Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

DJ. Szatmári és Jucus - Hazudj még
53
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

iOS alkalmazás (Iphone-ra)
Android-os alkalmazás
(Készítette: Ócsvári Áron)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

Érvénytelen lett a fogyatékos emberek kitiltásáról tartott népszavazás Tolnanémediben.

- 2018. május 11. 17:33 -

Az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett a fogyatékos embereknek épülő lakásotthonok telkeiről a múlt vasárnap rendezett népszavazás Tolnanémediben.

A referendum előzménye az volt, hogy a tolnanémedi képviselő-testület 2017. március 22-i határozatában telkeket biztosított négy lakásotthon és egy foglalkoztató műhely számára. A lakásotthonokba a belecskai Mechwart András Otthon fogyatékkal élő lakói költöznének, összesen negyvennyolcan. Vígh László, a község független polgármestere a népszavazás kiírása után az MTI-nek azt mondta, hogy a népszavazás kezdeményezője szerint a lakásotthonok „rontani fogják a település életét”.

A Tolna megyei község lakóinak a következő kérdésre kellett válaszolniuk: „Akarja-e Ön, hogy Tolnanémedi község önkormányzatának képviselő-testülete visszavonja a 25/2017./III.22./ÖK számú határozatát, melyben intézményi férőhely kiváltásához ingatlant (5 db építési telket) biztosít?”

A 864 jogosult közül 184-en vettek részt a szavazáson, és 182-en szavaztak érvényesen – közölte Takács Erzsébet, a helyi választási iroda (hvi) vezetője az MTI-vel.

A hvi-vezető tájékoztatása szerint az érvényesen szavazók közül 161-en igennel, 21-en nemmel voksoltak. A népszavazás akkor lett volna érvényes, ha a jogosultak fele érvényesen szavaz, és eredményes, ha az érvényes szavazatok több mint fele ugyanúgy válaszolja meg a feltett kérdést. (MTI)

A fogyatékos emberek életkörülményeit rendező intézményi kiváltási programról itt írtak bővebben https://444.hu/20…-forintbol.

Forrás: MTI/444.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


- 3 = három

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

  • 6:00: Jóreggelt! - reggeli információs műsor két órában.
  • 9:00: - Ruzsa Viktor műsora
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 10:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 12:00: Déli hírösszefoglaló -
  • 13:00: Délután - Benne: interjúk, riportok, tudósítások kulturális, szociális és közéleti eseményekről.
  • 16:00: Life is life - életmód magazin
  • 17:00: Live World - a legnagyobb külföldi előadók koncertjei
  • 18:00: Esti hírösszefoglaló - Benne: a nap idézete, névnap köszöntő, évforduló naptár, sport.
  • 19:00: Vers, esti mese, kabaré, a nap érdekessége (riport, interjú, tudósítás) -
  • 21:00: - esélyegyenlőségi magazinműsor Ruzsa Viktorral
    Rádiónk 2008. (indulása) óta fontosnak tartja a sérült emberekről szóló információkat eljuttatni az érintettek és érdeklődők számára.

    Műsorunk célcsoportja a sérült emberek és hozzátartozóik, a szociálisan érzékeny emberek csoportja. Küldetésünk alapja, hogy a célcsoport számára igen csak hiányos információs, tájékoztató és nem utolsó sorban szórakoztató magazint juttassunk el fogyatékkal élők és a témában érintett emberek részére. Rádióműsorunk két heti rendszerességgel jelentkezik új műsorral.
    Egy műsor, melynek célja a fogyatékos személyek lehetőségeinek, jogainak, és ezen jogok érvényesítési eszközeinek bemutatása. Felhívni a figyelmet az igazi esélyegyenlőségre, az önálló életvitel, valamint a társadalomban való aktív részvétel, maradéktalan biztosításának a fontosságára.

    A műsort ugyanebben az időben, a kimaradt héten ismételjük.

    E műsorunkat több vidéki rádió is átveszi. Ha az Ön rádiójában is szeretné sugározni, keressen minket bizalommal!
  • 22:00: Világjáró - Magyarosi Marianna utazási műsora
  • 23:00: - <a href=http://remlac.hu>Reményik László</a> interjú műsora
    A Vakok Állami Intézete, és az ötlet-, és házigazda Reményik László, "Ezer arc, ezer talentum" című közös programja minden hónap második keddjén (kivéve a nyári időszakot) megtekinthető élőben a Hermina út 21. szám alatt.
    (a rendezvények ingyenesek!)

    Cél, hogy minden hónap második keddjén olyan személyek legyenek a vendégek, akik tevékenységük, tudásuk, gondolataik, élettapasztalatuk révén szellemi munícióval tudnak szolgálni.

    Az interjú sorozat alkalmain két embert ismerhetnek meg a rendezvény látogatói, míg rádiónkban hetente egy-egy vendéget mutatunk be hallgatóink előtt (így a következő hétre csúszik át az aktuális rendezvény második vendége).

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2026. október 13. kedd, Kálmán, Ede napja van.
Az év 42. hete és 286. napja.
Holnap Helén napja lesz.

1479. Báthori István országbíró és Kinizsi Pál temesi ispán hadai a kenyérmezei csatában megsemmisítik az Erdélybe betört török sereget.


1962. Szőnyben (Komárom megye) felavatják a Barátság kőolajvezeték hazai szakaszát, továbbá a termikus krakküzemet. (kapacitása évi 1 millió tonna kőolaj desztillációja.)


Szabó Lőrinc: Kálmán bácsi

Kálmán bácsi, körszakállas magyar,
a nagybátyám. Négy gyerek, víg ricsaj
táncolta körül. Süketnéma volt,
verset írt, és gyalog zarándokolt
Kossuthoz, Turinba. Szegényesen
éltek, de majdnem vadregényesen,
ő, s a családja. Torka, nyelve nagy
kövekként tördelte a szavakat,
s mi ujjal a semmibe írtuk a
válaszunkat neki, vagy, este, ha
már sötét volt, a tenyerébe, és
bőrének szeme-esze, furcsa ész,
látta a láthatatlan betűket.
Bohém lélek, szerették, szeretett.
Nyomdász volt, s kertész.
Csak magyar ruhát hordott.
Százszor tönkrement s talpra állt.
Homloka fény, szeme arany mosoly:
Szerettem náluk lenni, mint sehol.

Időjárás

2026-10-13, 22:57
Clear sky
NW
Clear sky
11°C
1.3 m/s
Apparent: 8°C
Nyomás: 1024 mb
Páratartalom: 57%
Szél: 1.3 m/s NW
Széllökések: 7.2 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /0% / Rain
Napfelkelte: 06:59
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


hat szorozva kettő = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 330

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com