Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
70
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Ismét rohamtempóban terjed egy régi gyermekbetegség!

- 2016. március 24. 7:27 -

Sokan már szinte el is felejtettük a nevét, de sajnos eddig ismeretlen okból újra terjedni kezdett egy rettegett gyermekbetegség, a skarlát.

A viktoriánus korban halálos veszélyt jelentő skarlát több száz gyereket betegített meg egy hét alatt Nagy-Britanniában. Nincs magyarázat a visszatérésére.

Tavaly szeptember óta összesen 611 darab megbetegedést regisztráltak, átlagosan minden héten 600 új beteg jelent meg, a járvány szezonja azonban még tart, április közepére várják a lecsengést.

Minden háziorvos figyelmét felhívták arra, hogy számoljanak a betegsége megjelenésével, és a szülőket is tájékoztatták a tünetekről, melyek megjelenése esetén azonnal forduljanak orvoshoz!

Fontos tudni, hogy a skarlát ellen nincs semmilyen védőoltás!

“A skarlát, régies nevén vörheny egy baktérium – nevezetesen a Streptococcus pyogenes – által okozott akut fertőző betegség. Cseppfertőzéssel terjed. Kb. egy hét lappangás után láz, torokfájdalom, nyaki nyirokcsomó-duzzanat, majd pontozott, apró elemű bőrkiütés lép fel – ekkor típusos a kép. Adott esetben igen jellegzetes, lobos garatképletek észlelhetők.

A kiütés leginkább a hajlatokban – a melegnek kitett helyeken – látható, és az egyébként összefolyó pírral borított orcák mellett szintén jellemző módon megkímélt – sápadt – a száj körüli terület. A nyelven először vaskos fehéres lepedék, majd annak leválása után a kissé fellazult, erősen papillázott nyelv („málnanyelv”) látható.

A torokból rendesen kitenyészthető a kórokozó. A kiütés ennek egyik toxinjának a következménye. A skarlát obligát módon (ha a beteg arra nem érzékeny) penicillinnel kezelendő – ez jelenthet szájon át való kezelést is.

Esetleges szövődmények a szívet, ízületeket érinthetik.

Mivel a tünetek gyorsan elmúlnak, immunitás nem feltétlenül alakul ki, ennek megfelelően ismételt megbetegedések előfordulhatnak. A betegséget az ÁNTSZ-nek be kell jelenteni.

Lappangási ideje két-nyolc, többnyire három nap.

Tipikusan lázzal, hidegrázással, hányással és garatgyulladással kezdődik, de fej- és hasfájás is kísérheti. A láz akár 40 fokra is felszökhet. A garat mélyvörös, a mandulák duzzadtak, majd fehér lepedékesek. A nyelés fájdalmassá válik, és az állkapocs alatti nyirokcsomók megdagadnak. A nyelv fehér lepedékes, majd a lepedék feloszlása után fénylő vörös kiálló ízlelőbimbókkal (málnanyelv).

Egy-négy nap múlva megjelenik a jellegzetes élénkvörös kiütés. A foltok gombostűfej nagyságúak, és sűrűek. A leginkább érintett helyek a hónalj és az ágyék, de az egész testre is kiterjedhet, kivéve a száj-áll háromszöget. A bőr érdes tapintású. A betegség kezdetét követő két hét múlva testszerte hámlani kezd a bőr. Néha ez alapján állapítják meg a skarlátot, mivel a kiütés még nem elég bizonyíték, hiszen vannak más betegségek is, amik szintén kiütéssel járnak, és sok ilyen betegség vírusos. Emellett a kiütések esetleg allergiával is magyarázhatók.

A betegség lehet súlyos magas lázzal, erős fájdalmakkal és kifejezett kiütésekkel, de lehet enyhe is nyakfájással és kevés jellemző tünettel, sőt láz, kiütések és a nyelv elszíneződése nélkül is jelentkezhet, emiatt nem is ismerik fel mindig a skarlátot. A mandula- vagy mandulák hiányában garatgyulladás viszont elmaradhatatlan.

A 21. század elején az erős tünetekkel járó skarlát ritka.

Leginkább a streptococcus-utóbetegségektől kell tartani: a gennyes középfülgyulladástól, a poststreptococcus vesegyulladástól és a reumás lázzal járó reumás ízületi megbetegedéstől, a szívizomgyulladástól, ami a beteg egész további életére kihat. Ezeket a betegségeket az immunrendszer válaszreakciója okozza a betegség kitörésétől számított négy-hat hétig még jelenlevő kórokozók ellen. Ezek a szövődmények ma már ritkák.

Továbbá egyes jelek arra mutatnak, hogy a streptococcus-fertőzés neuropszichiátriai megbetegedéseket eredményezhet (PANDAS), például Tourette-szindrómát, vagy kényszerbetegséget.

Ha a kórokozók a vérerekbe kerülnek, akkor toxikus sokk is kialakulhat.

A beteg környezetében tartózkodóknak fokozottan kell figyelniük minden nyílt sebet, és minden gomba által fertőzött bőrfelületet, mivel a bőralját és az izmokat is fertőzés fenyegeti.”

Forrás erdekes.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük



Deprecated: Implicit conversion from float 3.2 to int loses precision in /home/hobbyradio/public_html/wp-content/plugins/akadalymentes-captcha/akadalymentes_captcha.php on line 769
8 * = harminc kettő

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 16. péntek, Gál napja van.
Az év 42. hete és 289. napja.
Holnap Hedvig napja lesz.

1716. Temesvár visszafoglalása a törököktől.


1949. Veszprémben megnyílik a budapesti Műszaki Egyetem nehézvegyipari tagozata.


Gvadányi József
/ 1725. okt.l6. - 1801. dec.21. /

Egy falusi nótáriusnak budai utazása

"...Hazánkban nemzete volt mindég tündöklő,
Híre-neve fénylett, mint fénylik gyémántkő:
Légyen nagyságod is eleit követő,
Azt ha nem cselekszi, üsse meg a mennykő!"

Időjárás

2026-10-16, 06:28
Clear sky
N
Clear sky
8°C
1.7 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1027 mb
Páratartalom: 63%
Szél: 1.7 m/s N
Széllökések: 5.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 07:03
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com