: nem tud magyarul vagy nyelvtudása nem elég jó, az egyébként is köteles közjegyző vagy ügyvéd közreműködését kérni jognyilatkozatai megtételéhez olyan esetben, amikor ezt jogszabály kifejezetten megköveteli. Vak személy például csak közvégrendeletet tehet, tehát ügyvédhez nem is fordulhat azzal, hogy nála tegyen végrendeletet.
Összegezve tehát: a jogügyleteknek, jognyilatkozatoknak egy jól meghatározott, nagyobb értékű, különös megfontolást igénylő vagy jogszabály által megkövetelt köre esetében nem elég és nem is alkalmazható a természetes személy által használható elektronikus aláírás.
De az ügyletek nagy részében és az esetek jelentős körében használható, ilyenek a teljesség igénye nélkül: kisebb összeg kölcsönadása, lakásbérlet, munkaszerződés, ingóságok adásvétele, ajándékozása, hatósági, bírósági ügyek, perek intézése, ha nem követelik meg formanyomtatvány alkalmazását stb. Tehát minden olyan nyilatkozatot, okiratot elkészíthetünk így, amelyet jogszabály nem tilt. Akár egy megbeszélésről írt emlékeztetőt is készíthetünk, amit akár mindenki aláírhat elektronikusan, így senki sem tudja letagadni vagy kétségbe vonni annak tartalmát. Ha nem követelnek meg formanyomtatványt, egy hatóságot is megkereshetünk e-papíron egy általunk elektronikusan aláírt levéllel, panaszt tartalmazó beadvánnyal stb.
Fontos tudni, hogy „vagy így, vagy úgy”. Azaz, vagy papír alapon írunk valamit alá, vagy elektronikusan. A kettőt nem lehet összekeverni. Az elektronikus irat csak elektronikusan hiteles, kinyomtatva elveszíti hitelességét és érvényességét, legfeljebb egyszerű magánokirat lesz. Ha lehet, ne alkalmazzunk olyan gyakorlatot, hogy a papír alapú iratot beszkenneljük és elektronikusan írjuk alá, mert bár ez nem tilos, nem akadálymentes. Amit megírtunk a szövegszerkesztőben, azt exportáljuk pdf-be.
Az elektronikus aláíráson nem muszáj rajta lennie a kézi aláírásképnek. Ez nem attól lesz aláírás, hogy látszik rajta egy szignó, hanem attól a páros kulcsú titkosítási eljárástól, amitől a dokumentum csak azok számára lesz megismerhető, akik erre jogosultak, attól, hogy utólag nem lehet módosítani, ha belenyúlnak az okiratba, az egyrészt látszik, másrészt elveszti érvényességét, attól, hogy ellenőrizni lehet, hogy ki és mikor írta alá stb.
Például itt ellenőrizhetjük egy dokumentum elektronikus aláírásának hitelességét:

