SafeEye: Amikor a technológia helyettesíti a szemeket
Egy átlagember számára egy járdát, küszöböt vagy aknát eltorlaszoló, parkoló motorkerékpár csupán kisebb kellemetlenséget jelenthet. Egy látássérült személy számára azonban kockázatot jelenthet egy amúgy is kihívásokkal teli utazás során.
Ezt a valóságot alapul véve, 2026 januárjában az FPTU Can Tho kampuszon tanuló diákok egy csoportja – köztük Pham Thi Thuy My, Nguyen Duy Khang (multimédiás kommunikáció), Nguyen Thi Anh Thu (grafikai tervezés és digitális művészet), Le Thinh, Nguyen Chi Duong és Tran Le Gia Phuc (szoftverfejlesztés) – Le Canh Bich Tho előadó irányításával kidolgozta a SafeEye projektet – egy mozgássegítő eszközt látássérültek számára.
Az „AI for Eye” élményrendezvény a projekt egyik kiemelkedő eseménye.
A SafeEye mesterséges intelligencián alapuló számítógépes látást használ, kamerát, Raspberry Pi-t, 4G-kapcsolatot, GPS-t és hangjelző rendszert kombinálva. A 120 fokos kamera rögzíti a környezetet, majd a mesterséges intelligencia modell elemzi a képeket, és azonosítja a tárgyakat, például embereket, járműveket, bútorokat, járdaszegélyeket, aknafedeleket vagy vietnami pénznemeket. Az eredményeket hanginformációkká alakítja, például „Motorkerékpár elöl”, a piacon kapható más segédeszközökhöz hasonlóan rezgő vagy sípoló hangok helyett.
A csapat szerint a SafeEye mesterséges intelligencia alapú modellje a fejlesztés során több mint 90%-os felismerési pontosságot ért el, és optimálisan illeszkedett a vietnami utcai infrastrukturális viszonyokhoz. Az eszközt „offline-elsőként” tervezték, ami azt jelenti, hogy az olyan kulcsfontosságú funkciók, mint az akadályérzékelés, a helyszíni riasztások és a helyi SOS működés, internetfüggetlenek. A hálózati kapcsolatot elsősorban olyan kibővített funkciókhoz használják, mint az SOS-adatok küldése, a helymegosztás a családdal vagy az alkalmazásokkal való szinkronizálás.
Figyelemre méltó, hogy a SafeEye fejlesztése nem csak a laboratóriumban történt. Le Canh Bich Tho előadó irányításával a csapat fokozatosan a technológiai modellből a valós alkalmazássá alakította a problémát, közvetlenül találkoztak látássérült emberekkel, felmérték igényeiket, és kapcsolatba léptek a Can Tho Vakok Városi Egyesületével, hogy a prototípust kipróbálják. A próbaüzem után Tran Anh Duy úr, Can Tho látássérült lakosa meglehetősen jól értékelte az eszköz kialakítását, hangzását és akkumulátor-üzemidejét, miközben a riasztási sebesség javítását, valamint a több tárgy, például táblák és lépcsők felismerésére való képességének bővítését javasolta.
A diákcsoport számára a közösség visszajelzései segítettek felismerni a technológiai modell és a mindennapi életben használható valós termék közötti szakadékot. „Egy praktikus MI-termék fejlesztése nem csak arról szól, hogy a modell felismerje a tárgyakat, hanem arról is, hogy a rendszer stabilan működjön, és elég gyorsan és világosan szolgáltasson információkat ahhoz, hogy a felhasználók valós helyzetekben is felhasználhassák azokat ” – osztotta meg Le Thinh, a SafeEye csoport képviselője.
A tesztelési fázis után a SafeEye 30 millió VND indulótőkét kapott az iskolától a prototípus további finomítására. A csapat számára ez a támogatás megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy az ötlet a prototípusból egy gyakorlati alkalmazásokkal rendelkező termékké fejlődjön, a felhasználói igények és tapasztalatok alapján.
