Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Az adatkezelési tájékoztató elolvastam és nyilatkozom arról, hogy annak megfelelő jogosultsággal

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Zsédenyi Adrienn - Szánkózás
52
hallgató

Tízből nyolc edzőteremből elküldték a látássérült lányt

- 2018. március 27. 15:27 - 1596 megtekintés

Vincze Zsuzsi mitokondriális beteg, ami egy genetikai eredetű probléma. Általánosságban nincs gyógymódja, csak tünetileg kezelhető, neki viszont ez sem segített, csak az életmódváltásban bízhat.

Ez egy anyagcserezavar, és minél jobban pörög a szervezet, annál jobban tud működni. Havi 60 ezer forintnyi vitamint eszek meg, hetente ötször edzek, és ketogén étrendet tartok. Tüneteim közé tartozik az immunhiány, epilepszia vagy a polineuropathya, ezeknek mind jót tesz a sport. Ha nem tudom betartani az olyan feltételeket, mint például a rendszeres testmozgás, az állapotom romlásnak indul és kerekesszékbe is kerülhetek.

Nyolc-tíz edzőteremmel próbálkozott, ebből csupán kettő volt nyitott arra, hogy fogadja. Szerencsére talált egy olyan edzőt, aki hajlandó volt elszakadni a rutintól és speciálisan vele foglalkozni. A látássérült embereknek nincs vizuális kontrolljuk, nem látják például, hogy egyenes-e a hátuk, illetve amikor az ember elveszti a látását, olyan dolgok tűnnek el, mint a testérzet és az egyensúlyérzék, ezért először a stabilizáló izmokat kell felépíteni, ami közlekedés közben is nagyon jól jön.

Szerinte az sem könnyíti meg a dolgát, hogy a legtöbb edzőteremben bömböl a zene.

Ilyenkor kiabálok, hogy az adott gépnél van-e valaki. Egyszer nem tettem meg és beleültem egy pasi ölébe. Ő persze teljesen idiótának nézett, ugyanis nem látszik a szememen, hogy probléma lenne a látásommal.

Pozitív fordulat

A RAGE Budapest edzője, Koleszár Anita úgy döntött, hogy elvállalja a lány edzését. Elmondta, a legnagyobb nehézség az volt, hogy általában azzal kezd, hogy bemutatja a gyakorlatot, amit a vendég lát, és megpróbálja elismételni, de arra nincs felkészülve, hogy ezt szóban hogyan kell átadni. Ezért meg kellett tanulnia leírni minden gyakorlatot úgy, hogy az vizuális visszacsatolás nélkül is érthető legyen, és helyesen meg tudja csinálni az alany.

A nehézségek ellenére egyébként azért is döntött így, mert a lány állapota nem jelent veszélyt önmagára sportolás közben. Ez azért is fontos, mert ilyenkor minden felelősség az edzőt terheli.

A legtöbb edzői képzésen nem tanítanak semmit azzal kapcsolatban, hogyan kell foglalkozni egy testileg nem ép emberrel. Éppen ezért sajnos érthető, hogy nem merik ezt bevállalni. Sajnos egyelőre nincs mód arra, hogy ilyen képzést kapjunk, pedig legalább a lehetőséget meg kellene adni.

A két lány többek között azért fogott össze, hogy megpróbáljanak egy olyan programot felépíteni, amit aztán továbbképzés formájában át lehet adni az edzőknek, ám a program egyelőre gyerekcipőben jár. Zsuzsi szerint ő kivételes helyzetben van, ugyanis a párja látó és mindenben támogatja, így szinte nem is léteznek számára határok.

De mi a helyzet, ha az ember mellett nincs egy ép társ?

Az egyesületek próbálnak a helyzeten javítani

A Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete, azaz a LÁSS 2006-ban alakult, amit 12 látássérült fiatal hozott létre. Céljuk a speciálisan szabadidős sporttevékenységek lehetőségének megteremtése vakok és gyengén látók számára. Programjaikon bárki részt vehet, így akár a család sérült és ép tagjai is együtt sportolhatnak kedvük szerint.

A résztvevők rengeteg lehetőség közül választhatnak: táborokat, sporteseményeket szerveznek, de heti rendszerességgel van náluk jóga, pilates, aerobik, hastánc, falmászás, darts is. És az országban egyedülállóan vakfoci is.