Ezen túl persze többféle lehetőségünk is lenne erre.
Természetesen egy dokumentumot többen is aláírhatnak elektronikusan egymás után. Például a bérbeadó elkészíti a szerződést, elküldi a bérlőnek, megegyeznek minden részletkérdésben, majd először az egyikük, utána a másikuk írja alá elektronikusan, akkor ez egy érvényes bérleti szerződés lesz.
A DÁP mobilalkalmazás akadálymentessége azért hagy némi kívánnivalót maga után, a vezérlőelemek elég jelentős része angol nyelvi kódú beállítású angol nyelvű felirattal van ellátva. Ez azt jelenti, hogy a képernyőolvasó angol beszédszintetizátorral és angol braille beállításokkal jeleníti meg, illetve olvassa fel a vezérlőelemeket. Reméljük, javítják ezt a hibát. Addig próbáljuk meg azt, hogy a képernyőolvasó ne vegye figyelembe a nyelvi beállításokat, pl. ehhez telepítsük fel a magyar nyelvet a beszédszintetizátorhoz a voice over-nél, és válasszuk azt a magyar opciót, amely egyébként nem alapértelmezett. Így talán könnyebben érthetők lesznek a vezérlőelemek feliratai. Ha mégsem, akkor próbáljuk meg megszokni az eredeti módon addig, amíg ebben nem lesz valamilyen pozitív változás.
A DÁP alkalmazás digitális aláírás képernyőjén a képernyőt lefelé görgetve van egy gyakori kérdések csoport. Itt szerepelnek az egyes kérdések, melyeket duplán megkoppintva rövid válaszokat kapunk rájuk. Ez egy informatív, egyszerű súgóképernyő.
Miért jó ez a vak és gyengénlátó embereknek?
– Mert nem kell postára járni!
– Mert ha jól készítjük el a dokumentumot, akadálymentes lesz, önállóan elolvashatjuk, tanulmányozhatjuk, megfontolhatjuk!
– Mert ügyeinket diszkréten intézhetjük, figyelemmel önrendelkezési jogunkra, emberi méltóságunkra!
– Mert teljesen önállóan intézhetjük az ügyeinket, és ha minden kapcsolódó platform is akadálymentes, akkor nem kell segítséget kérnünk! Ez persze még várat magára, de vannak jó kezdeményezések.
Ezen túl még számos és számtalan okot fel lehet sorolni az elektronikus aláírás mellett. Fontos, hogy az így előállított dokumentumainkat biztonságosan tároljuk el, mert akár húsz-harminc év múlva is szükség lehet rájuk, és nem árt, ha akkor is meg tudjuk őket találni.
Az élet mindig produkál valami olyat, amire előre nem lehet felkészülni. Így ebben a cikkben sem tudtam minden lehetséges esetre kiterjedni, de megpróbáltam a legtöbb olyan élethelyzetet felvázolni, ahol jól jön, ha használhatjuk az elektronikus aláírást.
Remélhetőleg a mostani és a jövőbeni fejlesztések már olyan egyszerűek és olyan széles körben elérhetők lesznek, hogy nem lesz akadálya annak, hogy az elektronikus aláírás elterjedjen.

Dr. Simon Gergely, kamarai jogtanácsos

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ 6 = tizrnnégy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - kultúra, közélet, minden héten új téma körüljárása
    A D-ER Stúdió - az ER Press Kft. műsorkészítő műhelye - több mint egy évtizede készíti közszolgálati műsorait, amelyeknek célja megfelelni egy minél szélesebb hallgatói kör érdeklődésének. A műsorpaletta a felmerülő igényeknek megfelelően nagyon színes, sokrétű és állandóan bővülő képet mutat. A műsorokat több tucat helyi és regionális rádió egyedi szerződések alapján sugározza, amelyeket a D-ER Stúdió térítésmentesen bocsát rendelkezésükre. Az összeállítások nem egy-egy adott rádió stílusához igazodnak, hanem egyedi formával és arculattal rendelkeznek, amelyek egységesen jellemzik a D-ER Stúdió munkáját. Partnereink bár kereskedelmi adók, számukra a D-ER Stúdió közszolgálati műsorokat állít elő. A műsorok magas színvonalon megszerkesztett egységből állnak, amelyek időtartama alkalmanként 30 perc, ebben általában 3-4 riport kap helyet; a szöveg-zene arány 60-40 % a riportok javára. A műsorok általában nem önmagukban szerepelnek, hanem egy-egy sorozat egységeiként. Összeállításainkat többségében helyi/regionális rádiók sugározzák, lefedve szinte az egész országot. Az adásidőpontok ugyan eltérőek, de a partnerrádiók sugárzási körzetei az ország lakosságának 93%-át érik el. A rádiós partnerek visszajelzése alapján (amelyek részben a Szonda Ipsos, részben a Medián közvélemény kutatók adataira alapulnak) a jelenleg biztosnak tekinthető hallgatói létszám 1,2-1,6 millió fő; a kor, nem és iskolai végzettség szerinti megoszlás vegyes.

