Forrest-futás- kilencedszer is
Katonák, rendőrök, sportolók és pedagógusok futottak együtt autizmussal élő fiatalokkal az MH 5. Bocskai István Lövészdandár sportpályáján Debrecenben. Az autizmus világnapja alkalmából hagyományosan megrendezett eseményre – amelynek idén a debreceni dandár adott otthont – kilencedik alkalommal került sor.
Az évről-évre megrendezett futás a Bocskai dandár, a Debreceni Sportcentrum, a Dr. Kenézy Gyula Baráti Kör, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Kórház és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság összefogásával valósult meg. A rendezvényen az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred katonái is részt vettek. A szervezők célja az volt, hogy egy élményekben gazdag napot nyújtsanak az autizmussal élő fiatalok és szüleik, pedagógusaik számára. A rendezvény Vantal Zsolt ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár törzsfőnökének köszöntőjével kezdődött, majd egy közös bemelegítést követően a fiatalok katonákkal, rendőrökkel, sportolókkal, pedagógusaikkal és szüleikkel együtt tették meg a 400 méteres távot. A szervezők színes programokkal várták a résztvevőket. A Debrecen Helyőrségi Zenekar gyepshow-val, a rendőrök pedig kutyás bemutatóval készültek, de nagy sikert arattak a katonai járművek és az ebédre felszolgált honvédségi babgulyás is a fiatalok körében. (Forrás: Cs. Sárkány Beáta hadnagy)
A rádiót önkéntes formában, nonprofit módon üzemeltetjük, azonban a működtetés költségeit már nem tudjuk kitermelni saját pénzből (szerverek üzemeltetése, karbantartása).
Amennyiben lehetősége van, kérjük támogassa a Hobby Rádió éves 120000 Ft-os működési díját!
Net-média Alapítvány (Magnet Bank): 16200113-18516177-00000000
Utalás közleménye: támogatás
Köszönjük, ha nekünk adja adója 1 %-át!
Adószám: 18129982-1-41
Ezeket is olvassa el:
A térlátás vizsgálata áttörést jelent az autista gyerekek fejlesztésében Páli Jenő agykutató és kol...
„Az önálló élethez nem elég kiköltözni az intézményből, megfelelő segítség is kell.”
Kikötözték meztelenül az autista fiút egy magyar kórházban.
Esélyt adunk - esélyt KAPunk fesztivál!
Könnyen érthető hírek az ÉFOÉSZ-tól
Szív dalocskát írt Hajós András és Gyurci, a Down-szindrómás kamasz
Reklám
Keresés az oldalon
Facebook oldalunk
Mai műsor
Bejelentkezés
Mai napi információk
Időjárás
19°C







Vélemény, hozzászólás?