„Női nap” a VÁI-ban
A tavalyi nagy siker után, idén is megszervezi a Vakok Állami Intézete a „Női nap” című rendezvényét, melyre invitálják a látássérült hölgyek jelentkezését.
A programok a következőek lesznek: Ünnepi köszöntő, Salsa tanítás és tánc, süti és meglepetés ajándék, masszázs, sminkelés és frizura igazítás, ,,Ilyen volt, ilyen lett” fotózás. A programon profi szakemberek szépítik a hölgyeket. Időpont: 2017. március 8. (szerda) 10 órától 14 óráig Helyszín: 1146 Budapest, Hermina út 21. rendezvényterem A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi e-mail címen tehetnek meg az érdeklődők 2017. március 6-ig: rendezveny@vakokintezete.hu Egyéb információ kérhető a következő telefonszámon: 06-1-872-9560 Minden hölgyet szeretettel vár Kroll Zsuzsanna és Szűcs Édua, a Vakok Állami Intézete munkatársai.
Ezeket is olvassa el:
Képzési konferencia a látássérültek készségeinek fejlesztésére Vietnámban
Augusztus 8-án kísérik utolsó útjára Rózsa Dezsőt
Középiskolások segítenek fogyatékkal élő embertársaikon
A felnőtt lakosság csaknem 40 százaléka érezte már úgy, hogy hátrányos megkülönböztetés éri. Tavaly ...
Meghívó ingyenes hajókirándulásra és városnézésre
Sportos családi nap Debrecenben
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
4°C






Vélemény, hozzászólás?