    D-ER Stúdió - A regionális és helyi rádiók közszolgálati műsorainak készítője: a Magyar Public Relations Szövetség CSR Média 2008. pályázat Rádió szerkesztőség kategóriájának nyertese


    Sorozatainkból


    Biztonsági öv - Baleset-megelőzési magazin
    A műsor célja, hogy előremozdítsa a balesetmentes közlekedést, hogy olyan morált, viselkedést alakítson ki, erősítsen meg, mely a biztonságosabbá teszi a közlekedést. Műsorunk nem csak az autóvezetőknek szól, hanem mindenkinek, aki részese a közlekedésnek. Az aktuális témák mellet színes összeállítások is helyet kapnak a Biztonsági övben, mint például a közlekedési tárgyak gyűjteményei.

    Civil élet - civil partnerség - Példát mutatunk

    Egészségtükör

    A műsor célja az egészségmegőrzés, a betegségek megelőzése a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A magyar lakosság nagyon rossz egészségi állapota, a jelenleg zajló egészségügyi intézményrendszer átalakítása, az emberekben lévő bizonytalanság indította el a műsor gondolatát, hogy a helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adjunk az egészségügyről, egészségünk védelméről, nem hallgatva el a ránk leselkedő kórokat sem. Műsorainkban az adott témákat mindig több irányból járjuk körbe, betegeket, orvosokat, szakértőket megszólaltatva, nem feledkezve el a lelki egészség fontosságáról sem. A prevenciót - az elsődleges megelőzést éppen úgy, mint a szűrővizsgálatokat - nagyon fontosnak tartjuk, így műsorainkban ez kiemelt szerepet kap.

    Életutak - Álmok, életképek: történetek életekről, hivatásokról

    A műsor célja, olyan életpályák bemutatása, melyek példaértékűek. Beszélgetés művészek, tudósok, híres emberek életéről és munkásságáról, melyben családi történetek elevenednek meg, valamint megtudhatjuk, hogyan válik egy szakma hivatássá, sőt, életcéllá.

    Hagyományaink, értékeink Európában: ahol az érték a mérték...

    A sorozat célja, hogy hazánk hagyományait,elfelejtett értékeit, múltját és jelenét mutassa be jellegzetesen magyar "kincseken", hungarikumokn keresztül; bizonyítván, hogy Magyarország nemcsak tájairól, ételeiről, hanem porcelánjáról, kristályáról, csipkéjéről, hímzéseiről és a kézműves ipar egyéb termékeiről is ismert külhonban.

    Kontroll - A Társadalmi Unió Fogyasztóvédelmi magazin műsora

    A sorozat célja a Társadalmi Unió fogyasztóvédelem terén kifejtett tevékenységének népszerűsítése olyan módon, hogy a társadalom különböző rétegei számára fontos és elengedhetetlen fogyasztóvédelmet szolgáló információk, tudnivalók megismertetése. A műsortól elvárható, hogy a hétköznapi élet során praktikusan felhasználható támogatást nyújtson, ellássa a hallgatót jogi és törvényi ismeretekkel ezen a területen, kézzel fogható tanácsokat, praktikákat és a mindennapokban használhat cselevési terveket mutasson, felhívja a figyelmet azokra az elvárható és elvárandó viselkedési és ügyfélközpontú magatartásra, mely a tudatos fogyasztóvá válás egyik elengedhetetlen feltétele. Erősítse a hallgatóban azt a mentalitást, hogy nem csak lehetősége van érvényesíteni jogait elvárásait hanem a meglévő jogszabályok szinte minden területen biztosítják számára a megfelelő bánásmódot és eljárásrendet

    Környezetháztartás - Mindennapi környezetvédelem

    - Környezetbarátság: Elvek, célok, praktikák - környezetünk
    védelmében - Környezetbarátság - ne csak szóban védjük!
    - Otthonunk… …a hely ahol és ahogyan élünk
    - KisKertÉsz Hasznos tanácsok kiskerttulajdonosoknak és gazdálkodóknak


    Lapozgató - érték az irodalomban

    Sorozatunkban olyan szerzőkkel beszélgetünk műveikről, munkájukról, akik méltatlanul keveset szerepelnek a magyar médiumokban. A mai magyar írók mellett, külföldi szerzők és a magyar irodalom már nem élő jeles személyiségeinek alkotásaival is megismertetjük a hallgatókat.

