Fizetés kell a megváltozott munkaképességű embereknek is – hangoztatja az LMP
Az LMP szerint több tízezer megváltozott munkaképességű dolgozó veszítheti el állását, amennyiben a kormány nem utalja ki minél gyorsabban az érintett szervezeteknek és vállalkozásoknak a költségvetésben erre a célra elkülönített és még fel nem használt, összesen 8 milliárd forintos bértámogatást.
Szél Bernadett, a párt országgyűlési képviselője a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában elmondta, a Magyarországon dolgozó szervezeteknek és cégeknek az év első hónapjaiban kizárólag saját erőből kellett fedezniük munkavállalóik bérét, ami csődközeli helyzetbe sodorta őket.
Mint fogalmazott, nem lehet packát űzni az emberekkel, mert a munkaadók is beleféradnak ebbe. Hozzátette, senki sem tud dolgozni úgy, hogy hónapokig nem kapja meg a bérét.
Adta hírül a klubradio.hu és a meosz.hu
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
15°C
Vélemény, hozzászólás?