Igazából nagyon hasonló a rendes focihoz. A labdánk is ugyanakkora, csak kis korongok vannak beleépítve, melyek csörgő hangot adnak ki. Fontos az is, hogy a szurkolóknak teljes csöndben kell figyelniük a mérkőzést, ugyanis a játékosok elhelyezkedését három segítő irányítja: a kapus, az edző és a guide, aki az ellenfél kapujánál áll. Emellett nekünk, játékosoknak is folyamatosan helyzetjelentést kell adnunk, erre szabály is kötelez minket a balesetek elkerülése érdekében meséli Forgács Szabolcs, az egyesület elnöke, aki szintén a focisták táborát erősíti. Az órákon való részvételnek nincs díja, illetve aki támogatni szeretné az egyesület működését, kifizetheti az éves tagdíjat, amivel számos egyéb szolgáltatáshoz juthat.

A LÁSS elnöke szerint a látássérültek sportolási lehetőségei valóban korlátozottak, kifejezetten a vidéken élőké. Sok megkeresést kapnak azzal kapcsolatban, hogyan is lehetne a tevékenységüket átültetni más városokba, ezt azonban az egyesület képtelen finanszírozni, de nem csak ez jelent akadályt. Szerinte azt is fontos lenne tudni, hogy a látássérült embereknek mennyire van erre igényük — ugyanis születtek próbálkozások vidéken is, ezek nagy része azonban résztvevők és támogatás hiányába megszűntek.

De vajon itt valóban az érdeklődés hiányáról lenne szó?

Egy 2016-os tanulmányból kiderült, hogy a megkérdezett látássérültek közel háromnegyede kísérővel indul sportolni, egyedül csak kicsivel több mint negyedük. A segítőtől való függés és az időpontegyeztetés jelentős nehézség, és visszatarthatja őket a mozgástól.

Fóris Norbert születésétől kezdve vakként éli életét. Már gyermekkorában is imádott sportolni, és mivel speciális iskolába járt, volt is rá lehetősége. Később, Magyarországon egyedülállóan, nappali tagozaton szerezte meg a sportszervezői diplomát.

Sajnos pont a tanáraim között akadt olyan, aki megpróbált lebeszélni erről, ám én kitartottam a céljaim mellett. Most a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanulok közigazgatás szervezést.

Fóris hallgatóként szerencsés, ugyanis az integráltan működő sport-szakosztályokon belül sokkal több lehetőséget kap a mozgásra. Most például heti egyszer edzeni, heti kétszer pedig dzsúdózni jár az egyetemen. Elsődleges célja, hogy sportközigazgatással vagy államtitkársággal foglalkozzon, de a parasport is érdekli.

A legfontosabb, hogy létrehozzunk egy bázist, egy oldalt például, aminek komoly szervezeti háttere van, és összegyűjteni országos szinten, hogy hol van lehetősége egy mozgássérült vagy látássérült embernek sportolni. Ugyanis az emberek azt sem tudják, mik a lehetőségeik. Másodszor fel kellene mérni, hogy erre milyen igény van. Ugyanis egy 2016-os tanulmányt leszámítva szinte egyáltalán nem született felmérés. Erre lennének terveim.

Norbert több szervezetet is felkeresett az ötleteivel, és munkakeresés céljából is, azonban eddig mindenhol visszautasították.

Forrás:24.hu https://24.hu/ele…ult-lanyt/

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


1 * öt =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Reklám

 