    Mindentudás Egyeteme - Válogatás A híres ismeretterjesztő sorozat legsikeresebb előadásaiból készítettünk válogatást.

    Mozaik
    Titkok, érdekességek, látnivalók

    Ebben a sorozatban a kézművesség, az ipar termékeinek és eljárásainak bemutatása történik, a hétköznapi ember számára színes és sokrétű megközelítéssel. Bebarangoljuk a múzeumokat, és tárgyakhoz fűződő történeteket elevenítünk fel; a magyarság kézműves hagyományait mutatjuk be, de egy-egy gyűjtő életébe és munkájába is betekintünk.

    , érdekességek, látnivalók - Történelmi borvidékeink

    A műsor-sorozat célja: A 21 hazai borvidék bemutatása. A mesterség fejlődését, az eszközök változását, a módszerek, borászati eljárások titkait is megörökíthetjük, s példázhatjuk: a magyar bor az a termék, amely a jelenleginél nagyobb megbecsülésre, sikerre számíthat az európai piacokon.

    Nem vagy egyedül…

    -Gyógyít, tanít, támogat és másképpen is segít (Pl: Béres Alapítvány, stb.)

    SzemPont - Hasznos tudnivalók…
    - Banki praktikák
    - Közlekedőknek : Autós érdekességek, praktikumok,
    - Felvételi-Diploma-Karrier
    - Közös jövőnkért (EU- kül-és biztonságpolitikai magazin, HM. stb.)
    - Pályázatok

    - Útmutató az egészséges utazáshoz...
    A műsor azokhoz kívánunk szólni, akik utazás előtt állnak; hosszabb, rövidebb pihenést, üzleti utat terveznek külföldre. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az utazási betegségekre és azok megelőzési, kezelési módjaira. A műsor másik célja az egészségmegőrzés, a betegségek kivédése, a prevenció fontosságának köztudatba emelése. A helyes táplálkozástól a krónikus betegségeken át a védőoltásokig teljes és aktuális képet adunk az egészségügyről, egészségünk védelméről

    - Fókuszban az innováció

    Kutatási és fejlesztési pályázatokon eredményesen indulók munkáit, a Magyarországon zajló Eu-s forrással támogatott kutatások eredményeit és felhasználhatóságainak területeit, lehetőségeit dolgozza fel a műsor. A kutatókkal, a felhasználási területek képviselőivel készült interjúk értelmezik, köznapi nyelvre lefordítja a kutatás eredményeit. A műsor célja, hogy hazánkban zajló kutatásokról, kutatókról pontos képet kapjanak a hallgatók, megismerve hazánk szellemi bázisából minél többet és minél alaposabban

    - Mezőgazdasági magazin

    Mezőgazdasági magazin, mely a mezőgazdaság aktuális kérdéseivel, információival, újdonságaival foglalkozik. A műsor támogatója a Szent István Egyetem. A minden héten jelentkező műsor egyrészt a mezőgazdaságban évszaknak és időjárásnak megfelelő cselekvésekhez ad hasznos tanácsokat, bemutatva a friss fejlesztéseket, technikai újdonságokat, könnyen adaptálható kutatási eredményeket. Bemutatja az állami és eu-s gazdasági lehetőségeket, praktikus tanácsokat ad a piaci boldoguláshoz. A fenti témákat szakértői interjúkkal dolgozzuk fel.

