Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Szalai Dániel: a repülés kulisszái Vicián István pilóta - www.vipcast.hu
23
hallgató

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.

A pályaorientáció kerül a középpontba

- 2018. október 13. 20:03 - 2562 megtekintés

Október 13-án, a pályaorientáció köré építve rendezi meg első nyílt napját a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma. A programok igen sűrűek és változatosak lesznek.

Ebben a tanévben összesen három nyílt nap lesz az iskolában, mindegyik más tematikával. Amikor elkezdték az első nap programjait szervezni, rájöttek, hogy több rendezvénnyel is össze tudják kapcsolni ezt az alkalmat. Így a pályaorientáció még hangsúlyosabb szerepet kaphat, amire a leendő diákoknak a legnagyobb szüksége van – mondta el Skultétiné Barna Anita, a tagintézmény igazgatója. 9 órakor kezdődik a rendezvény, ahol összekapcsolódik a pályaorientáció az Erasmus Day-jel, ahol a programban részt vett diákok tartanak beszámolókat. Az Erasmus Day-t több országban tartják meg ezen a napon, népszerűsítve ezt a képzési, tapasztalatszerzési lehetőséget. Az intézmény munkatársai azt is szeretnék bemutatni a nyolcadikosoknak és szüleiknek, milyen utak vannak a középiskola elvégzése után. Ezért előadásokat tartanak majd a volt keményes, jelenleg már tanárként visszatért diákok, olyan szülők, akik hasonló területen dolgoznak jelenleg, mint a majd végzett tanulók, valamint két felsőoktatási intézmény képviselői is eljönnek. A nyílt nap a felvezető programja, 0. napja lesz a már hagyományos őszi szakmai napoknak, ezért lesz jó tájékozódási lehetőség a jelenlegi diákoknak is. Számukra később előadások, egészségnap, szakmai bemutató és sok más érdekesség lesz. Újabb nyílt napra november 10-én és 30-án kerül sor. Előbbi egy pörgős, sok bemutatós, óralátogatós klasszikus nyílt nap lesz, utóbbi pedig az óralátogatásra ad lehetőséget, amire viszont előzetesen regisztrálni kell. A további információkat az intézmény honlapján érhetik el. Az igazgató azt is elárulta, hogy a nyár folyamán ebben az iskolában is zajlottak fejlesztések. Az udvar évek óta várt már arra, hogy rendbe tudják tenni. Az őszi-téli sáros időszakban a diákoknak nehéz volt az épületek közti átjárás, ez most megoldódott. Így parkolóhelyeket is ki tudtak még alakítani. Emellett egy kerekesszékes tanuló is csatlakozott a diákállományhoz, az ő komfortérzetét, könnyebb beilleszkedését segítették a mozgássérült rámpa felújításával és egy mozgássérült parkoló kijelölésével. A tantermekbe folytatódott a projektorok felszerelése. Erre azért van szükség, mert a tanárok vagy saját, vagy iskolai laptopot használnak az órákon, a tananyag könnyebb szemléltetésére. Az internet minden teremben elérhető, ezzel is segítik a diákok felkészülését.

Forrás:Körös Hírcentrum

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


kilenc + = 11

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. augusztus 3. vasárnap, Hermina napja van.
Az év 31. hete és 215. napja.
Holnap Domonkos, Dominika napja lesz.

1849. Klapka Komáromnál kitört a jobbparti osztrák dandár ellen. Az ellenség vesztesége 300-nál több halott és sebesült, 7 ágyú, 700 tonna lőpor, 3000 lőfegyver, 2750 ökör, stb.


1945. Magyarország és Ausztria árucsere-forgalmi egyezményt köt Budapesten.


Gárdonyi Géza
Éjjel a Tiszán

Feljött a hold a Tiszára,
Csend borul a fűre, fára.
Szeged alatt a szigetnél
áll egy ócska halász-bárka.

Holdvilágnál fenn a bárkán
halászlegény ül magában:
ül magában s furulyál;
furulyál az éjszakában.

A Tiszára a sötétség
gyászfátyolként terül hosszan:
gyászfátyolon a csillagok
csillogdálnak gyémántosan.

Talán épp a bárka alatt
lenn a vízben, lenn a mélyben
fekszik egy nagy halott király,
halott király réges-régen.

Koporsója arany, ezüst,
s vasból van a burkolatja.
És a hármas koporsóban
a király a dalt hallgatja.

Időjárás

2025-08-03, 13:40
Mainly clear
NW
Mainly clear
25°C
3 m/s
Apparent: 22°C
Nyomás: 1011 mb
Páratartalom: 55%
Szél: 3 m/s NW
Széllökések: 15.1 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 2.5mm /100% / Rain
Napfelkelte: 05:24
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy mínusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 328

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com