Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Szignál
64
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra) (Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Útjelző Hálózat programot kezdeményeznek a látássérültek egyszerűbb közlekedéséért

Megalakult az „Útjelző” – Látássérült Embereket Segítő Szervezetek Országos Hálózata: az első ülésen 42 szervezet közösen kimondta a Hálózat létrejöttét, és vállalta a közös szakmai munka megszületését .

A csatlakozott szervezetek listája mutatja, hogy a látássérült embereket támogató hazai szakmai közösség széles köre állt az együttműködés mellé, az oktatástól és rehabilitációtól a kultúrán, jogvédelemen és akadálymentesítésen át a szociális, egészségügyi és munkaerőpiaci támogatásig bezárólag.
A Hálózathoz eddig csatlakozott szervezetek között megtalálhatók többek között a megyei vakok és gyengénlátók egyesületei, országos intézmények, iskolák, alapítványok és szakmai műhelyek, valamint kulturális és színházi együttműködők . Külön köszönet illeti mind a 42 szervezetet, akik tudásukat, tapasztalatukat és kapacitásaikat a közös ügy szolgálatába helyezték : jelenlétük és aktív részvételük teremti meg annak alapját, hogy a Hálózat valódi, országos szakmai nyitottságot  képviseljen.
Az Útjelző Hálózat informális, önkéntes szakmai összefogási platform, amelynek kereteit és informatikai hátterét a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) biztosítja. A Hálózatnak nincs hierarchikus vezetése, nem rendelkezik  „vezetői szervezettel”: a résztvevők egyenrangú partnerként, közösen kialakított szakmai elvek alapján dolgoznak együtt. A VGYKE feladata a folyamatok és találkozók koordinációja, valamint az online felület fejlesztése és működtetése, ahol a Hálózat szakmai tevékenységének jelentős része átlátható módon lesz áttekinthető.
A következő hetekben indul a tényleges szakmai munka. Első lépésként a résztvevő szervezetek a legfontosabb területeken – különösen az oktatás és inkluzív nevelés, a foglalkoztatás és munkaerőpiaci részvétel, a digitális és fizikai akadálymentesítés, a közszolgáltatások hozzáférhetősége, a kultúra, sport és szabadidő, valamint a jogalkotás, érdekérvényesítés és szemléletformálás – közös problématérképet állítanak elő . Erre épülnek majd azok a szakmai minimumok, irányelvek, ajánlások és állásfoglalások, amelyek országos szinten hivatkozási alapot jelentenek a jogalkotás, a szakpolitikai döntéshozatal és a közszolgáltatások fejlesztése számára.
A Hálózat célja, hogy a látássérült embereket érintő területeken egységes, összehangolt szakmai álláspontok szülessenek, így a kormányzati, önkormányzati és más intézmények számára megbízható, egységes és szakmailag erős partnerként tud megjelenni.
A résztvevő szervezetek saját működésükben is hajlanak majd arra, hogy a közösen kialakított elveket és szakmai minimumokat alkalmazzák, ezzel erősítve az egységes, országos érdekképviseletet. Meggyőződésünk, hogy a ma sok esetben szigetszerűen működő kezdeményezések összekapcsolása révén jóval több látássérült emberhez juthatnak el a szolgáltatások és az információk, és a közös szakmai munka kézzelfogható, mérhető és tartós változásokat eredményezhet a mindennapi életkörülményekben.
Köszönik mindazoknak, akik már csatlakoztak az Útjelző Hálózathoz: elkötelezettségük, szakmai tudásuk és tereptapasztalatuk nélkül ez az országos összefogás nem jöhetett volna létre. Számítanak aktív részvételre a problématérképek kidolgozásában, a szakmai minimumok kialakításában és abban, hogy a Hálózat közös álláspontjait a saját területükön is hitelesen képviselik.
A Hálózathoz továbbra is várják azoknak az alapítványoknak, egyesületeknek, szövetségeknek, iskoláknak, cégeknek és intézményeknek a csatlakozását, amelyek kiemelten foglalkoznak a látássérült emberek támogatásával, szolgáltatások biztosításával vagy fejlesztésekben való részvétellel, és fontosnak tartják, hogy magas színvonalú szakmai munkájukat más szervezetekével összehangolva, közös elvek alapján egységesítsék . A csatlakozás egy szándéknyilatkozat aláírásával történik, a közös munka elsődlegesen online formában zajlik majd.
Jelentkezés és további információ: halozat@vgyke.com
Hiszik, hogy minél több szervezet csatlakozik az Útjelző Hálózathoz, annál erősebb lesz az a közös szakmai hang, amely Magyarországon a látássérült emberek jogainak érvényesülését, szolgáltatásaik fejlődését és mindennapi életminőségük javulását szolgálja. Az eddig csatlakozott szervezetekkel együtt már most olyan országos tudás- és tapasztalatbázis formálódik, amelyre hosszú távon is építeni lehet.
A Hálózathoz eddig csatlakozott szervezetek: 3Education Kft., „A fény túlsó oldalán…” Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete, A Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány, AKKU Egyesület, Bodor Tibor Kulturális Egyesület, Braille TISZA Sziget, Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete, Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete, Dunakanyari Látássérültek Egyesülete, ERESZ Látássérültek Egyesülete, Fehér Bot Alapítvány, Fény a Sötétben Alapítvány, Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete, Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma, Innováció a Látássérültekért Egyesület, Ki-Látás Közhasznú Alapítvány, LÁRESZ Egyesület, Látássérült Gyermekeket Nevelő-Oktató Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium, Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete, Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete, Magyar Optikus Ipartestület A Látásért Alapítvány, Magyar Színház, Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, Mindenki Képes Egyesület, Narradívák, REKORE Egyesület (Rehabilitációs Környezettervezők Egyesülete), Szem(l)életmód Rehabilitációs Központ, Szól a Szív Alapítvány, Vakok Állami Intézete, Vakok Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Fejlesztő Nevelés Oktatást Végző Iskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona, Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Tolna Vármegyei Egyesülete, Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete, Vakrepülés Színtársulat, Új Látásmód Egyesület.
A csatlakozás módjáról, a készülő online felületről és a következő szakmai lépésekről a Hálózat folyamatosan tájékoztatást ad majd partnereinek.