Nemzeti Együttműködési Alap

Vakrepülés Színtársulat

MVGYOSZ. székházának felújítása

Online rádió

Erikkancs - a digitális újságos

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 8:00: - Tóth Márk vasárnap reggeli irodalmi műsora
    Az egyórás műsor célja, hogy hallgatóinknak igazi irodalmi élményben legyen részük, amely tökéletesen illeszkedik a nyugodt, vasárnapi reggelek hangulatához. Az Irodalom vasárnap reggel különlegessége abban rejlik, hogy a műsorban rádiójátékok, hangjátékok és regények kerülnek bemutatásra. Tóth Márk műsorvezető izgalmas és változatos irodalmi alkotásokkal készül, hogy minden korosztály számára élvezetes és tartalmas kikapcsolódást nyújtson. A műsorban nemcsak a klasszikus irodalmat, hanem kortárs műveket is bemutatunk, így mindenki találhat benne kedvére való tartalmat. „Irodalomőrült vagyok kiskorom óta. Írok verseket, novellákat, szívesen keresem a kortárs alkotásokat. Mindig is szerettem volna megosztani az irodalom iránti szenvedélyemet a hallgatókkal, és úgy gondolom, hogy egy ilyen műsor nagyszerű lehetőség erre. Az irodalom varázslatos világa nem csak olvasva, hanem hallgatva is képes elragadni minket, és remélem, hogy ez a műsor sokak szívéhez fog majd közel kerülni” – mondta Márk a műsor indulása kapcsán.
  • 9:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 11:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: - a Hobby Rádió informatikai magazinja (a pénteki műsor ismétlése)

    Érdeklik önt az informatikai újdonságok? Szeretne naprakész információkat kapni a szoftverek akadálymentességéről? Szeretne képben lenni az IT világ fontosabb történéseivel? Ha ezekből legalább egyre igen a válasz, hallgassa a műsort minden pénteken 8-tól (ismétlésként este 20-tól) a Hobby rádióban!

    Rövid bemutatók, interjúk, érdekes beszélgetések. Az önfelett szórakoztatást a három házmester biztosítja: Bojtor Zoltán, Rauch Róbert és Szakács Máté.

    Gépház - Kopogjon be hozzzánk!

  • 16:00: US fever show - listavezető dalok Amerikából két órán keresztül
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás), esti ka -
  • 21:00: - Zsuffa Péter műsora két órán keresztül
    Zsuffa Péter 1998-ban kezdett rádiózni Egerben a Rádió7 101.9-en. Akkor egy 3 fős stábbal indult a Starsky és Hutch Jazz Klub.

    Az idők folyamán sokminden változott, így a csapat is a műsor is más lett, de egy dologban 1998-óta nincs változás.
    Ebben a 2 órás Zsuffa Péter Jazz Klubban mindig a lehető legjobb zenék szólnak a világ legjobb jazz-muzsikusaitól.
    Zsuffa Péter a jazz műfaj egyik leglelkesebb hazai szakértője és kutatója. Műsora alap a jazz műsorok palettáján, ha kikapcsolódni szeretnél és elfelejteni a mindennapok rohanását; ez az amit keresel.
    A Starsky és Hát Jazz Klub kedvelőinek oldala
  • 23:00: Szevasztok - Szicsó (Gárdonyi Szilárd) fiatalos "bolondos" műsora, ahol a jókedv-kacagás a lényeg. Az önfeledt poénkodás a hallgatók szórakoztatását hivatott elősegíteni.

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2024. december 22. vasárnap, Zénó napja van.
Az év 51. hete és 357. napja.
Holnap Viktória napja lesz.

1476. Beatrix királynő menyegzője Mátyás királlyal. Ez példátlan fény, pompa és ünnepélyesség közepette tarttatott meg. Pénteken indultak Fehérvárról Budára, de csak vasárnapra értek oda és tarták meg a fényes esküvőt. A királynő oly dúsan volt öltözve, hogy egészen aranyból és drágakövekből látszott alkotva lenni. Ezt az udvarnál nagy ebéd és táncvigalom követte.


1903. Hauszmann Alajos befejezte a budai vár dunai homlokzatának építését.


Petri György / 1943. dec.22. - /

Házasságterápia

Igyekszem kivonulni az életedből,
nesztelenné halkulni, lábujjhegyen
létezni, zokniban, a kulcsot puhán
fordítani a zárban, mint a betörő.
Igyekszem -ugyanakkor-
megtapadni is rajtad, mint a tapló,
élősködni rajtad, mint a fakín
/ismertebb nevén: fagyöngy/
Ideje volna felnőtté válnom.
Jobb későn, mint soha. Habár?
Lehet, hogy jobb soha, mint későn.
Esik. Reggelre megint csúszós lesz az út:
kásajég vagy tükörjég.
Megnézhetjük, vagy nem nézhetjük meg magunkat.

Időjárás

2024-12-22, 03:34
Mainly clear
S
Mainly clear
1°C
2.7 m/s
Apparent: -1°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 67%
Szél: 2.7 m/s S
Széllökések: 9.7 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /100% / Rain
Napfelkelte: 07:29
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat plusz négy = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 325

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com