Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

- Reklám
60
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A kávézó, ahol a fogyatékossággal élők is VIP-vendégek

- 2017. október 1. 17:54 -

A Nem Adom Fel Cafe & Bar volt az első, ahol megváltozott munkaképességűeket foglalkoztattak. Ma már melegkonyhát is visznek.

Kisteherautó parkol le a Szív utcában. Kiszáll belőle a Nem Adom Fel Cafe & Bar üzletvezető-helyettese, Tunyogi Szilvia. Betessékel a pincéből kialakított kávézóba, és kapok egy isteni nemadomfel cappuccinót, amit a Costa baristája, Unyi Bálint kreált kifejezetten ennek a helynek.

A Nem Adom Fel Alapítvány nem azért jött létre, hogy fogyatékossággal élő embereket segítsen, hanem hogy velük együtt olyan üzeneteket fogalmazzon meg, amiket ők hatékonyabban közvetítethetnek a társadalom felé – jelenti ki a kuratórium elnöke, Dely Géza. – Ha ugyanis egy sérült ember azt mondja: nem adom fel – azt mindenki érti. Ha én mondom, akkor hosszan kell magyarázni, hogy mit és miért.

2016 januárjában indult a kávézó. Szilvi a kezdetekre úgy emlékszik, szinte ő volt az egyetlen, aki látott már közelről vendéglátóhelyet. Amikor Géza felkérte a csapat összefogására, kissé megijedt a feladattól. Huszonvalahány ember, aki mind másfajta fogyatékossággal él, és senkinek sem volt vendéglátós előképzettsége. Onnan indultak: nézd, ilyen egy teáskanál, a presszóskanál meg ilyen.

Csöngetnek. Az ajtóban kerekesszékes fiatalember, a kávézó új pincére vár arra, hogy valaki megnyomja a lépcsőlift távirányító gombját. Horváth Roland a fóti gyermekváros utógondozott lakója, onnan jár be dolgozni mindennap. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, mert feláll, és felteszi a székét a vonatra. Mástól hiába várna segítséget, a MÁV-nál két nappal korábban jeleznie kellene, hogy emelőre van szüksége.

– Épp olyan, mint a felújításra váró 3-as metró. Azért nem lesz akadálymentesített, mert úgysem használják a mozgáskorlátozottak. Persze hogy nem, ha nem tudok lemenni a lépcsőn!

Sokáig keresték a hely profilját Dely Gézáék. Szerették volna, ha a fogyatékkal élők is VIP vendégnek érzik magukat náluk. De hamar kiderült, sajnos nem ők jelentik a fizetőképes keresletet. Ahogy az is, csak kávézóként nem lesznek nyereségesek. Ezért idén januártól melegkonyhát alakítottak ki, amihez profi konyhafőnököt találtak: Tóth Mihály a Fortuna étterem vezető séfje volt, és évekig a Pastramiban dolgozott. A konyha megnyitásával már napi ebédmenü készítését és házhoz szállítását vállalják. De azt szeretnék, hogy egy kiváló á la carte étteremként gondoljanak rájuk.

– Csak a legjobbat mondhatom a fogyatékossággal élő kollégákról – jegyzi meg Géza. – Motiváltak, lelkesek és nagyon igyekeznek. De volt olyan is, akit el kellett küldeni, mert súlyos depressziója miatt kórházi kezelésre szorult. Amikor stagnált az állapota, visszavettük. És nem azért, mert nálunk mindenki dolgozhat, hanem, mert ha valaki egyszer a csapat része lesz, felelősséggel tartozunk iránta.

A cikk a BBC goodfoodban megjelent riport rövidített változata.

Forrás:nepszava.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


kilenc - = 4

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 9:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 10:00: - Kabaréjelenetek a hétvégére
    Eegy teljes órában a magyar kabaré legjobb és legviccesebb jeleneteit hozzuk el Önnek. Klasszikusok és modernebb poénok – garantáltan feltöltődhet humorral a teljes hétvégére!
  • 11:00: Pille-show - Pille "mélyinterjúkkal" tűzdelt zenés beszélgetős műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - Csák Attila műsora
    Itt sosem tudhatod, mi vár rád két dal között: egy hasznos tanács, egy érdekes történet vagy egy humoros jelenet. Egészség, számítógépek, telefonok és a hétköznapok kisebb-nagyobb kérdései – innen-onnan összegyűjtve, sok zenével és jókedvvel fűszerezve. Két óra változatosság, minden szombaton 13 és 15 óra között a Hobby Rádióban! Vár mindenkit a műsor szerkesztője Csák Attila.
  • 15:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo
  • 17:00: UK fever show - listavezető dalok Angliából
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 20:00: Konyha főnök ajánlata - gasztronómiai magazin
  • 21:00: - a <a href=https://www.media1.hu target=_blank>Media1</a> portál podcast műsora (műsorvezető: Szalay Dániel)
    A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.
  • 22:00: - Csák Attila zenei műsora
    Generációkat kötünk össze, amikor az eredeti és a feldolgozás egymás mellett szólal meg. Így születik új életre egy dallam, miközben párhuzamokat és meglepetéseket fedezünk fel. Két órán át garantáltan nem maradsz zene és történetek nélkül – mindezt tálalja a mikrofon és a keverőpult mögül: Csák Attila. Facebook oldal: www.facebook.com/duplanjo

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. november 7. szombat, Rezső napja van.
Ma van a(z) Nemzetközi rákellenes világnap.
Az év 45. hete és 311. napja.
Holnap Zsombor napja lesz.

1701. II. Rákóczi Ferenc szökése. Miután a herceg meggyőződött, hogy őt a hazai törvények mellőzésével elveszteni akarják, bécsújhelyi börtönéből az őt őrző Lehmann Gottfrid kapitány segélyével megszökött, mely a kapitány életébe került. Elfogatása, a börtönbe szállítása és megszökése mind hétfői napon történvén, elhatározta e napot mindig kenyéren és vízen tölti.


1881. Az Osztrák-Magyar Monarchia kereskedelmi szerződést kötött Franciaországgal.


Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Időjárás

2026-11-07, 20:08
Partly cloudy
W
Partly cloudy
6°C
0.5 m/s
Apparent: 1°C
Nyomás: 1030 mb
Páratartalom: 73%
Szél: 0.5 m/s W
Széllökések: 4.8 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:36
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


kilenc mínusz hét = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com