Gondoskodás és kényelem: Alkalmazkodó divat és empátia
„Most először éreztem magam nőiesnek anélkül, hogy feláldoztam volna a kényelmet ” – osztotta meg egy kerekesszéket használó diáklány, miután kipróbálta a Care and Comfort termékeket. Ez a kijelentés világosan megmutatta a projektcsapatnak, hogy mire törekednek. A kerekesszéket használók számára a ruházatnak nemcsak könnyen viselhetőnek kell lennie, hanem jól illeszkedőnek, kényelmesnek és stílusosnak is ahhoz, hogy magabiztosan dönthessenek a választásukról.
A K17-es digitális marketing szakos hallgatók ötlete az egyik tag közvetlen tapasztalatából fakadt, aki egy súlyosan beteg, kerekesszéket használó rokonát gondozta. A beteg számára fájdalmas lehet a sok mozgás az átöltözéshez; az ápoló számára pedig a kis gombok, cipzárak vagy merev anyagok nehezítik a folyamatot. Az FPTU Hanoi kampus hallgatói, Dang Van Dat, Ta Thuc Anh, Dang Mai Linh, Tran Thi Bich Hanh és Vu Van Tuyen ezért feltették a kérdést: hogyan tudnak a fogyatékkal élők, a betegek vagy a korlátozott mozgásképességűek kényelmesebben öltözködni?
A Gondoskodás és Kényelem projekt tagjai.
Ahelyett, hogy azonnal megtervezték volna a ruhaszabásmintát, a csapat időt töltött a felhasználók rehabilitációs központokban és egészségügyi intézményekben történő kutatásával. Az egyetemen szerzett ügyfélkutatási és viselkedéselemzési ismereteikre támaszkodva a csapattagok nemcsak a ruhaviseléssel járó kellemetlenségeket kérdőjelezték meg, hanem a felhasználók vágyait, pszichológiáját és termékválasztásait is. Nguyen Huong Ly előadó irányításával a projekt egy adaptív ruházati vonalat fejlesztett ki, amely mágneses zárakkal rendelkezik gombok vagy cipzárak helyett, valamint rugalmas nyílásokkal a karoknál, a vállaknál és a csípőnél a könnyű viselés és levétel érdekében. Az anyagokat a puhaság, rugalmasság, légáteresztő képesség és a minimális bőrirritáció kritériumai alapján is kiválasztották.
Pontosabban, a felhasználók megértésének folyamata egy másik követelményt is elé állított a csapat számára: olyan termékeket kell létrehozniuk, amelyek a fogyatékkal élők számára is megfelelőek, de nem kizárólag a mozgáskorlátozottságukon keresztül. A felhasználóknak továbbra is szükségük van arra, hogy jól öltözködjenek, kifejezzék egyéniségüket, és magabiztosak legyenek a megjelenésükben. A fent említett, kerekesszéket használó diáklány visszajelzése egyértelműen bizonyítja ezt a nézőpontot.
A csapat számára ez a tapasztalat kiszélesítette a tervezési problémához való hozzáállásukat. Egy mozgáskorlátozottak számára készült terméknek nem feltétlenül abból kell kiindulnia, amit „nem tudnak megtenni”, hanem egészen hétköznapi vágyakból is kiindulhat: hogy legyenek választási lehetőségeik, hogy egy szép terméket használjanak, és úgy éljenek, ahogy szeretnének.
A Care and Comfort különleges ruházati vonala kényelmet kínál viselőjének.
A projektet követően a csapat továbbra is a Care and Comfort kereskedelmi forgalomba hozatalára összpontosít, kezdetben online és közvetlen csatornákon keresztül, miközben a célközönséget kiterjeszti a balesetekből, műtétekből lábadozókra vagy szülés utáni nőkre. Hosszú távon a csapat egy B2B modell kidolgozását tervezi kórházakkal, rehabilitációs központokkal, idősotthonokkal és orvostechnikai eszközöket forgalmazó vállalkozásokkal.
A Megosztási Projekt: A régi tárgyaktól a megosztás útjáig
A technológiai termékek és megoldások létrehozása mellett az FPTU hallgatói tudásukat és készségeiket közösségi tevékenységekben is alkalmazzák, hozzáférhetőbb módon. A „Sparrow Charity Project” egy példa erre. Ezt a projektet nyolc FPTU hallgatóból álló csoport valósította meg a hanoi kampuszon: Nguyen Huong Giang, Tran Ngoc Dung, Ngo Xuan Nhung, Than Minh Ngoc, Dao Quang Trong, Nguyen Minh Hoang (multimédiás kommunikáció), valamint Nguyen The Dai és Tran Trung Hieu (szoftverfejlesztés).
