Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szemfüles - a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének m*sora
62
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (iPhone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Kisgyerekkorától tarthatta fogságban fogyatékos lányát az anya

- 2016. április 23. 13:13 -

A most 26 éves, értelmi fogyatékos lányt a rendőrség szerint kisgyerekkora óta tarthatta bezárva az anyja.

nlc.p3k.hu/data/cikk/18/172483/1.jpg
(A kép csak illusztráció.)

Az 54 éves nőt azzal vádolják, hogy értelmi fogyatékos lányát kisgyerekkora óta tarthatta bezárva. Az esetre akkor derült fény, mikor az egyik szomszéd kihívta a dél-németországi Rosenheim városában élő nőre a rendőrséget.

A rendőröknek először a lakásban felhalmozott ipari mennyiségű szemét tűnt fel, majd egy zárt ajtó mögött rátaláltak a 26 éves lányra. A lány elhanyagolt és magatehetetlen állapotban volt.

Az egyik szomszéd azt állítja, még életében nem látta a lányt, pedig már 2003 óta lakik az épületben.

A lány anyja, ahogy a rendőrök megérkeztek, megpróbált öngyilkos lenni. Az anyát és lányát is kórházba szállították, és egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mióta élhetett fogságban a fiatal lány.

Forrás: Mirror és a nlcafe.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


+ 8 = tizenöt

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 25. péntek, Eufrozina, Kende napja van.
Az év 39. hete és 268. napja.
Holnap Jusztina napja lesz.

1785. II. József rendelete a bírósági szervezet átalakításáról. (A Hétszemélyes Tábla 12, a Királyi Tábla 14 bírából áll; a bírákat a király nevezi ki, a régi ítélőmesteri rendszer megszűnik; szabályozza a munkaidőt és az elvégzendő feladatokat; a rendelet 1786. január 1-ével lép hatályba.)


1792. A Helytartótanács az 1791:26. törvénycikk rendelkezésével ellentétben úgy rendelkezik, hogy vegyesházasság esetén minden gyermek a katolikus hitet követi.


Lévay József: Szüretünk

Gondolatim mostan
Mulatozva járnak,
Csekély gazdasága
Körül édesapámnak:
Csak oda tér lelkem
Mikoron elfárad,
Ha másutt előtte
A búbaj megárad.
Ott nyugtot találhat..."

Időjárás

2026-09-25, 13:24
Mainly clear
NE
Mainly clear
19°C
1.3 m/s
Apparent: 18°C
Nyomás: 1022 mb
Páratartalom: 51%
Szél: 1.3 m/s NE
Széllökések: 8.7 m/s
UV-Index: 4.35
Rövid leírás: 0mm /4% / Rain
Napfelkelte: 06:34
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy szorozva hat = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com