Berke Mónika
Hálózatkoordinátor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


három + 3 =

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Zenei visszatekintő Baluval
    Utazz velünk az időben a Back in Time-mal! Minden adásban egy-egy különleges évszámot veszünk górcső alá 1970-től egészen 2022-ig, hogy újraéljük a korszak legmeghatározóbb zenei pillanatait. Felcsendülnek a feledhetetlen slágerek, amelyek generációk életérzését formálták meg. Legyen szó a diszkó fénykoráról, a 90-es évek dance-lázáról vagy a közelmúlt listavezetőiről, nálunk minden dal egy időkapszula. Tarts velünk, és nosztalgiázzunk együtt a múlt legnagyobb kedvenceire! Kapcsolódj be, és hagyd, hogy a zene visszarepítsen a kedvenc éveidbe!
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a Media1 portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. szeptember 5. szombat, Viktor, Lőrinc napja van.
Az év 36. hete és 248. napja.
Holnap Zakariás napja lesz.

1272. Károly Szicília királya leányát Izabellát és vejét László királyt a magyar birodalom rendjeinek hűségébe ajánlotta. Tehát Lászlónak, igen fiatalon tíz éves korában, már felesége volt. Szicília királya 1272. június 24.én intézkedett leányának Magyarországra szállítása iránt.


1552.Hónapokig tartó pestisjárvány vonult végig hazánkon.


Kálnoky László
/ 1912. szept.5. - 1985. júl.31. /

Kettősség

Ha a szellem testköréből kiléphet
egy kis időre, zakatolva jár
az agyvelő tovább is, mint kitépett
pókláb, amely pók nélkül is kaszál.

Felhőt követ a szellem, s csapodár fényt,
az agy csak a felhúzott szerkezet
gépösztönét, míg óriásbogárként
fal az óra percegve perceket.

Időjárás

2026-09-06, 00:27
Clear sky
WNW
Clear sky
22°C
3.2 m/s
Apparent: 20°C
Nyomás: 1021 mb
Páratartalom: 47%
Szél: 3.2 m/s WNW
Széllökések: 10.3 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:09
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hét plusz kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com