A Thuy An Fogyatékkal Élők Rehabilitációs Központjában szórakoztató tevékenységeket, interakciót, beszélgetést és ajándékozást tartottak a gyerekeknek.
A projekt egyedülálló aspektusa abban rejlik, hogy régi ruhákat gyűjtenek, hogy azokat a központban élő gyerekek számára takarókká újrahasznosítsák. Ahelyett, hogy egyszerűen csak kész ajándékokat adományoznának, a csoport a teljes folyamatot kezeli a gyűjtéstől, válogatástól, mosástól és fertőtlenítéstől kezdve a vágáson, varráson át a termék befejezéséig. Azok a tárgyak, amelyeket már nem eredeti módjukban használnak, így hosszabb élettartamot kapnak, és értékes tárgyakká válnak a rászorulók számára.
Az újrahasznosítási tevékenységek mellett a csoport közösségi média kampányokat indított, adománygyűjtést folytatott, és felszólította a közösséget, hogy járuljanak hozzá a projekthez. Az adománygyűjtési folyamat után több mint 13 millió vietnami dongot gyűjtöttek össze. Ezt követően a csoport jótékonysági tevékenységet szervezett a Thuy An Fogyatékkal Élők Rehabilitációs Központjában (Hanoi), amely játékokat, interakciót, beszélgetéseket és ajándékozást tartalmazott a gyerekek számára.
A csoport erőfeszítéseit elismerték, amikor a „Sparrow Volunteer Project” második díjat nyert a „Közösségfejlesztési kezdeményezés – Fenntartható önkéntesség” kategóriában a „Diákok társadalmi megoldásokat teremtenek” versenyen a 2026-os tavaszi félévben. A tagok számára egy közösségi projekt értéke nemcsak az elajándékozott ajándékok számában rejlik, hanem abban is, hogy a látszólag apró erőforrások hogyan kapcsolódnak össze és alakulnak át értékes hozzájárulásokká mások számára.
Nguyen Huong Giang, a csapat vezetője a projekt fejlődési útjáról nyilatkozva elmondta: „Az iskola teret teremtett a csapat számára a tanuláshoz, a kísérletezéshez és a projekt megvalósításához. A témavezető előadó irányításával a tagok számos kulisszatitokban vehettek részt egy közösségi projekt során, a probléma azonosításától, a tervezésen, az erőforrások összekapcsolásán, a feladatok felosztásán át a kommunikációig és a tevékenységek szervezéséig. Ezért az iskola legnagyobb értéke nemcsak a projekt megvalósításához szükséges létesítményekben vagy térben rejlik, hanem abban a környezetben is, ahol a diákok proaktívan kezdeményezhetnek, tesztelhetik képességeiket, és ötleteiket konkrét cselekvésekké alakíthatják ” – fejezte ki Huong Giang.
Two4Us és minden elég : Amikor a média segít megváltoztatni a nézőpontokat.
A két projekt, a Two4Us és az All Enough esetében a diákok által a társadalmi hatás megteremtésére és a hátrányos helyzetű közösségek támogatására használt „eszközök” nem technológia vagy kézzelfogható termékek, hanem kommunikáció.Ezt a két projektet az FPTU hanoi kampusának kommunikációs technológia szakos K19-es és K20-as diákjainak egy csoportja valósította meg, köztük Nguyen Duc Nam, Kieu Huy Quang, Le Nguyen Kim Anh, Hoang Thi Lan Huong és Nguyen Huong Giang; a Two4Us projektben Banh Gia Minh is közreműködik.
A két projekt két különböző közösséget céloz meg. A Two4Us az autista embereket célozza meg, míg az All Enough a fogyatékkal élőkre összpontosít. A közös pontjuk egy kérdésben rejlik: amikor a társadalom ezekről a közösségekről beszél, vajon valóban megértjük-e őket, vagy csupán ismerős sztereotípiákon keresztül tekintünk rájuk?
