Időutazókat is várnak Stephen Hawking temetésére
Mindent lehetségesnek kell tekintenünk, amíg nem sikerült bebizonyítani róla, hogy lehetetlen – véli a Stephen Hawking Alapítvány. A jövőből érkezőknek is meg szeretnék adni a lehetőséget, hogy leróhassák tiszteletüket az elméleti fizikus előtt.
A világ legokosabb emberei között jegyzett Stephen Hawking márciusban halt meg, júniusban helyezik majd végső nyugalomra. A temetésre ezer megemlékezőt várnak, de mivel már a meghirdetés utáni 24 órában 12 ezernél is több ember jelentkezett, ezért a tudós alapítványa úgy döntött, sorsolással döntik majd el, ki vehet részt a szertartáson.
Egy az IanVisits utazási blog szerzője szúrta ki, hogy az ide kattintva elérhető jelentkezési lapon a születési dátum helyén nem csak múltbéli dátumokat lehet megadni, hanem akár 2038. december 31-ét is. A Stephen Hawking Alapítvány megerősítette: nem véletlenről van szó, hanem mivel az időutazás lehetetlenségét még soha senkinek nem sikerült megfelelően bebizonyítania, ezért nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy valaki ilyen módon vegyen részt a szertartáson.
Aki ott szeretne lenni a temetésen, az ezen az oldalon adhatja le jelentkezéséthttps://www.steph…rment.com/ május 15-éig (kedd). Stephen Hawking hamvait június 15-én helyezik majd el a Westminster Apátságban, Isaac Newton és Charles Darwin nyughelye közé.
Halála óta publikálták a Hawking utolsó munkáját is. A tudós ebben arról érkezetett, hogy az univerzum valójában jóval egyszerűbb annál, mint azt eddig hitték. Hawking az ősrobbanással kapcsolatban korábban már mondott egy érdekeset, méghozzá azt, hogy tudja, mi volt az univerzumunk keletkezését előidéző esemény előtt.
Forrás:HVG.HU
Ezeket is olvassa el:
A mozgássérült emberek jövőjéről egyeztetne a MEOSZ a miniszterelnökkel
Játszva elfogadni a másságot – kerekesszékes, színes bőrű Barbie babát dobtak piacra
Mozgássérült gyerekeket tanítottak programozni
Új szintre emelte a parasport versenyrendezést a budapesti Ülőröplabda Férfi és Női Európa-bajnokság
Figyelemfelkeltő flashmob az egyenlőségért Győrben - fotókon és videón a tánc
A MEOSZ ebben a formájában nem tudja támogatni a kormány kitagolási koncepcióját, mert annak nem cél...
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
20°C







Vélemény, hozzászólás?