    - Gazdasági válságkezelésről

    A pályázati célnak megfelelően első lépésben a válság kialakulását, annak okait, a nemzetközi és a magyarországi gazdasági környezetre gyakorolt hatásait vázolnánk fel, áttekintve ezek rövid-, közép- és hosszú távú következményeit a világgazdaságra, a nemzetgazdaságokra és természetesen hazánk gazdaságára. A lehetséges részletességgel felemlítenénk a válság kezelésére hozott nemzetközi és magyarországi megoldási javaslatokat, cselekvési terveket, az azokból eddig már megvalósult akciókat, projekteket, intézkedéseket és azok várható hatásait. A válság globális, illetve nemzetgazdasági következményein túl, a hallgató szempontjából indokolt részletességgel vizsgálnánk a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, melyek az egyszeri emberek életkörülményeiben, mentális és szociális helyzetében okozott, illetve várható változásokat tartalmazza. A gazdasági válság okozta változások negatív hatásainak mérséklésére olyan lehetőségeket, cselekvési tereket és pályákat szeretnénk bemutatni, melyek segítségével a hétköznapi emberek képesek lennének mérsékelni és irányíthatóbbá tenni a személyes életükre, környezetükre gyakorolt negatív hatásokat. Optimális esetben eredményes lehet a törekvésünk a hátrányos világgazdasági helyzet egyénekre ható megnyilvánulásainak kiküszöbölésére, vagy egy lehetséges újraépítkezés helyes irányának bemutatására, felvillantására. Megszólítandó szakértőink, ezért részint a helyzetelemzés, részint az egyénre adaptálás, részint a válságkezelés, részint a kreatív megoldások témakörében mozognak otthonosan, s osztják meg elképzeléseiket, javaslataikat a hallgatókkal.

    Térkép és Útravaló - barangoló Magyarország régióiban
    Mottónk: Világot látni Magyarországon is lehet!

    A Térkép és Útravaló hazánk régióit bemutató sorozat, mely a hazai tájakat járva megmutatja mindazt az értéket, melyet Magyarország rejt. A természeti értékek mellett bemutatjuk a kulturális kincseket is, éppen úgy, mint a gasztronómiát, a kézművességet, a kiállítóhelyeket, vagy az adott hely híres szülötteit.
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Szilágyi János és Frenkl András szórakoztató műsora két órán keresztül
    Sorozatok, technika, tudományok, közlekedés, zene, bulvár, informatika, egészség, közösségi média, rövid interjúk TV-s celebekkel, énekesekkel, zenészekkel. www.intimreszek.hu
    Keresd Facebook-on is
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. július 12. szombat, Izabelle, Dalma napja van.
Az év 28. hete és 193. napja.
Holnap Jenő napja lesz.

1711. Rákóczinak mindjárt bujdosása első hónapjaiban elég alkalma volt meggyőződni a francia gyámolítás horderejéről. E napon Vetésy tudósítása így szólt: "A királyhoz beadott emlékiratra Torczy válasza ez volt: ő fölsége nem határozhatja el magát fönséged iránti oltalmának folytatására, mert fönségedben csak oly személyt lát, minő a molnárrá lett püspök.


1795. Sándor főherceg nádor halála. Luxemburgban, midőn röppentyűkészítéssel foglalkozott, a lőpor fölrobbanása által halálosan megsebesített, minek következtében július 12-én meghalt.


Sebők Éva / 1927.júl.12. - /

Mosoly-csalogató

Dugtam rosszkedvemet
csípős hangyabolyba.
Raktam jobbik kedvem
egy nagy garabolyba.

Garabolyt fölvettem,
föl a háztetőre,
jobbik kedvem fogytán
markolok belőle.

Időjárás

2025-07-12, 19:25
Clear sky
SW
Clear sky
27°C
3.1 m/s
Apparent: 25°C
Nyomás: 1013 mb
Páratartalom: 30%
Szél: 3.1 m/s SW
Széllökések: 7.5 m/s
UV-Index: 1.35
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 04:59
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com