Az oldal akadálymentesített
Hobby rádió – a Hang-adó

Rádió hallgatása

Lejátszás

Online rádió hallgatása
Rádió hallgatása
Hallgatás Media Player-el
Rádió hallgatása

Android-os alkalmazás (Készítette: Benkő Dániel)
Rádiónk a T-home támogatásával a Web-rádió (pdf) alkalmazásával is hallható.


Neoton Família - 220 felett
50
hallgató

A MEOSZ is tagja vasúti személyszállítást igénybe vevő fogyatékos emberek jogaival foglalkozó kormányzati munkacsoportnak

- 2019. április 1. 19:32 - 1289 megtekintés

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége – az Innovációs és Technológiai Minisztérium felkérése nyomán – is tagja lett a vasúti személyszállítást igénybe vevő fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek jogaival foglalkozó munkacsoportnak. A munkacsoport április 17-én tartja első ülését, melynek főbb témáit a visszajelzések alapján állították össze. Így megvizsgálják egyebek mellett a hatályos jogi szabályozás és a gyakorlat közötti különbségeket, feltárják a jelenlegi helyzetet, s összevetik a nemzetközi és hazai előírásokkal, a vállalt kötelezettségekkel.

Áttekintik, hogy a pályaudvarok és a járművek mennyire tekinthetők akadálymentesnek. Napirenden lesz a már akadálymentesített létesítmények működőképességének fenntarthatósága, a telepített szerkezetek használhatóságának folyamatos biztosítása. A témák között szerepel egyebek mellett a fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű személyek közlekedését segítő megoldások kidolgozása, valamint az igénybejelentési lehetőségek körének bővítése és az eljárás gyorsítása is. Szó lesz a fogyatékos emberek utazását segítő mobiltelefonos applikációk fejlesztéséről is. Minderről a napokban értesítette a Szövetséget az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A MEOSZ fontosnak tartja, hogy szakértelmével közreműködik a munkacsoportban, hiszen érdekvédelmi munkája során következetesen fellép a fogyatékos emberek tömegközlekedéshez való egyenlő esélyű hozzáférésének megteremtése érdekében. A vasúti közlekedés terén pedig különösen sok hiányosság van az  akadálymentesítés vonatkozásában, illetve a már meglévő létesítmények nem megfelelő üzemeltetése tekintetében.

A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük. Azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása). Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*


3 * = húsz(on) négy

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Reklám

 

Vakrepülés Színtársulat

Kultúrtanya Közösségi tér

Online rádió

Alko-soft Hobby Rádió - MyOnlineRadio.hu

Keresés az oldalon

Facebook oldalunk

Mai műsor

Bejelentkezés

Regisztráció| Elfelejtette jelszavát?

Mai napi információk

Ma 2025. június 1. vasárnap, Tünde napja van.
Az év 22. hete és 152. napja.
Holnap Kármen, Anita napja lesz.

1485. Mátyás király a kiéheztetett Bécs városában június 1-én délben tartja fényes bevonulását. Nyolcezer főnyi válogatott had kíséretében, magyar öltözetben, igen fényes udvara által környezve. A polgármester a tanáccsal s a város kulcsaival, a papság Szent István temploma ereklyéivel, és a főiskola tanítói mentek elébe.


1816. Ferenc császár pátens által olyan pénzügyi műtétet rendelt meg, mely alapjává lett a birodalom financiális állapotának 1848-ig, s egyszersmind a felállított osztrák nemzeti banknak ötven éves kiváltságot adott.


Vasadi Péter / 1926.jún.1. - /
Egy éj, egy nap

"...S elébem jő a nappal.
Karját lógatja combja
mellett. Elnyűvött szolga,
akit bár senki sem kíván,
beállít reggelente.

Én kedvelem. Nem téveszt
meg, hogy hallgatag. Sovány
testében, beomlott tüdeje
mögött törvény dobol.
Hellyel kínálom s vallatom."

Időjárás

2025-06-01, 08:32
Overcast
S
Előjelzés
24°C
1.7 m/s
Apparent: 23°C
Nyomás: 1019 mb
Páratartalom: 53%
Szél: 1.7 m/s S
Széllökések: 8.6 m/s
UV-Index: 0
Rövid leírás: 0mm /6% / Rain
Napfelkelte: 04:50
 

Hírlevél

Add meg az E-mail címed, majd kattints a feliratkozás vagy leiratkozás gombra.


négy plusz öt = (Írja be számmal a művelet eredményét!)


Feliratkoztak: 327

A Kultúrtanya programajánlója

A rádiónkat is üzemeltető Net-média Alapítvány által üzemeltetett Kultúrtanya – integrált közösségi tér programjaiból ajánlunk!

Kultúrtanya

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com