Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


US fever show - listavezet* dalok Amerikából
52
hallgató

A fogyatékkal élőkről, másképp

- 2016. július 15. 11:46 - 2039 megtekintés

Meghatározó volt számára az, amikor először találkozott fogyatékkal élő gyermekkel, attól fogva sokat foglalkozott velük hangzott el Szemán Józsefné Jutka debreceni pszichológus keddi előadásán.

cdn1.boon.hu/2016/05/hi-650x435.jpg

A Sérült gyerek a Családban című előadás az 1. Számú Speciális Oktatási Központ által szervezett iskolanapon hangzott el. Oláh Andrea, az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket s mondott egyúttal köszönetet a tanintézet alkalmazottainak a mindennapi önzetlen munkájukért. A rendezvény meghívottja volt Huszár István alpolgármester is, aki elmondta: kampány ide vagy oda, de az tény, hogy egyedül az RMDSZ tesz említést a családokról a programjában, más pártoknál ez nem lelhető fel, holott egy stabil társadalom a családok biztonságán alapszik, s csak stabil családokkal lehet jövőt építeni.

Átélések
Mindent, amit tudok, a fogyatékkal élő gyermekek szüleitől tanultam mondta bevezetőként Szemán Józsefné, aki több mint két évtizede dolgozik a fogyatékkal élőkkel. A későbbiek során konkrét példákkal ábrázolta, mennyire fejlődőképesek lehetnek a fogyatékkal élő gyerekek, ha megfelelő módon közelítünk hozzájuk. Már az első esete kapcsán is felfigyelt arra a különös szimbiózisra, ami a fogyatékos gyermek és az édesanyja között volt, később elgondolkodott azokon a kijelentéseken, melyet fogyatékos szülők tettek: Isten áldásának tartották azt, hogy ilyen gyermekük van. A későbbiek során rájött: a fogyatékkal élő gyermek nemegyszer lelki többlettel rendelkezik, nagyon sok szeretetet tud nyújtani és egyúttal olyan átélésekre teszi képessé a szülőjét, melyeket máshonnan nem kaphatna meg.

Bűntudat
Az előadás során a szülők gondjairól is szó esett: viszonylag fiatal szülők, akiknek fogyatékkal élő gyermekük van, halálfélelemmel küszködnek, nem tudják, mi lesz a gyermekükkel, ha ők már nem lesznek. Ugyanez egészséges gyerekek szüleinél legtöbbször fel sem merül. Kihangsúlyozta a hasonló gondokkal küszködő szülőkből álló egyesületek fontosságát tapasztalatból tudja, milyen sokat jelent egy hely, ahol elfogadják őket, ahol nem kell szerepet játszaniuk. Nemegyszer tapasztalta, hogy a szülők, akik profi módon, szakkifejezésekkel élve tudnak felszólalni gyermekük érdekében, egyébként összeroskadnak. Gyakorta marcangolja őket a bűntudat, nem tudják, miért született fogyatékkal a gyermekük, és erre sokszor nincs is egyértelmű válasz.

Különböző olyan esetekre is kitért, amikor a gyermeket hibásan kezelték. Ez könnyen előfordulhat, hiszen sok múlik a gyermek pillanatnyi lelkiállapotán. Találkozott már autistaként kezelt Tourette szindrómás gyermekkel, s olyannal is, akit autistaként kezelték, s hatalmas fejlődésen ment át. Fontos, hogy a fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozó intézményekben mindig a gyermek álljon a középpontban, s fogadják el, akkor is, ha ótvaros, vagy csorog az orra, bármilyen állapotban is érkezik hozzánk. Később a fogyatékkal élők iránti tisztelet kérdésére, illetve a megkülönböztetés formáira tért ki, s szó esett a Speciális Szükségletűekért Alapítvány tevékenységéről is, illetve arról, milyen tapasztalatai vannak a felnőttkorú fogyatékkal élők gondozásával kapcsolatban.

Kérdőre vonták
Az előadás végén Huszár István alpolgármester említést tett egy olyan, általa tapasztalt esetről, amikor a rendőr kérdőre vonta a nyilvánvalóan fogyatékkal élő személyt, hogy miért parkolt túl közel a városházához. A mentalitás megváltoztatására van szükség, hangsúlyozta ki, a nevelést pedig gyerekkorban kell elkezdeni. Megemlítette Thomas Edison feltaláló esetét is, akit gyerekkorában értelmi fogyatékosnak tartottak az iskolában, de édesanyja az erre vonatkozó levelet megmásítva olvasta fel a gyermeknek azaz az értelmi fogyatékos szót a zseni kifejezéssel cserélte fel.

Forrás boon.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


nyolc + 8 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 17:13
Clear sky
SSW
Clear sky
30°C
3.8 m/s
Apparent: 29°C
Nyomás: 1016 mb
Páratartalom: 33%
Szél: 3.8 m/s SSW
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 3.85
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz három = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com