Vajna Tímea csúnyán beszólt a kerekesszékesnek…

Rengeteget dolgoztam azon, hogy a lehetőségekhez képest minél hamarabb felépüljek, kikerüljek a kórházból, a rehabilitációs intézetből és folytassam az életem. Miután ez megtörtént Budapestre költöztem, főiskolára jártam, elkezdtem dolgozni. Több munkahelyem is volt/van. Ezeken felül integrációs tréningeket és motivációs előadásokat tartok, valamint a Magyar Kerekesszékes Tenisz Válogatott kerettagja vagyok. Több különböző médiakampányban vettem részt, végigvezettem a Budapest-Bamako Rally-t és kipróbáltam az ejtőernyőzést, és még sok mást, mindezeket már kerekesszékben.
Engedd meg, hogy ne szaporítsam tovább a szót magamról.

Bízom benne, hogy eljut hozzád a levelem, és egy személyes találkozás alkalmával részletesen is tudunk mesélni egymásnak, Te a filmötletedről, én pedig az életemről, amiből 15 évet kerekesszékben töltöttem. Ezeket csak azért írtam le, hogy lásd: nem egy dacos, az állapotától megkeseredett, sértődött ember ír neked a fent említett interjúd miatt, hanem olyan valaki, aki tudja, ismeri, amiről beszél ezzel a helyzettel kapcsolatban. Hidd el, engem nem zavar (mint sok más embert), hogy fényűzően élsz, hogy Lamborghini-vel közlekedsz, vagy a férjed yachtján pihentek a Riviérán. Van rá lehetőséged, hát élvezd! Őszintén! A kommentelőidtől kapsz ezzel kapcsolatban elég kritikát, pedig az ő életük attól nem fog változni. Én ezt már régen felismertem, így nem is áll szándékomban bárkit becsmérelni.

A levelem oka az az interjú, amiben a paralimpikonokról szóló filmötletedről mesélsz, melyet az amputált lábú síoktató ihletett. Néhány mondatot had emeljek ki, ami megütötte a fülem.

„…ha belegondolsz, borzasztó lehet nekik az életük és az, hogy …mondjuk veszünk egy ilyen testi fogyatékossággal élő embert, akkor milyen lehet az első s-z-e-x-u-á-l-i-s együttlét…tehát az borzasztó…” /Vajna Tímea/

Nem dacból, nem sértődésből emeltem ki, hanem, mert egy olyan befolyással és eléréssel bíró nő, mint Te, akit ennyien követnek és ezáltal influencer, nem engedheti meg magának, hogy ne kommunikáljon egyértelműen, pontosan, információ hiányában egy ilyen érzékeny témáról. A gazdasági és egyéb okokon kívül feltételezem a jó szándékot a részedről a film elkészítésével, a pozitív példán keresztül, de amennyiben ilyen nyilatkozatokat teszel, úgy nemhogy segítesz az ilyen emberek pozitív megítélésében és a társadalmi integrációjában (itthon pedig erre nagy szükség lenne, mert az USA-hoz képest – is – igencsak elmaradott a helyzet), hanem egy olyan képet alakítasz ki az olvasókban, nézőkben, ami még távolabb löki őket az igazságtól. A következőt értem ez alatt: ha Te azt mondod, hogy szörnyű egy mozgássérült, testi fogyatékos élete és a s-z-e-x-u-á-l-i-s élete úgy, hogy valószínűleg sosem voltál ilyen emberrel (vagy tapasztalat?), akkor azok a követőid, akiknek ugyancsak nincs ilyen tapasztalata pontosan ezzel a tudattal fognak tovább élni, kvázi tényként kezelve, azonosulva a szavaiddal. Hidd el, feltételezem, hogy nem így gondolod, ahogy hallatszik, de sokan fogják úgy érteni, ahogy mondtad, amivel ismert emberként óriási károkat okozol.

Amennyiben komolyan foglalkozol a film ötletével, úgy felajánlom az együttműködésem ezzel kapcsolatban, kvázi tanácsadóként, hogy ne csak az Oscar legyen a cél, hanem valami annál sokkal nagyobb és jobb dolog is, mégpedig az emberek gondolatainak helyes irányba történő átformálása, félelmeik leküzdése és a tévhitek eloszlatása. Természetesen a filmen kívül is szívesen beszélgetek veled erről a témáról, hogy legközelebb már megfelelően tudj kommunikálni, nyilatkozni ezzel kapcsolatban. Tudom, hogy megvan a stábod, megvannak a segítőid, de ehhez a témához valószínűleg ők sem értenek a legmegfelelőbben. A segítségem a társadalom és az emberek érdekében ajánlom fel, hogy elinduljunk végre egy jobb jövő felé. A kérdés, hogy részese akarsz-e lenni a pozitív változásnak?! A dalai láma azt mondja: „Abban a pillanatban, amikor rájössz arra, hogy hibáztál, lépj közbe és igyekezz kijavítani…”

További sok sikert!
Üdvözlettel:Gyuri