Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Joan Jett and the Blackhearts - Little liar
67
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Hozzátartozóknak csak akkor jár a GYOD, ha a szülő azt korábban már kapta

- 2025. július 6. 17:55 - 537 megtekintés

Kétszer semmisítette meg az Alkotmánybíróság, most ismét visszakerült a rendelkezés a szociális törvénybe.

Az Alkotmánybíróság eddig két alkalommal, először 2023-ban, majd 2024-ben (visszamenőleges hatállyal, 2023. július 22. napjával) semmisítette meg és tiltotta meg a szociális törvény (1993. évi III. törvény, Szoctv.) azon rendelkezésének alkalmazását, amely szerint a gyermekek otthongondozási díja, vagyis a GYOD csak akkor járhat a szülőn kívül más, a gyermekkel közös háztartásban élő hozzátartozónak – a szülő halála, betegsége esetén –, ha a szülő korábban már kapta ezt az ellátást. Az Alkotmánybíróság szerint ez a szabályozás sérti az Alaptörvényt, mert indokolatlanul különbséget tesz hasonló helyzetben lévő hozzátartozók között, és ezzel hátrányos megkülönböztetést valósít meg. Az Alkotmánybíróság indokolása alapján a hozzátartozók homogén csoportnak tekinthetők, a szabályozás pedig észszerű indokolás nélküli különbségtételt valósít meg a homogén csoporton belül azáltal, hogy különbséget tesz azon esetek között, amikor a hozzátartozó a szülő halála vagy egészségromlása, illetőleg a szülői felügyeleti jog szünetelése vagy megszüntetése miatt gondozza saját háztartásában a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket.

Az első megsemmisítést követően, az Országgyűlés a szerencsejáték-szervezésről, az elektronikus ügyintézésről és más törvények jogrendszeri koherenciáját célzó módosításokról szóló 2023. évi LX. törvénnyel, érdemi indokolás nélkül, ismét beiktatta a szociális törvény szövegébe azt az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített fordulatot, mely szerint a hozzátartozónak csak abban az esetben jár a GYOD, ha azt a szülő részére korábban már folyósították. 

Az Alkotmánybíróság ezt követően, egy 2024 januárjában előterjesztett kérelem kapcsán ismét megerősítette korábbi álláspontját: a Szoctv. vonatkozó rendelkezése, amely előírja, hogy a hozzátartozónak csak akkor jár a GYOD, ha az ellátást a szülő részére korábban már megállapították, alaptörvény-ellenes. 

Magyarország 2026. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvény, 2025. július 1. napjától történő alkalmazással, ismét beépítette a szociális törvénybe tulajdonképpen ugyanazt, a korábban már kétszer megsemmisített fordulatot:  a szociális törvény 39. § (1a) bekezdése szerint, akkor állapítható meg a hozzátartozónak a GYOD, ha a szülőnek korábban megállapították a GYOD-ot és az a szülő halála, illetve akadályozottá válása miatt szűnt meg. A törvény egy kivételt tartalmaz fentiek alól: ha a gyermek már kiskorúként került a hozzátartozóhoz, abban az esetben nem feltétele a GYOD hozzátartozó részére történő megállapításának az, hogy a szülő korábban már kapta ezt az ellátást.  

A ellátás terhe és felelőssége független attól, hogy ki látja el a fogyatékossággal élő személyt, ezért Szövetségünk álláspontja az, hogy minden esetben a nevelés, ellátás tényéhez és nem a hozzátartozó személyéhez, illetve korábbi jogosultságához kellene kötni az ellátás igénylését és folyósítását. A szabályozás méltatlan helyzetbe hozhatja azokat a hozzátartozókat is, akik akár korábbi életüket feladva vállalják a fogyatékossággal élő személy gondozását, de ennek ellenére nem részesülhetnek ezért pénzbeli ellátásban.

Az Alkotmánybíróság határozatainak szöveg itt olvasható:
https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=1E6F6D6981D1FA21C125896A006167C9
https://alkotmanybirosag.hu/ugyadatlap/?id=EBFC7336FDB0FDA2C1258B46005ACD3C

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


- egy = 4

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 9:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Gery
    Pletykák a nagyvilágból, érdekességek, remek zenékkel tűzdelve. A műsor élőben zajlik, így a hallgatók hozzászólását is várják a műsor készítői!
  • 15:00: Délután - benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: - Anonymous műsora
    Műsorunk az egyetemes és magyar színművészet jelentős személyiségeinek pályáját szeretné bemutatni. Ahol hozzáférhető riportok, esetleg kortársak nyilatkozatai, emlékiratok, hangfelvételek elérhetők ,ezeket is bemutatjuk . Nyílván ,mint minden ilyen műsor esetében, a teljességre csak törekedni tudunk, hiszen még közeli barátainkat sem ismerhetjük meg teljesen,egy régebben elhunyt legendás művész estében ez még nehezebb. Néha egy anekdóta többet mond, mint a tudományos értekezés. Az emlékezésekből ezek a nagyon jellemző történetek sem maradnak ki. Ja ,igen..Miért nevezem magam Anonymusnak? Talán mert én nem vagyok fontos. Legyen a művész arca a fontosabb... A műsorokhoz jó szórakozást kívánok Anonymus
  • 17:00: Nekem 80 - zenék a 80-as évekből
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 20:00: Mentők, tűzoltók - a T-Rádió műsora
  • 21:00: - Műsorvezető: Tandari Ági
    A Magyar Médiaválogatott 2004-ben jött létre ismert emberek, zenészek, színészek, média személyiségek, sportolók részvételével. A válogatott tagjai évente 50-80 rendezvényen vesznek részt, és jelenlétük garancia a jó hangulatra. Nem csak sportolnak, de bármilyen eseményen szívesen vállalnak tevékeny részvételt: disznót vágnak, kolbászt töltenek, rekordokat állítanak fel és színpadi produkciókkal szórakoztatnak. A Médiaválogatott Sztártitkok Havi műsorunkban olyan sztárok vallanak titkaikról, mint pl. Tihanyi Tóth Csaba, Cozombolis, Ya Ou, Beleznay Endre, Sipos Tomi, Raul, Kefir, Palcsó Tomi, Békefi Viki, Vajtó Lajos, Fésűs Nelly, Lányi Lala, Szolnoki Peti, stb... A műsor részben napi aktualitás, részben pedig egy kicsit sport, egy kicsit magánélet, egy kicsit bulvár.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. február 5. csütörtök, Ágota, Ingrid napja van.
Az év 06. hete és 36. napja.
Holnap Dorotya, Dóra napja lesz.

1519. Perényi Imre nádor halála. 1515-ben, mint nádor, Pozsony utcáin nagy pátosszal ellenmondatott, de mint főnemes mindent aláírt, ami tőle kívántatott.


1810. Ráth Mátyás, az első magyar hírlap, a Magyar Hírmondó szerkesztőjének halála Győrött.


Kisfaludy Károly /1788. febr. 5. -
1830. nov.21. /
Szülőföldem szép határa

Szülőföldem szép határa!
Meglátlak-e valahára?
Ahol állok, ahol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek..."

Időjárás

2026-02-05, 11:13
Overcast
E
Előjelzés
6°C
1.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1002 mb
Páratartalom: 98%
Szél: 1.5 m/s E
Széllökések: 4.9 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /73% / Rain
Napfelkelte: 07:04
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy mínusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 329

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya
Unable to decode JSON data from the specified URL

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com