Nem lehet több beteget ápolni az otthonában
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyilvánosságra hozott keretszámok alapján az önkormányzatok bizonyos szám felett nem kapnak állami támogatást azon rászoruló betegek, idősek vagy mozgáskorlátozottak után, akiket a keret felett kívánnának gondozni.
A tavaly meghatározott keretszámhoz képest változatlan marad a házi segítségnyújtásban részesíthetők száma idén, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem fogad be új kapacitást, az eddigi létszámon felül ellátottak után nem fizetnek állami normatívát – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
A szaktárca által nyilvánosságra hozott keretszámok alapján azt írta a napilap, hogy nem bővíthetik a települések az időseknek otthonukban segítséget nyújtó falugondnoki, tanyagondnoki hálózatot, és a napi egyszeri meleg ételt biztosító szociális étkeztetést sem. Nem növelhető ezeken kívül a férőhely a fogyatékossággal élők lakóotthonaiban és a többnyire idős, beteg embereket ellátó, ápolást, gondozást nyújtó intézményekben sem.
Forrás: origo.hu
Ezeket is olvassa el:
EU elnökség–KTK: kiemelt figyelmet fordítanak a fogyatékossággal élők egyenlő esélyeinek biztosításá...
Jótékonykodó motorosok árasztották el Szerepet
Februárban kapják meg a 13. havi nyugdíj első részletét az érintettek
Kormányszóvivő: szerdától utalja az emelt összegű nyugdíjakat az államkincstár
Írói pályázatot hirdet a "Töretlen Hangok" projekt
Írószer adományokat kaptak rászoruló kisgyermekek
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
12°C






Vélemény, hozzászólás?