Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


M*sorajánlat
52
hallgató

Négy barátja hátán járta be Európát a mozgássérült férfi

- 2017. október 29. 20:45 - 1520 megtekintés

Kevan Chandlernek mindig is az volt a legnagyobb vágya, hogy egyszer saját szemével láthassa Európa nevezetességeit. Csakhogy ennek volt egy nem is olyan kis akadálya: a kerekesszéke.

Kevan gerinceredetű izomsorvadásban, úgynevezett SMA-ban szenved, emiatt pedig kerekesszékben tölti az életét. Mint korábban a Daily Mailnek elmondta, nemcsak a lábait, de a karjait is nehezen mozgatja, ezért szóba sem jöhetett, hogy egyedül valósítsa meg legnagyobb vágyát, hogy bejárja Európát, és saját szemével nézze meg a nevezetességeit.

A floridai származású fiatalember már-már letett az európai túráról, amikor kiderült, van remény. Egy véletlennek köszönhetően kiderült, hogy barátai segítségével mégis sor kerülhet a három országot – Nagy-Britanniát, Írországot és Franciaországot – érintő kirándulásra.

„A barátaim épp barlangászni készültek otthon, Floridában, mikor viccből azt mondtam nekik, én is szívesen csatlakoznék. Először nagyon meglepődtek, de nem sokkal később már mindannyian jó ötletnek tartották a dolgot, amivel engem leptek meg nagyon.” Kevan négy barátja, Luke, Tom, Philip és Benjamin vállalták, hogy egy speciális hordozó segítségével felváltva cipelik a mindössze 30 kilós férfit.

„A barlangászás minden nehézség ellenére remekül sikerült, és ez volt az, ami lökést adott az Európa-körutunknak” – mondja Kevan, aki négy barátjával alig néhány hét alatt járta be a három európai országot. Kalandjaikból a We Carry Kevan oldalon osztottak meg fotókat, de mivel Luke végig kamerázott, hamarosan dokumentumfilmet is készítenek majd.

Forrás:nlcafe.hu

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


+ hat = 9

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 18:43
Clear sky
SSW
Clear sky
30°C
4 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 4 m/s SSW
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /16% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


egy szorozva négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com