A Two4Us csapata felismerte, hogy sok fiatal tisztában van az autizmus fogalmával, de hiányoznak a hatékony kommunikációs készségek. Ahelyett, hogy továbbra is száraz, tudományos módon adták volna át a tudást, a csapat a „Lassíts le, hogy mélyen megérthessünk” üzenetet választotta, az autizmusról szóló történeteket integrálva a mindennapi tevékenységekbe. A hangok és fények érzékeléséről, a kommunikációról és arról, hogy az autizmussal élők hogyan lépnek interakcióba a környezetükkel, rövid videókká és lebilincselő cikkekké alakították át a közösségi média platformokon.
A Two4Us legnagyobb eredménye az online kommunikáció és a valós tapasztalatok közötti rugalmas kapcsolat. A projekt az Ami Coffee-val működött együtt médiapartnerként az „Unique Colors” programban, amely egy autista személyeknek szóló divat- és zenei bemutató volt, amelyet 2026. március 22-én rendeztek meg az Ecoparkban, Hung Yenben, az Autizmus Világnapja alkalmából. Az esemény egyik fénypontja volt a hagyományos vietnami ao dai ruhák előadása 11 autista gyermek édesanyja részéről, akik csendes, mégis erőteljes bátorítást nyújtottak gyermekeiknek az integráció felé vezető úton.
A produkciós folyamat során a tagok folyamatosan azt kérdezték maguktól: „Ha én lennék a történet szereplője, vajon tisztelve érezném magam?” Ez a megközelítés segített a csoportnak elkerülni a történet túlzottan szentimentális vagy szánakozó elmesélését, ehelyett olyan emberekre összpontosítottak, akiknek ugyanolyan érdeklődési körük, képességeik, érzelmeik és kapcsolódási vágyuk van, mint bárki másnak.
Sok értelmes tevékenységet szerveznek az autista gyermekek számára.
Az All Enough hasonló megközelítést választott a fogyatékkal élők esetében is. A projekt neve arra utal, hogy mindenkinek megvan a saját egyedi értéke, és a maga módján „elég”. A csoport úgy véli, hogy a fogyatékkal élőket a média néha a szimpátia tárgyaként vagy rendkívüli ellenálló képességgel rendelkező alakokként ábrázolja. Mindkét nézőpontból figyelmen kívül hagyhatók a hétköznapi dolgok, mint a munkájuk, a hobbijaik, a kreativitásuk és a mindennapi életük. Ezért az All Enough a „Kapcsolódás az igazi értékből” üzenetet választotta, amely a fogyatékkal élők kézműves termékeiről, munkájáról és mindennapi életéről szóló történetek elmesélésére összpontosít. A projekt két tartalmi pillérre épül: „Mesélő tárgyak” és „A mesélők történetei”, ezáltal közelebb hozva a nyilvánosságot az egyes emberek által teremtett értékhez.
A projekt fénypontja a „Érték megérintése” című workshop volt a Thuy An Rehabilitációs Központban Fogyatékkal Élők Számára (Hanoi). A résztvevők nemcsak Nguyen Duc The úr – a központ kőfestő tanfolyamának oktatója – előadását hallgatták meg, hanem kalapokat is festettek a fogyatékkal élő résztvevőkkel, beszélgettek és megosztották érzéseiket.
A fiatalok az „Érték megérintése” című műhelyfoglalkozáson tanulták meg és tapasztalták meg a kúpos kalapok festését.
E projektek közös vonása abban rejlik, hogy a fiatalok hogyan használják fel tudásukat az élet nagyon specifikus szükségleteinek kielégítésére. Ebben a folyamatban a tudás már nem korlátozódik papírra vagy tantermi feladatra. A diákok nemcsak azt tanulják meg, hogyan optimalizáljanak egy mesterséges intelligencia algoritmust, elemezzék a fogyasztói viselkedést, vagy dolgozzanak ki médiatartalom-stratégiát, hanem azt is megtanulják, hogyan figyeljenek a közösség aggodalmaira. És amikor a tudást a meghallgatással és a felelősségtudattal párosítják, a tanulás nemcsak több lehetőséget nyit meg az egyének számára, hanem a fiatalok számára is móddá válhat a közösségben való részvételre, kapcsolatok kialakítására és a közösséghez való hozzájárulásra.
Forrás: Vietnam.vn
Vélemény, hozzászólás?